Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Sűrűek a napjai.

    Screenshot 20240507 145104 Instagram
    Fotó: Kóbor Léna / Instagram

    Az Omega együttes néhai frontemberének, Kóbor Jánosnak a lánya, Léna nemrég 17. születésnapját ünnepelte. A fiatal tehetség a Borsnak adott interjút melyben beszél arról, hogy tanulás mellett a zenei karrierje elindításán dolgozik, miközben a Gyöngyhajú lány balladájában is játszik, és hetente négy-ötször edzőterembe jár.

    Mostanság valóban sokat járok edzeni, ugyanis még januárban elhatároztam, hogy sokkal sportosabban szeretnék élni, egészségesebb életmódot szeretnék folytatni, úgyhogy elkezdtem személyi edzőhöz járni. Az a cél, hogy a későbbiekben már magamtól is tudjam végezni a gyakorlatokat és legyen egy jó edzéstervem

    – kezdte a lapnak a fiatal lány, aki a külsejére is nagy hangsúlyt fektet, jelenleg a kívánt nyári formáért edz.

    Bár a zenészlegenda gyereke korábban is egészséges étkezés híve colt, sőt számolta is a kalóriákat, de most már a stresszelést teljesen elengedte és átvette a helyét a sport. Mint mondta, nagyon motiváltnak érzi magát, kezd belejönni az edzésbe, és tényleg szereti is már azt csinálni.

    Már látok magamon változást is, amióta elkezdtem, de bevallom az elején nagyon nehéz volt hetente négy, vagy öt alkalommal rávenni magam, hogy lemenjek

    – mondta Kóbor Léna, aki zenei karrierje elindítása mellett táncolni is szokott.

    Most már nem járok olyan sokat táncolni, mint régen, de az életem részét képezi a táncolás. Sokszor azért el szoktam nézni workshopokra és órákra, de az elsődleges most a kondizás

  • IMG 5899
    Fotó: Velvet

    Hatalmas boldogság érte a Miss Balaton korábbi győztesét, Horváth Cintiát, aki első közös gyermekét várja férjével. A szépségkirálynő két éve ment feleségül Batik Bence labdarugóhoz. A fiatal házaspár nemrég Instagramon osztott meg egy videót, melyből kiderült, hogy hamarosan szülöi örömök elé néznek.

    A genderpartiról posztolt felvételen jól látható, ahogy a szerelmesek mögött kék füst száll fel, így mindenki számára világossá vált, hogy rövidesen egy kisfiút köszönthetnek a családjukban.

  • Az énekesnő segíteni szeretne barátján.

    DBZOL20151215010
    Fotó: Balogh Zoltán / MTI

    Több mint egy éve annak, hogy a Fekete Vonat visszatérő koncertje után Fehér Tibor, művésznevén Beat élete gyökeres fordulatot vett, azonban nem jó irányba. Bár a rapper korábban elmondta, hogy az Aréna-koncertet szakmai élete csúcsának érezte, viszont anyagilag teljesen mélypontra került, hiszen erre tett fel mindent.

    A nehéz anyagi- és magánéleti helyzetbe került zenészt megviselte az elmúlt időszak, de most azon van, hogy felálljon a padlóról és ebben korábbi zenésztársa, Mohamed Fatima is támogatja. Az énekesnő a Városligetben tartott majálison volt fellépő, ahová ezúttal Beatet is magával vitte. Mint azt a Blikknek elárulta, sikerült meglepniük a nézőket a közös produkciójukkal, mivel a színpadon régi Fekete Vonatos dalokat adtak elő, de teljesen új hangzásban.

    Huszonhat éve ismerjük egymást, szinte egy család vagyunk, a felesége ugyanis a legjobb barátom, a fia pedig a keresztgyerekem. Ha bajban van, segítek rajta, és most bizony mindenki látja, hogy milyen problémákkal küzd. Én azt vallom, a földön fekvő emberbe nem rúgunk bele, hanem felsegítjük. Azért hívtam el, mert abban bíztam, ha újra színpadon lehet, az erőt, motivációt, lendületet ad neki, és kihúzza abból a gödörből, amiben van.

    – fogalmazott a lapnak Fatima, aki az önzetlen gesztussal zenésztársán szeretett volna segíteni.

    Hozzátette, Beat rendkívül hálás volt amiért segítő kezet nyújtott neki,  és minden színpadon töltött pillanatot élvezett. Ennek köszönhetően terveznek a jövőben is közös fellépést, és már egyéb zenei együttműködések is szóba jöttek.

    Riogatnak azzal, hogy meg fogom bánni, de én most ezzel nem foglalkozom. Beat egy hihetetlenül nagy tehetség, aki sajnos rossz útra tévedt. Olyan körülmények között élt, ami nem emberhez méltó. Azt gondolom az ilyen emberekért kellene a szakmának összefogni, és mi most Kovács Zsolt Hibriddel ezt tesszük. Alázatosan mellette állunk, önzetlenül szeretjük, és ez neki is erőt ad. Lelkesen írja a dalokat, próbálja rendbe hozni az életét, és szeretné visszatérni a zenéhez

    – hangsúlyozta az énekesnő.

  • Sikerült mindenkit meglepnie.

    balenciaga taska
    Fotó: Getty Images Hungary / Aliah Anderson / Taylor Hill

    Hétfő este lezajlott a 2022-es Met-gála, amely New York-i eseményen rendszerint tiszteletét teszi a sztárvilág apraja-nagyja. Lélegzetelállító ruhakölteményekből most sem volt hiány, mégis talán a legmeglepőbb kiegészítőt Michael Shannon-nál láthattuk. A 49 éves színész úgy tűnhet, egy zacskó hagymás-sajtos csipszet szorongatott a kezében, pedig igazából a Balenciaga egyik divatkiegészítője volt nála. A táska egyébként szándékosan hasonlít egy összegyűrt, félig üres csipszes zacskóra, de a valóságban marhabőrből készült, és három különböző színben kapható:

    • a sárga, hagymás-sajtosnak látszik
    • egy piros, ami csilipaprika kinézetet kapott
    • valamint a kék pedig szimpla sós snacknek tűnik

    Bár a táskák kinézetre megfelelhetnek a valódi chipszeknek, az áruk határozottan borsosabb, a Balenciaga darabjáért 1850 dollárt (640 ezer forintot) kér el, írja a Time.