Kiborultak a netezők a Skittles új, kicsit sem hívogató ízű cukorkájáról értesülve
Igazi gasztronómiai kaland. Vagy nem.
Gondoljon a lehető legbizarrabb ízű cukorkára, majd szorozza meg kettővel! Meg is vagyunk.
Augusztus 5-én debütál a népszerű édességmárka, a Skittles legújabb ízesítése, amely kissé kicsapta a biztosítékot az internetezők között. Sokan már a világ végét rebesgetik, ugyanis hivatalosan is érkezik
a mustárízű cukorka.
Ha nem futott össze a nyál a szájában ettől a gondolattól, ellenben borzongani kezdett, akkor megnyugodhat, nincs egyedül, a legtöbben hasonlóképp reagáltak a cég bejelentésére.
„Mégis ki volt az, aki a tárgyalóban azt mondta, igen, ez egy ütős ötlet?”
„Amerika sosem okoz csalódást, hogy undort keltsen bennem.”
„Vannak, akik látni szeretnék, hogy lángra kap a világ.”
„A legszörnyűbb rémálmom valóra vált.”
„Ezek a cégek egyre jobban unatkozhatnak” – fogalmaztak a netezők.
A furcsa kollaboráció apropója egyébként az aznap ünnepelt nemzetközi mustárnap, a limitált kiadású nyalánkságot pedig kifejezetten erre a célra tervezett pop-up üzletekben lehet majd beszerezni Washingtonban, Atlantában és New Yorkban. Európai terjesztésről egyelőre nincsenek hírek – bár nem biztos, hogy ez olyan nagy veszteség.