Csak úgy szórják a 2020 dolláros borravalókat Amerikában
Amerikában kétségtelenül nem egyszerű a pincérek élete – egyebek mellett azért, mert az ottani vendéglátóipar olyan mértékben épít a borravalókra, hogy azok nélkül maximum éhen halni tudnak a bérükből –, az újévben azonban így is van minek örülniük, az elmúlt egy hétben ugyanis valósággal megszórták őket pénzzel egy új kihívás miatt. Az egész
- még december 30-án kezdődött, amikor egy Danielle Franzoni nevű felszolgáló 2020 dolláros, vagyis durván 596 ezer forintos borravalót kapott egy vendégtől,
- újév napján meg a New Kids On The Block fiúegyüttesből (meg színészi munkájáról) ismerhető Donnie Wahlberg hagyott 2020 dollárt egy IHOP-felszolgálónál.
Azóta teljesen elszabadult az őrület, Amerika-szerte mindenki vad pénzosztásba kezdett az éttermekben, ez pedig valószínűleg úgy is jól esik a felszolgálóknak, ha a legtöbben csak 20,20, vagy esetleg 200,20 dolláros borravalókat engedhetnek meg maguknak.
Valakinek persze még ez is soknak számít, de nekik sem kell csüggedni, a mozgalom egyik beindítója szerint 20 órányi önkéntesmunka, vagy 20 napnyi extra kedvesség is kiválthatja a dolgot, szerinte ugyanis annak nem kell semmibe kerülnie annak, hogy az ember pozitívan befolyásolja valaki más életét.
(via)