Nap

Óra

Perc

Érdekel
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ahogy arról írtunk, új fejezet kezdődött Ambrus Attila életében. Az egykori Viszkis rabló az elmúlt időszakban magánéletében és munkájában is jelentős változásokkal szembesült: feleségével, Rékával tavaly augusztusban, tizennégy év közös élet és két gyermek után különváltak. Ambrus korábban már arról is beszélt, hogy saját természetét is felelősnek tartja a kapcsolatuk megromlásáért, most már sokkal inkább a jövőre koncentrál.

    A keramikus jelenleg új otthon kialakítását tervezi, ehhez azonban előbb túl kell adnia jelenlegi, búbánatvölgyi házán. Már hónapok óta árulja a közel 120 négyzetméteres, medencés, panorámás ingatlant. A házat eredetileg 104,9 millió forintért kínálta, ám mivel az ingatlanpiac az utóbbi időszakban nem teljesít a várakozásai szerint, jelentős engedményt tett: jelenleg 98 millió forintért keres új tulajdonost.

    „Van érdeklődő, csak egy baj van ezzel a dologgal: nagyon megállt most minden a vállalkozásoknál, éttermeknél, könyvkiadásnál is. Én napi szinten érzékelem a gazdaság helyzetét: most fele annyi árut tudok eladni, mint mint tavaly” – nyilatkozta a Blikknek.

    Mint fogalmazott, az ingatlan eladása azért is fontos számára, mert már konkrét elképzelése van arról, hol és hogyan folytatná az életét. Ambrus a jelenlegi otthonától nem messze építene egy könnyűszerkezetes házat. „Már elkezdtünk végezni néhány teendőt: a csatornázást, a villanyt, a három fázist bekötöttük, szóval haladnánk, de amíg nem tudom eladni ezt a házat, addig lehetetlen továbblépni, mert építkezni ma piszok drága” – fogalmazott.

    A magánéletében bekövetkezett változások miatt a volt felesége, Réka a gyerekekkel együtt visszaköltözött Bajára, Ambrus pedig egyelőre jelenlegi otthonában maradt. Bár az új ház megépítése így várat magára, úgy tűnik, Ambrus Attila egyáltalán nem tétlenkedik.

    Az egykori Viszkis életéről az elmúlt években már készült film, most pedig újabb filmes projekt van kilátásban. A történetét ráadásul egy másik formában is feldolgoznák: egy cég képregénysorozatot készítene róla.

    Jött egy új megkeresés egy cégtől, amely – a filmnek is köszönhetően – képregénysorozatot készítene rólam. Ők látnak ebben perspektívát... legutoljára Ganxstának és a Hooligansnek csináltak ilyet. Most a csokoládét megint elkezdem majd forgalmazni, hiszen nyáron annak nem volt szezonja. Holnap megyünk forgatni a Budai Várba, ahol bűnügyi sétákat tartunk, illetve a veszprémi várbörtönben is tartok idegenvezetést: tele vagyok őszre is programokkal: whiskyestekkel, csapatépítőkkel

    – árulta el Ambrus, akinek az életéről újabb film is foroghat hamarosan.

  • Elképesztő hajrát nyomtak a menekülők.

    mostwanted
    Fotó: RTL

    Fordulatos üldözésben volt részük a nézőknek a Most Wanted – A hajsza szerdai epizódjában. Ezúttal Kabát Pétert és Torghelle Sándort vették üldözőbe Sebestyén Balázsék, ugyanis előbbiek Jászkisér környékén próbáltak kereket oldani. A celebszökevényeknek azonban szigorú szabályokhoz kellett tartaniuk magukat: egy járműben legfeljebb negyven percet tölthettek. Amikor lejárt az idő, új fuvar után kellett nézniük. Ekkor még nem is sejtették, hogy az Üldözők már nagyon közel járnak hozzájuk.

    Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci eközben egyre jobban vérszemet kaptak, és szorosan a menekülők nyomába eredtek. Kabát Péterék néhány kilométerrel előttük jártak, ám az autóváltásnál a korábbi futballista túlságosan sokáig időzött.

    Ez végzetes hibának bizonyult, hiszen csakhamar feltűntek az Üldözők. Kabát és Torghelle azonban nem adta könnyen magát, olyan lendülettel vetették magukat menekülésbe, hogy Sebestyén Balázséknak minden tudásukra és energiájukra szükségük volt, hogy tartani tudják az iramot. Végül a napraforgóültetvény közepén elfogyott a szufla Kabát Petinél, és az üldöző trió lecsapott rájuk.

    Hölgyeim és Uraim, a magyar futball problémáit láthattuk három percben

    – vélekedett a látottakról narrátor szerepében Majka. 

  • Először férjében, aztán a desszertben, végül a hálójukba bekészített óvszerben csalódott hatalmasat Tünde, aki szíve szerint nemet mondott volna az oltárnál.

    Képernyőfotó 2026-09-02 - 22.06.17.png
    Fotó: TV2

    Nem az elképzelései szerint alakult Gombos Tünde esküvője a Házasság első látásra szerda esti adásában. A 35 éves nő már készülődés közben kiborult, mert vőlegénye német nyelven kezdte neki címzett levelét, sőt az is megfordult a fejében, hogy megszökik a ceremónia elől, végül azonban mégis oltár elé állt – ahol újfent csalódások sora érte. Rosszul fogadta, hogy leendőbelije félig német (és kijelentette, soha nem fogja megtanulni az őt egyenesen taszító nyelvet), hogy két csivava tulajdonosa, és összességében Laci sem tetszett neki. Bár kimondta az igent, már a kivonuláskor sírva is fakadt.

    Rendkívül csalódott vagyok! Oké, hogy úgy jössz ide, hogy próbálsz nem elképzelni valakit, de abban bíztam, hogy lesz valami, ami megfog. Azért mondtam igent, mert idecsődítettem a barátaimat, végigcsináltam ezt az egészet, és most szedjem vissza a lapokat? 

    – tette fel a költői kérdést a közbeszerzési referens, hozzátéve: fullasztónak érezte a gyűrűt az ujján, de férje óvatos érintéseit sem díjazta egyáltalán.

    Hangulata sem a fotózáson, sem a lagzin nem javult, míg az esküvő torta behozatalánál leplezni sem tudta nemtetszését.

    „Mi a f.szom ez a torta? De komolyan? Mindjárt eret vágok!” – nézett felhúzott szemöldökkel a desszertre, amiből egyetlen falatot evett, majd ledobta a villát, „ennyi bőven elég volt, szörnyű” felkiáltással. 

    „Egyáltalán nem álmaim esküvője volt. Nem ízlett a torta, az egész este folyamán azt éreztem, hogy nagyon tolják a Lacit elém, mindenki az ő pártján van. Én tudom, hogy mit akarok, mit érzek. Az első benyomásom nem pozitív, ettől a kísérlettől én jelen pillanatban nem tudom, hogy mit várok.”

    Az utolsó döfés végül a szállodai szobájukban érte, amelyet rózsaszirmokkal hintettek be, de még pezsgő és óvszer is került a virágok mellé.

    Ez kritikán aluli. Tényleg nagyon fontos volt a nap végén idetenni ezt gumióvszert

    – magyarázta, majd leszögezte, reméli ezek után legalább a nászútjuk nem lesz „elcseszve”, különben „az első villanyoszlopra felköti magát”.