Egy 70 éves nagymama a német neonácik réme
Irmela Mensah-Schramm 30 éve irtja a náci falfirkákat és ragasztványokat Berlinben. Utóbbiból a három évtized alatt nagyjából százezret gyűjtött be, ezeket nemrég még ki is állították - írja a Quartz.
Az első falragasz, amit letépett, 1986-ban az életfogytiglani börtönbüntetését töltő náci, Rudolf Hess szabadon bocsátása mellett kampányolt. Azóta elég sokszor megtámadták a neonácik, de a hatóságok is megfenyegették, hogy megbüntetik graffitizésért. Mégpedig azért, mert festékes kannával átfirkálja a fasiszta firkákat. Azért nemcsak veszélyekkel, elismeréssel is jár a dolog, tavaly egy német békedíjat kapott munkájáért.
Mensah-Schramm egyébként azt is elmondta, az utóbbi időben olyannyira dominánssá váltak a menekülteket gyalázó fasiszta matricák és firkák, hogy közben antiszemita feliratokat már alig talál. Előbbiek egy részt angolul szól a menekülteknek (hogy takarodjanak haza), másik részük németül a németeknek (tartsák tisztán a vérüket). Amiből az is kiderül, hogy a német fasiszták direktebben kommunikálnak, mint a magyar kormány, hiszen utóbbi a menekülteknek írt felszólítást magyarul, a magyaroknak meg nem üzent semmit.