Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Legalábbis a most megérkezett trailer több snittje is erősen ezt sejteti.

    Európában folytatódik a Fehér Lótusz, a sorozat 2. évada ugyanis most a szállodalánc festői szépségű, szicíliai egységébe kalauzolja el a nézőket. Ahogy az előző szezonban, úgy ezúttal is kényeskedő gazdagok vakációját követhetik nyomon a nézők, ám a szereplők ezúttal teljesen lecserélődtek, mindössze az Emmy-díj nyertes Jennifer Coolidge (Tanya) és Jon Gries (Greg) karakterei térnek vissza az október 30–án érkező, szám szerint 7 friss epizódban.

    Hozzájuk csatlakozik többek között Aubrey Plaza, Bert Di Grasso, Michael Imperioli, Haley Lu Richardson, Tom Hollander és Adam DiMarco, a hotel karizmatikus vezetőjét pedig ezúttal egy hölgy, Sabrina Impacciatore alakítja majd. Az író–rendező Mike White az új évadban még több fekete humort ígér, és ahogy azt az előzetes egyik rövid snittjéből sejthetjük, ezúttal sem ússzuk meg haláleset nélkül az álomnyaralást:

  • Ilyet sem sűrűn lát az ember!

    repcsi
    Fotó: TikTok

    Egészen különös felvétel terjed a TikTokon, amin egy autópálya felett „lebegő” repülőgép látható. Igen, lebegő – legalábbis a kocsiból rögzített videón nagyon úgy tűnik, hogy a leszálláshoz készülő monstrum semmit sem halad előre. A 24.hu által kiszúrt rövidke klipet immáron 3,6 milliószor tekintették meg:

    @plac3bo1

    The Plane is stuck in the air looking like it’s frozen

    ♬ original sound - Denis

    A rejtély nem hagyja nyugodni a közösségi oldal felhasználóit, akik humoros kommentekkel próbálkoztak megmagyarázni a jelenséget. A legtöbben azzal viccelődtek, hogy a pilóta egyszerűen csak megállította a játékot, de érkezett tipp piros lámpára és bugos szimulációra is. A hozzászólások között böngészve akad egyébként reális válasz is, egy felhasználó arról írt, hogy optikai csalódás az egész, mivel a videó egy, a géppel ellentétes irányba haladó járműből lett felvéve.

    @guenffer @plac3bo1 explanation for this video, no the plane is not moving and no the wind is not making it stationary #aviation #duet #plane #aviationexplained #777 #boeing #illusion #illusionexplained #landing #aircraft ♬ original sound - Denis
  • 12 év, és tizenegy évadot követően a közönségkedvenc The Walking Dead sorozat az utolsó epizódjaihoz közeledik. Norman Reedus, aki mind a 11 évadon át alakította Daryl Dixont, nemrégiben Jimmy Kimmel műsorának vendégeként mesélt az élményeiről a széria végéhez közeledve. A színész idén áprilisban osztotta meg Instagram oldalán, hogy ő is befejezte az utolsó jeleneteinek leforgatását, alakításáért pedig még a sorozat befejeztét megelőzően saját csillagot kapott a hírességek sétányán. Reedus azt is elárulta, hogy forgatási szettben töltött utolsó napján még ő se bírta ki könnyek nélkül.

    Öröm könnyek voltak azok. Na jó csak viccelek. Mindenki nagyon... Igazából azt hiszem egy páran előtte ittak is valószínűleg. Konfettiket lőttek ki és mindenki meghatódott, nekem meg nyomtak a kezembe egy mikrofont, és valamilyen kis beszédet is mondtam. Szóval ott voltak zombinak öltözve az emberek és sírtak.

    –mesélte a színész, akinek már előkészületben van a saját spin-off sorozata, ami feltehetően a Daryl nevet fogja kapni.

  • A mai napig próbálják meggyőzni Posh Spicet a visszatérésről.

    Spice Girls rajongók, jó híreink vannak: még maguk az együttes tagjai sem mondtak le a teljes, ötfős újraegyesülésről, derült ki egy Mel C–vel készített friss interjúból. Habár a lányok között hosszú évek óta töretlen a jóbaráti viszony, Victoria Beckham egy ideje már nem áll színpadra a visszatérő fellépéseken (ahogy a Spice Girls 2019–es turnéján sem vett részt). Chisholm most arról beszélt, igyekeznek azért kolléganőjével, Mel B–vel jobb belátásra bírni az immáron divattervezőként munkálkodó Posh Spicet.

    „A szívem mélyéről szeretném, hogy visszatérjen a színpadra. Szóval Mel B-vel küzdünk, sokat beszélgetünk, és próbáljuk ezt valóra váltani. Nem szeretnénk nyomást gyakorolni rá, de az egész világ ezt akarja” – nyilatkozta az énekesnő, hozzátéve: reménykednek benne, hogy sikerrel járnak, de semmi biztosat nem tud egyelőre mondani.

    „Victoria állandóan készenlétben van, és mindig bevonjuk őt a kreatív dolgokba is. Azt szeretnénk, ha boldog lenne – ez a mi álmunk, hogy visszakapjuk őt.”