Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A szupermodell nemrég jelentette be, hogy első gyermekével várandós.

    Palvin Barbara és férje, Dylan Sprouse múlt héten a cannes-i filmfesztiválon erősítették meg a hírt, miszerint első közös gyermeküket várják, már ultrahangfotót is mutattak az Instagramon. Az örömhír azóta bejárta a nemzetközi sajtót, a rajongók pedig a modell öltözködéséből próbálnak a baba nemére következtetni: Cannes-ban viselt kék színű estélyije miatt többen azt gondolták, hogy kisfiút várhat, ám Palvin aztán gyorsan megjelent egy rózsaszín ruhában is, nehogy bárki készpénznek vegye, hogy a baba neme miatt viselt kéket.

    A gólyahírre az Instagramon egy magyar asztalos is reagált, ráadásul nem is akárhogyan. A Bence nevű fiatal férfi egy táblára azt írta: 

    „Hey, Palvin Barbi! Csinálhatom én a gyerekszobát?” 

    Bejegyzésében azt is hozzátette: „Dolgozok külföldön is. Ha kommentben megjelölnétek ti is Barbit, lehet, eljut ez az üzenet hozzá.”

    Az asztalosnak kommentben többen írták, ilyen jó reklámot már rég láttak, ám az egyelőre nem derült ki, hogy az üzenet eljutott-e a modellhez.

  • Úgy látja, celebként és influenszerként is megvan a maga „szavatossági ideje”.

    Kajdi Csaba nemrég a Kösz, jó(l) vagyok! című podcast vendége volt, melynek alkalmával arról is beszélgetett Krizsó Szilviával, hogyan csöppent bele az influenszer létbe. Elmondása szerint eredetileg csak a saját szórakoztatására ordította be egy étteremben, hogy kéri az ajándékokat, követőtábora pedig gyorsan több százezresre duzzadt őszintesége és fricskái miatt. 

    A modellügynökség vezetője az adás végén arról is beszélt, mikor jön el az a pont, amikor egy ismert embernek méltósággal vissza kell vonulnia a rivaldafényből. Kajdi úgy gondolja, hogy celebként és influenszerként is megvan a maga „szavatossági ideje”, ám erre az esetre több B terve is van.

    „Úgy látom magamat – és minden ismert embernek ezt kellene látnia, és időben elköszönni a rivaldafényből –, hogy mi tulajdonképpen termékek vagyunk. Tehát egy termék vagy, aminek van egy felfutási ideje, majd stagnál – reméljük, ez mindenkinél sok idő –, és utána kezd lejárni. Ezzel akkor van probléma, ha te ezt nem akarod elfogadni, és még mindig ott akarsz kapaszkodni tíz körömmel. Az egy nehéz lemondási időszak, de szerintem szuperül lehet kezelni... Amikor mondjuk, csinálok egy előadást, és már csak hatan akarnak jegyet venni rá, akkor már nem akarok ott állni a színpadon. Időben azt kell mondani, itt az ideje visszavonulni” – fogalmazott Kajdi, majd arra a kérdésre, hogy mi lesz a visszavonulás után, azt felelte:

    „Ugyanúgy folytatódik majd az élet. Ugyanúgy rohansz a piacra. Lehet, hogy leköltözöm Dél-Franciaországba, vagy Rio de Janeiróban fogok élni, fel fogom találni magam. Idén voltam Rióban, és jártam egy hippipiacra, ahol festményeket meg mindenfélét árultak. Összeismerkedtem egy bácsival, aki féldrágaköveket árult, topázt, citrint, turmalint, ametisztet. Ahogy elkezdtünk beszélgetni, rájöttem, hogy engem érdekel ez a sok csillogó kő. Tehát lehet, hogy pár év múlva majd ki akarom tanulni ezt a szakmát, és azzal foglalkozom Rióban vagy akárhol” – idézte szavait a Blikk.

  • Egyszer s mindenkorra tisztázta a dolgot.

    Anne Hathaway idén öt filmben is feltűnik – ezek közül kettő már meg is jelent –, ám úgy tűnik, mintha ennél is jobban érdekelné a rajongókat, hogy a színésznőnek volt-e plasztikai műtétje az utóbbi időben. Jó ideje megy a találgatás ugyanis arról, hogy kés alá feküdt-e, annyira megváltozott az arca: sokkal kisimultabbnak, fiatalabbnak tűnik.

    Az egyre sokasodó pletykákra Hathaway maga is reagált: előbb az Instagramon, majd az Elle magazinnak adott friss interjújában. Utóbbiban azt is elárulta, miért döntött úgy, hogy megtöri a csendet annak ellenére, hogy legszívesebben „soha semmiről sem nyilatkozna”, hogy ne hívja fel magára a figyelmet. Mint mondta, a mai világban mindenki tényként kezel minden feltételezést. Részben ezért is utalt arra egyik készülődős videójában, hogy nem ráncfelvarrása volt, hanem fodrásza két fonott tinccsel érte el, hogy arca kisimultabbnak tűnjön. 

    „A találgatások annyira felerősödtek, hogy az ember úgy érzi, muszáj elmondania az igazságot. És valószínűleg mindig el fogok gondolkodni azon, hogy: »Ki kellett volna ezt posztolnom vagy sem? Egyszerűen csak folytatnom kellett volna az életemet, és azt tenni, amitől boldogabbnak és magabiztosabbnak érzem magam a vörös szőnyegen?« De úgy éreztem, hogy ezek a pletykák kezdenek zavaróvá válni. Ráadásul az emberek rögtön nagy orvosi beavatkozásokra gondolnak. Pedig csak meg akartam mutatni, hogy nincs itt semmi ilyesmi, egyszerűen csak két fonatról van szó” – magyarázta a színésznő, akit nemrég a világ legszebb emberévé választottak, majd bevallotta:

    Egyébként a másik meg az, hogy a jövőben talán tényleg bevállalok egy ráncfelvarrást.

    (via People)

  • Mindenkit meglepett a Jászai Mari-díjas színésznő.

    Törőcsik Franciska a minap egy lapozható bejegyzéssel jelentkezett az Instagram-oldalán, melyet a következő gondolattal osztott meg: „Vissza a természetbe...”. A Hunyadi, a Hogyan tudnék élni nélküled? és a Magyar menyegző szereplője nem véletlenül választotta ezt a kiírást, ugyanis posztja elemein egy hullámzó árpatáblánál pózolva, de virágszedés és kutyasétáltatás közben is látható.

    A legérdekesebb felvétel talán a legutolsó, a színésznőt ugyanis fűnyírás közben örökítették meg, így pedig nem gyakran lehet látni a hazai hírességeket. Törőcsik követői közül volt, aki kommentben megjegyezte: erről a videóról a Legénybúcsú című film golfkocsis jelenete jutott eszébe, hozzátéve, reméli, hogy arrafelé a nyulak sem ugranak féktávolságon belül.