Titokban férjhez ment Dobó Ági
A szépségkirálynő és férje, Kis Csaba 2010 óta alkotnak egy párt, időközben pedig két közös gyermekük született.
Az esküvő mégis váratott magára, ugyanis Csaba csak idén nyáron, a saját születésnapján jegyezte el Ágit, akivel a napokban hivatalosan is, egy titkos ceremónia keretein belül összekötötték az életüket.
A nagy napról egyelőre csak egyetlen fotót osztottak meg, amihez Ági a következőket fűzte:
Hogy mi az, amit magamból nem adtam még Neked? Hiszen adtam éveket, könnyeket, szeretetet, Szerelmes estéket, boldogságot, gyerekeket, Bizalmat, megbocsátást, és emlékeket, Ma pedig egy új fejezetet, és vele egy új nevet. dr Kis-Dobó Ágnes & Kis-Dobó Csaba lettünk.
Az újdonsült házaspár tehát kölcsönösen felvették egymás vezetéknevét, pont úgy, ahogy nemrégiben a Puskás-Dallos házaspár.