5 nyomós ok, amiért inkább legyen kánikula, mint téli hideg
Akartam írni egy posztot erről, de aztán eszembe jutott, hogy semmi kedvem magamra haragítani azokat, akik szerint inkább legyen hidegebb, mint kánikula.
Úgyhogy inkább nem írok.
Akartam írni egy posztot erről, de aztán eszembe jutott, hogy semmi kedvem magamra haragítani azokat, akik szerint inkább legyen hidegebb, mint kánikula.
Úgyhogy inkább nem írok.
Még a szava is elakadt a modell-jelöltnek.
Vasárnap este új adással folytatódott a Next Top Model Hungary, ahol a versenyzőknek eddigi legmerészebb feladatukat kellett teljesíteniük: aktfotózáson vettek részt. Nem mindenki dobta le azonban a textilt, a 22 éves Hawa és 34 éves Gabi úgy döntöttek, vállalják a következményeket, de ők nem fognak meztelenkedni.
Később erről kisebb vita is kialakult a zsűritagok között, amikor a lányok fényképeit értékelték, azt elemezve, mennyire fair vagy épp nem fair továbbjuttagtni két olyan modell-növendéket, akik kiálltak magukért és elveikért, a heti feladatukat viszont nem teljesítették. Nem meglepő módon tehát ők ketten maradtak az eredményhirdetés végére, ahol Ördög Nóra elárulta, mégsem ér véget a verseny mindkettőjük számára, és Hawát a backstagebe küldte társai után. Gabi könnyeit törölgetve kezdett búcsúbeszédbe:
„Megértem ezt a döntést, és úgy érzem, hogy rengeteget tanultam magamról, mindenről, úgyhogy én mindenképp gazdagabbnak érzem magam, hogy idáig is eljutottam” – mondta az édesanya.
„Most búcsúskodsz tőlünk, de azt a helyzet, hogy te is folytathatod a versenyt. Nem mondtam egy szóval sem, hogy kiestél” – szólt közbe a műsorvezető, tisztázva: a Next Top Model Hungary ezen a héten senki számára nem ért véget, de a két érintett hátránnyal kezdi a következő feladatot.