Krokodil tépte le a menyasszony kezét, de még csak nem is csúszott az esküvő
„Minden reggel boldogan ébredek a gondolatra, hogy élek” – mesélte a BBC-nek Zanele Ndlovu, bizonyságául annak, hogy az ember olyan dolgokból is erőt meríthet, amiből kevesen gondolnák.
Csak a helyszín változott: a műtét után a kórházi kápolnában mondták ki az igent, oda hívták mind a 65 vendégüket. Csak a szokásosnál halkabban kellett lennie a násznépnek, mert a kórházban nem lehetett zajongani.
„Persze a sírás kerülgette azokat, akik először láttak a baleset után, le voltak törve, velük egy kicsit nehéz volt, de azok, akik vidámak voltak, boldoggá tettek” – mondta férjével együtt Zanele, útmutatót adva egyrészt arra, hogyan érdemes viselkedniük a kívülállóknak hasonló helyzetben, másrészt arra, hogyan kell az áldozatoknak lelkileg is helyrejönniük egy olyan trauma után, amely egész életüket tönkre tehetné.