Megint szendvicset csináltak a Földből
Ami önmagában nem túl extra – kb. havonta előkerül az az epikus meme, hogy emberek a Föld nagyjából ellentétes pontjain szeletelt kenyeret tesznek a földre –, de úgy már egy fokkal érdekesebb, hogy a mostani szendvics megálmodója pontosan kiszámolta, hogy hova kell tenni a kenyereket.
Az új-zélandi Aucklandben élő Etienne Naude évek óta meg akarta már csinálni a saját Föld-szendvicsét, de egészen eddig nem talált olyan embert Spanyolországban, akinek hasonló aspirációi lettek volna. Naude mindenesetre nem adta fel: megállapította, hol van a saját pozíciójának ellenpólusa, és elkezdett olyan embereket keresni, akik ennek a környékén éltek.
Végül a Reddit segítségével talált egy ilyen embert, és a 12 órás időeltolódást, meg a megközelíthető hely felkutatásának nehézségét is leküzdve összehozta vele a szendvicset:
![110570490 earthsandwich.png](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3122/31220/312208/31220813_5896221ddb83c2983226891550e6b0f3_wm.jpg)
A kenyerek helyzetét elég jól sikerült belőni, legfeljebb 30 centi eltérés lehetett köztük, ami elég jó ahhoz képest, hogy 20 ezer kilométerre voltak egymástól. Nem ez volt persze az első tényleg pontos Föld-szendvics: az egész őrületet az amerikai Ze Frank indította el 2006-ban, az ő kihívása nyomán pedig éppen a Spanyolország–Új-Zéland vonalon csinálták meg az első ilyet.
Érdemes megjegyezni, hogy a dolog nehezebb, mint amilyennek tűnik, a bármilyen fennhatóság alatt álló földeknek ugyanis csak 15 százaléka rendelkezik szárazföldi ellenpólussal. Magyarországnak például nincs olyan pontja, aminek az ellenpólusa nem az óceán közepén van. A legnagyobb ilyen területek amúgy Kelet-Ázsiában és Dél-Amerikában vannak, ha valaki ezzel kísérletezne.
(via)