Még hogy a söröskorsó-cipelés nem sport? Próbáljon megfogni 29-et egyszerre!
Vége az vizes vb-nek, a cselgáncs vb-nek satöbbi, satöbbi, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének ezek után is fontos sportversenyek a világban. Itt van például az alsó-bajorországi Abensbergben tartott söröskorsócipelő-verseny. Hogy ez nem sport? Próbáljon csak meg 29 egyliteres söröskorsót a kezében tartani, és 40 métert megtenni velük úgy, hogy a sör ne lötyögjön ki! Számítsa bele, hogy 30 nagykorsó sör 70 kilót jelent. Fizikum, koncentráció!
Az idei versenyen világrekord született, amit maga a múltkori rekorder állított be. Oliver Strümpfel a korábbi világrekordot 2014-ben állította fel 25 söröskorsóval. Most kétszer indult el a söröskorsókkal teli tálcákkal, és már az első alkalommal sikerült neki az új rekord, mivel a 27 krigliből egyet sem ejtett le, illetve egyikből sem löttyintett ki a megengedettnél többet.
Másodjára 31 korsóval tette meg a kijelölt távolságot, ám ekkor az egyik korsó leesett a tálcáról, egy másikból pedig kilöttyent tartalmának több mint 10 százaléka, így végül 29 korsó sikeres végigcipelését írták neki jóvá a Gillamoos nevű népünnepélyen. (via MTI)