Hivatalosan is elvált Sydney van den Bosch
Egy ismerős elmondása szerint a felek békében váltak el egymástól.
Sydney van den Bosch, akit többek a Szerencsekerék című műsorból ismerhetnek, még tavaly szeptemberben osztotta meg a nyilvánossággal, hogy hét együtt töltött év után szerelmével, Egerszegi Tamással elválnak az útjaik. Később arról is beszámolt, nem éreznek haragot, hanem pusztán elhidegültek egymástól, és mivel unalmas embernek tartja magát, a válása is az lesz. A Blikk információi szerint ez a folyamat már hivatalosan is végbement.
Sydney és Tamás teljes egyetértésben, békességben váltak el egymástól. Jóban maradtak, beszélő viszonyban vannak egymással, nincs bennük harag a másik iránt
– fejtette ki egy informátor.
Ahogy a lap írja, Egerszegi Tamásra újra rátalálhatott a szerelem, mivel gyakran tűnik fel egy hölgy társaságában a közösségi oldalain, illetve együtt is látták már őket. A kiszemeltről annyit lehet tudni, hogy egy szépségszalon és egy Budapest belvárosában lévő ázsiai étterem alapító-tulajdonosa. A felreppent hírrel kapcsolatban Egerszegit is megkeresték, aki közölte:
A magánéletemet nem szeretném sehol sem kiteregetni. Nyilván nem tagadom, hogy ismerkedünk, ennyit tudok mondani
– magyarázta, míg Sydney van den Bosch nem kívánt nyilatkozni volt férje új kapcsolatáról.