Biztos ismerős, amikor leülnek a gyerekkel mesét olvasni, és először nyitják ki az ajándékba kapott könyvet.

Aztán rögtön be is zárják.

Sőt, el sem kezdik, mert az első oldal már így nyit, és ezt kedves, búgó hangon kéne felolvasniuk az érdeklődve figyelő gyereknek.

Na jó, a mese akkor is élvezhető marad, ha az első oldalt nindzsa-mozdulattal átlapozzuk (amúgy, ez nem jó ötlet, a gyerek ezt észre fogja venni, és követelni fogja, hogy lapozzunk vissza)

De akkor ott a második oldal, ahol folytatódik a dráma:

A harmadik oldalon az egyedül hagyott gyerekek álomba sírják (!) magukat, és akkor még mindig sehol a boszorkány, aki meg akarja enni őket.

(Van még tartalékban egy karácsonyi mesekönyvem is, amiben a fenyőfák az erdőben sírva könyörögnek az állatoknak, hogy ne vágják ki őket karácsonyfának.)

Aki ilyen mesekönyveket ad ki, annak sosem volt gyereke, vagy nagyon utálhatja őket.