Ceruzával tekergettünk vissza a kazetták szalagjait - 40 éves lett a walkman
Negyven éve, 1979. július 1-jén dobta piacra a japán Sony cég a walkmant, amely egy csapásra világhíressé vált, megteremtette a hordozható személyi elektronika fogalmát, és megváltoztatta zenehallgatási szokásainkat. A mai tizenévesek ez már csak egy történelmi érdekesség, de több generációnak is meghatározó életérzése volt, ahogy a kinyúlt, esetenként cellux-szal összetapasztott kazettaszalagokat tekergeti vissza ceruzával a kedvenc részeinél, hogy spóroljon az elemmel, na meg a szalagokkal.
A walkman ötlete onnan indult, hogy Morita Akio, a Sony társalapítója nagy operakedvelő volt, a zenét pedig gyakori tengerentúli útjai során sem akarta nélkülözni. Morita gyerekei is napi 24 órában zenét hallgattak, és a ma gigantikus méretűnek tetsző kazettás magnókon vitték magukkal kedvenc számaikat a tengerpartra, parkokba, az autóba.
Moritának ezért nagyon megtetszett a "testre szerelhető, hordozható zene" ötlete, annál is inkább, mert a kivitelezéshez adott volt a Sony technikai háttere. A következőkben foglalta össze elvárásait: magas hangzásminőség, hasonló az autókban használt sztereóhangzáshoz; a készülék legyen hordozható, hogy tulajdonosa zenehallgatás közben gyalogolhasson, gördeszkázhasson, futhasson, és ne legyen nagyon törékeny.
A Sony mérnökei eleinte tiltakoztak. Olyan ellenérveik voltak, mint hogy
- vajon kinek kell egy olyan magnó, amely nem képes a hangrögzítésre?
- Illetve az eszköz használója "önző fráter", aki a zenehallgatás élményéből mindenki mást kizár
A legfőbb kifogás az volt, hogy a japánok alkotta angol szó (walkman) nyelvtanilag nem helyes, ezért a walkmant országonként különböző neveken jelentették meg. Morita azonban bízott fiatal mérnökeinek "megérzésében", akik megítélése szerint egy hullámhosszon voltak saját nemzedékükkel. Egységesítette az elnevezést is, amely ma már külön szócikk a lexikonokban és a szótárakban.
Az első TPS-L2 modell 1979. július 1-jén került piacra Nagy-Britanniában, a nagy nyári vakáció idején. Alig telt el két hónap, és a walkman minden addigi várakozást felülmúlt, valóságos "kultúrikonná" vált, már az első évben több mint 200 millió darabot értékesítettek belőle.
Az elsőket, válaszul az önzés vádjára, még két fejhallgató-bemenettel látták el, hogy a zenehallgatás élménye mással is megosztható legyen.
A walkmannek fontos tartozéka volt a fejhallgató, amely a korabeli 300-400 grammos fejhallgatók korában 50 grammnál kevesebbet nyomott.
A digitális zenelejátszók térhódításával 2010-ben a Sony Japánban beszüntette az "ősi" lejátszó forgalmazását, a külföldi piacokra szánt változatainak gyártását azonban folytatta egy kínai céggel kötött megállapodás alapján.
A walkman születésének egy másik története is elterjedt, eszerint a Sonynak vajmi kevés köze van az új találmányhoz, az egész história csak a világcég által kitalált legenda.
Andreas Pavel német mérnök saját magát tartja az ötlet valódi atyjának. A ma hetvennégy éves, brandenburgi születésű feltaláló már 1977-ben kérelmezte a "sztereó öv" hordozható eszköz bejegyzését, és néhány európai országban szabadalmaztatta is. Jogai érvényesítése érdekében Nagy-Britanniában terjesztette bíróság elé ügyét, de elutasították keresetét. Majdnem a csőd szélére került, hiszen a pereskedés csaknem 3 millió dollárját emésztette fel.
Az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala elutasította szabadalmi kérelmét, és a tengerentúlon soha nem tudta beperelni a Sonyt. Végül a vállalat - Akio Morita 1999-ben bekövetkezett halála után - tárgyalásokat kezdett Pavellel. 2003-ban a felek peren kívüli egyezséget kötöttek: a mérnök több millió dollár kártérítést kapott. Győzelmét követően úgy nyilatkozott, hogy más hordozható zenelejátszó eszközöket gyártó cégekkel, például a walkman kései utódjának tekinthető iPod zenelejátszót gyártó Apple-lel szemben is érvényesíteni kívánja jogait. (MTI)