A Financial Times mintha el szeretné érni, hogy őrjöngő tömegek gyújtsák rá a házukat a gazdagokra
Az egyébként rendre igen magas minőségű tartalmakkal jelentkező Financial Timesnak nem a Wealth (vagyon) rovata a legerősebb oldala. De ezen belül is sikerült úgy odacsapni a parasztoknak, hogy még az is vasvillát akar ragadni, akinek messze nem a Feleségek luxuskivetelben az elérhetetlen gazdagság netovábbja.
Shruti Advaani "Kensingtoni luxuskaranténom kínos tanulságai" című véleménycikkében olyan erős, öncélú rongyrázással büntette meg az olvasókat, hogy még legjóindulatúbbak is azt találgatták, hogy ez valami különösen gonosz szatíra-e a leggazdabbak életéről.
A nő tekintélyes örökség szerencsés birtokosa, London közepén, Dél-Kensington negyedben él egy szép nagy házban, a férje pedig befektetési bankár. Az utóbbiakat nagyjából úgy lehet magyar viszonyokra fordítani, mintha egy rózsadombi villában lakna, a férje pedig közbeszerzési tanácsadó jogász lenne. Amik persze mind körülmények, a varázslat csak ezután jön.
Advani feketeöves modorosságának pontos lefordítása külön művészet lenne, de pusztán az állításai is jó képet adhatnak arról, hogy miről is van szó. Advani szerint a vírus mindenkitől alkalmazkodást követelt, még tőlük is, hiszen bár a vagyon megvéd a járvány legtöbb kihívásától, de nem mindtől.
Neki is például nagyon gyakorlatiasnak kellett lennie, ezért egyből beköltöztette a két gyereke pesztráját az egyik vendégszobájukba, a másikba egy barátjukat, akinek sebész a férje. Más erőforrásokat is be kellett szerezni, ezért először is megháromszorozta a rendszeres friss virág rendeléseiket a Freddie's Flowerstől. Jó tudni, hogy bármilyen szörnyűségeket is láttak a vendégeik, a személyzet vagy a gyerekeik online magántanárai, az legalább biztos, hogy náluk mindig megnyugodhattak a friss virágok látványától.
Hát igen, külön trauma volt a gyerekekkel is tanulni, de nem azért, amiért gondolja. Advani annyit árul el, hogy hiába van két pénzügyes diplomája, a másodikos kisfia matekpéldái többször is kifogtak rajta, amit a gyerek korrigált. Ez nem tett jót az önértékelésének, és a gyereknek sem volt előnyös. Sok kiabálás után végül rátaláltak az online magántanárok lehetőségére, így
óránként 95 fontért (36 ezer forintért) más kínlódott a másodikos matekkal,
vagy épp óránként 65 fontért a sakkal. De ez még így is megéri, hiszen duplaannyi lenne a pszichiáter mindnyájuknak, ha ez így folytatódott volna.
Külön probléma volt, hogy mit vegyen fel, mert nagyjából csak Chanel- vagy sportos rucikból állta ruhatára. A stylistja mást javasolt, de most nem érdekelte: ő Olivia von Halle színes bársonypizsamáira szavazott, amivel aztán minden unalmas zoomos megbeszélést fel tudott élénkíteni.
Vagy épp az Új-Delhiben élő özvegy édesanyjára is gondolnia kellett, akivel vírus miatt lehet, hogy soha többé nem beszélhetnek. Vele meg is beszélte, hogy kéne egy új végrendeletet írnia, meg más dolgokat is megbeszéltek, de nem mindent.
De soha ne feledjük, hogy nem a pénz tart minket a felszínen, hanem azok az emberek, akik életük kockáztatásával most is támogatnak, kiszolgálnak minket. Sanjay, az anyja 30 éves szolgája és szakácsa például valamiért a járvány alatt is inkább dolgozott, nem ment haza a két gyerekéhez a falujába. Peter, a postásuk ugyanúgy hordta a leveleket, vagy az ajtóban állva megnézte, ahogy idős szomszédjuk hulláját elszállítják a mentősök, pedig tudták, hogy veszélyes lehet. Lenyűgöző!
A lap nem adott segítséget ahhoz, hogy Shruti Advani kensingtoni kínjait miért volt fontos vagy érdekes ebben a formában kitenni akkor, amikor épp milliók vesztik el a munkájukat és története egyik legsúlyosabb válsága felé tart az ország.
Daniel Martin volt építőmérnök lehet, hogy nem ezt a rovatot bújja a napszámos munkája ebédszünetében, de pont a Financial Timestól talán indokolatlanul provokatív most simán csak kirakni egy olyan véleményt, ahol a szerző főleg kérkedik, és néha kiszól, hogy milyen kellemes, hogy a csicskák pénzért kiszolgálják. Teljesen igaz, egy kicsit érdekes is, de feleslegesen bántó.
De nem kell szó nélkül hagynunk, egyfajta csendes lázadásként a paywallt megkerülve is elolvashatja a cikket.