Máig fáj neki a dolog, pláne, hogy az örökbefogadással is próbálkozott anno.
A Best magazin podcastjának vendége volt Sütő Enikő, aki többek között karrierjéről is mesélt. Mint ismert, 15 évig dolgozott jogászként, mire végleg a modellkedés, illetve a modelliskola vezetése mellett tette le a voksát.
„Ilyen hosszú idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek, lelkileg nem vagyok alkalmas erre. Amikor már úgy éreztem, többször meghasonultam, mint ahányszor korábban gondoltam magamról – mert hát kompromisszumokból áll az élet –, akkor döntenem kellett. A társadalmi presztízse annak, amit később csináltam, hogy modelliskolát hoztam létre, és azt 30 évig működtettem, közel sem olyan nagy, mégis így döntöttem, vége” – kezdte Sütő, hozzátéve: akkortájt indult el egy belső utazásra annak okán, hogy nem született gyermeke. Ez ma, 70 évesen is fáj neki.
„Épp a minap találkoztam egy barátommal, akit ötven éve ismerek, és már nagypapa. Könnybe lábadt szemmel mesélt az unokájáról. Azt mondta, ha valamiért érdemes élni, az a gyerek és az unoka, mert ennél csodálatosabb dolog nincs a világon. Mély levegőt vettem, hogy ne sírjam el magam, hogy ez nekem kimaradt, de nem tehetem meg sem magammal, sem a környezetemmel, hogy önsajnálatba essem” – idézte szavait a Story magazin. Mint kiderült, anno családállításon is járt emiatt, ami sok dolgot feloldott benne, például anyai nagyanyja félelmeit, aki apa nélkül nevelte fel lányát.
Egyébként 45 évesen is reménykedtem, hátha lesz gyerekem, még az örökbefogadással is próbálkoztam, de nem sikerült. Nagyon nehezen vallottam be magamnak, hogy nem lehet gyerekem, mert sérültem a nőiségemben. Azt éreztem, kevesebbet érek. Ez olyan fájdalom, amit az ember belehelyez a tudatába, mint a többi veszteséget.
Sütőnek ezeket a veszteségeket, mint mondja, bele kellett helyeznie a tudatába.
„Többször voltam várandós, többször veszítettem el a gyermekemet, többször gyászoltam meg a halálukat. Arra jutottam, nem szabad a felelősséget áthárítanom másra, mert a felelős én vagyok. Rájöttem, ez nem verseny, sokkal inkább törekedni kell egy belső békére. Ahogy erre rádöbbentem, elkezdtem a magam belső útját járni, ami nehéz, de fontos szembesülés önmagammal” – zárta sorait az egykori jogász, aki három válás után most ismét boldog párkapcsolatban él.