Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Már egy ideje tudni lehetett, hogy új változat készül a kultikus X-aktákból, most azonban újabb fontos részletek derültek ki a projektről. A Hulu hivatalosan is felkarolta a sorozatot, amely a tervek szerint a Disney+ kínálatába is megérkezhet. A produkció mögött Ryan Coogler, a Bűnösök rendezője áll, aki íróként, rendezőként és producerként is részt vesz a munkálatokban.

    Az IGN arról számolt be, hogy a sztori középpontjában két, többszörösen kitüntetett, ám egymástól meglehetősen különböző FBI-ügynök áll, akiket Danielle Deadwyler és Himesh Patel alakítanak. A páros azt a feladatot kapja, hogy élesszenek fel egy régóta megszüntetett részleget a szövetségi nyomozóirodán belül. Az új egység olyan ügyekkel foglalkozik majd, amelyekre a hagyományos nyomozati módszerek nem adnak egyértelmű magyarázatot.Rögtön az elején a készítők azt már egyértelművé tették, hogy Deadwyler és Patel nem Fox Mulder, illetve Dana Scully szerepét veszik át. Az új főszereplők tehát saját karaktereket kapnak, így a sorozat nem egyszerűen az eredeti páros történetének újramesélése lesz.

    A készülő széria showrunnere Jennifer Yale lesz, akinek a nevéhez többek között a The Copenhagen Test is kapcsolódik. Coogler az első epizód forgatókönyvéért és rendezéséért felel, emellett producerként is közreműködik. A rendező elmondása szerint régóta nagy rajongója az eredet szériának, ezért különösen sokat jelent számára, hogy részt vehet az új változat elkészítésében. Úgy véli, Chris Carter a kilencvenes években bemutatott sorozattal valami igazán különlegeset alkotott, amelynek örökségét az új produkció készítőinek is szem előtt kell tartaniuk.

    Coogler ugyanakkor nem pusztán a régi sikerek megismétlésére törekszik, hisz célja, hogy tisztelettel nyúljon az eredeti sorozathoz, miközben friss ötletekkel és új megközelítéssel bővíti annak világát. A szereplőgárdában Amy Madigan, Steve Buscemi, Ben Foster, Devery Jacobs, Lochlyn Munro, Tantoo Cardinal, Joel D. Montgrand és Sofia Grace Clifton is helyet kapott. Az azonban egyelőre nem világos, hogy az eredeti sorozat két meghatározó színésze, David Duchovny és Gillian Anderson feltűnik-e az új szériában. Duchovny korábbi nyilatkozata alapján nem lehet biztosra venni sem Mulder, sem Scully visszatérését, így a rajongóknak egyelőre várniuk kell a hivatalos megerősítésre.

  • Mindent megtett, hogy ne ismerjék fel.

    GettyImages-2202910878
    Fotó: Monica Schipper / Getty Images Hungary

    Még a legnagyobb hollywoodi sztároknak is szükségük van egy kis koffeinre, mielőtt belevetik magukat a következő nagy projektjükbe. Timothée Chalamet napokban mozdult ki egy kávéért Los Angeles Los Feliz városrészében.

    Az Oscar-jelölt, 30 éves színész nem szeretett volna nagy feltűnést kelteni, így szürke pulóvert, fekete sportnadrágot viselt, de a fekete maszk sem maradhatott el. A nyugodt hétköznapi pillanatok után hamarosan jóval mozgalmasabb időszak következhet a színész életében. Chalamet ugyanis nemsokára elindul a Dűne 3 sajtókörútjára, amelynek keretében várhatóan ismét számos interjú és vörös szőnyeges megjelenés vár rá.

    Az elmúlt hónapokban a színész a munkától távolabb is töltött időt, többek között párjával, Kylie Jennerrel. Most azonban lassan ismét a mozifilmek kerülnek a középpontba, és alighanem a rajongók is izgatottan várják, milyen szettekben és milyen történetekkel érkezik majd a következő filmpremierekre.

  • hel3
    Fotó: TV2

    Hatalmas vitával zárult a Házasság első látásra utolsó közös programja. Az egy napja elvált Bakonyi Renátó Megyeri Lívia oldalán érkezett a búcsúvacsorára, ahol egy csók is elcsattant közöttük, ezt pedig Renátó exfelesége, Zentai Mercédesz, valamint Gombos Tünde is nehezményezte. A nő annyira beleállt az újdonsült párba, hogy végül Livi el is sírta magát, könnyeit törölgetve hagyták ott a férfival az asztalt.

    „Egy paraszt, mit foglalkozol vele? Biztos tetszek a Tücsinek, meg kellett volna kérdezzem, hogy szerelmes vagy belém? Egy ideig gondolkodtam, hogy nagyon beleállok, de olyan szinten felesleges... Pont lesza.rom, engem csak az érdekel, hogy magas lóról beszél”  –  ölelte át őt Renátó, majd idővel Joci és Dormos László is köréjük gyűltek.

    Tücsi véleményez minden párt? Mindenbe belepofázik, mint valami feltűnési viszketegséges majom! Tücsi egy idegbeteg. Nő létére húsz férfi veszett el benne, Isten mentse meg a továbbiakban bármilyen férfitársunkat, hogy Tücsivel párkapcsolatot létesítsen!”

    A jelenetet élőben figyelő szakértőknek is megvolt a véleményük a helyzetről.

    „Ez szerinte a tiszteletteljes viselkedés. Már mindenkivel személyeskedett és mindenkiről mondott csúnyát a háta mögött. Mindenki hülye, csak ők nem. Óriási nagy gyűlölet van Renátóban, de kérdés bennem, hogy Liviben is van-e...”  – véleményezte a jelenetet kamerán figyelő Tóth Melinda.

  • Nem mindennapi látványban volt része Andy Rouse természetfotósnak Kenyában. Történetesen egy ritka fekete párducot, Gizát sikerült lencsevégre kapnia két kölykével együtt. A kenyai Laikipia vidékén járt a természetfotós, amikor ismét megpillantotta a csodás fekete párducot. Legutóbb egy évvel ezelőtt látta a nőstényt, most azonban egészen különleges jelenetnek lehetett tanúja.

    Bár Zawadi és Nyota már kétévesek, és képesek önállóan boldogulni a vadonban, anyjuk továbbra is szoros kapcsolatot ápol velük. Giza láthatóan nem siet elengedni a kölykeit, és még most is gondoskodó anyaként viselkedik. A fotós szemtanúja volt annak is, ahogy a nőstény párduc zsákmányt ejtett, majd miután evett belőle, egyik kölykét is odahívta lakomázni.

    A fekete párducok Afrikában, különösen a nyílt szavannákon, rendkívül ritkán bukkannak fel, így a találkozás önmagában is különlegesnek számít. Giza és kölykei azonban nemcsak ritkaságuk, hanem meghatóan szoros kapcsolatuk miatt is emlékezetesek maradtak.