A Több mint testőr posztere csak átverés
![91fe7b9d-4af3-498b-9e7c-1f4a084e7729-MSDBODY EC033](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2834/28342/283420/28342019_14b1d44cfcda1c00901ebe8f52b2efad_wm.jpg)
Kevin Costner az Entertainment Weeklynek nyilatkozott, amikor elárulta, hogy talán legnagyobb filmsikere, az 1992-es Több mint testőr azóta ikonikussá vált, és többször parodizált/utánzott posztere elég nagy csalást tartalmaz.
Ugyanis nem a film másik főszereplője, Whitney Houston szerepel rajta, csak a dublőre.
Costner elárulta, hogy Houston addigra már hazament, amikor elérkezett vona a poszterfotózás ideje, így megoldották az alteregóval. Ez még csak különösebb előkészületet vagy utómunkát sem igényelt, hiszen a képen a hölgy arcát a paróka takarja el, és egyébként is Costner túlsó vállára hajtja a fejét.
A színész bevallása szerint maga választotta ki az elkészült sorozatból azt a kockát, amit végül elküldtek a Warner Brosnak. Ők eleinte nem lelkesedtek az ötletért, hiszen a képen nem látszott mindkét sztár arca - márpedig ez szerintük kellett volna ahhoz, hogy a poszter eladja a filmet. Végül mégiscsak megbékéltek Costner választásával, és milyen jól tették.
A poszter azóta legalább olyan híres lett, mint maga a film. A musicalváltozat plakátján sem gondolkodták túl magukat a producerek:
![The-Bodyguard-Poster-](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2834/28342/283420/28342025_6e5259c48f00fb694caa11824dbfde65_wm.jpg)
Illetve a Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson főszereplésével készült Sokkal több mint testőr posztere:
![hitmans bodyguard](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2834/28342/283420/28342053_b6c06d028491b0d13680473343d06179_wm.jpg)
Via USA Today