Nem azért bocsátották el az orosz leszbikus tanárnőt, mert leszbikus, hanem mert a nem hagyományos szexuális kapcsolatot propagálta
A szentpétervári bíróság elutasította egy leszbikus tanárnő arra irányuló keresetét, hogy helyezzék vissza állásába, amelyből állítása szerint szexuális orientációja miatt távolították el - közölte a Vihod melegjogi szervezet alapján az MTI.
A bíróság nem fogadta el a tanárnőnek azt az érvelését, hogy elbocsátása diszkriminatív jellegű volt, és ítéletében megalapozottnak fogadta el az oktatási intézmény indoklását, miszerint az oktató a szakmai tevékenységével össze nem egyeztethető módon, "erkölcstelenül viselkedett". A Vihod nevű melegjogi szervezet ezzel szemben azt állítja, hogy a zenetanárnő szexuális orientációja egyáltalán nem hatott ki a munkájára, sosem beszélt a magánéletéről kollégáival, még kevésbé a diákjaival.
Oroszországban a homoszexualitás 1993-ig bűncselekmény volt, majd 1999-ig elmebetegségként kezelték. A 2013-ban elfogadott új - melegjogi aktivisták által melegellenesnek titulált - törvényekkel szigorúan büntethetővé vált a "nem hagyományos szexualitás" kiskorúak előtti propagálása.