Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A válását ellenben nagy tanítómesterének tartja.

    B7P0173ret
    Fotó: TV2

    Joshi Bharat még a szocializmus idején ösztöndíjjal érkezett Magyarországra, a Bábszínházba bábszínésznek. Bár az akkor 25 éves fiatal egy szót nem beszélt magyarul, eredeti szándékaival ellentétben mégsem utazott haza Indiába, hiszen rátalát a szerelem. „Szerelmesek lettünk, én pedig azt mondtam, Judit miatt érdemes itt maradni, nem megyek haza. Hat hónap múlva már össze is házasodtunk” – mesélte a kezdetekről Bharat.

    Mint kiderült, a tévés döntései mögött sokszor nem az ésszerűséget kell keresni, általában a szíve, a megérzései vezérlik.

    Lesz, ahogy lesz, így gondolkodom. Ennek az életfelfogásnak is megvan a maga jövője, de garancia arra, hogy jól döntök, hogy a döntéseim csak boldogságot hoznak, nincs. Bevállalós voltam és vagyok, a rossz­ból, a hibákból épp annyit, ha nem többet lehet tanulni, mint amikor sínen van az ember élete.

    Első feleségével, Judittal nyolc boldog évet töltöttek együtt, közben megszületett a lányuk, majd kihűlt a szerelem lángja, és válás lett a vége.

    A válás nagy tanítómesterem volt, főleg úgy, hogy amikor én idejöttem, Indiában nem volt ez szokás. Az igaz, akkoriban nem szerelemből házasodtak a fiatalok, a szülők szervezték össze a párokat. Anyám nekem is kinézett egy fogorvosnak tanuló lányt, de én nem akartam vele még csak találkozni sem. Szerelem nélkül, családi, szülői kérésre nem tudtam, és nem is tudnék valakivel együtt élni

    – árulta el Joshi Bharat, akinek '93-ban megszűnt az állása a bábszínháznál, de kezdeti önsajnálat után megrázta magát és továbblépett.

    Új munka, új szerelem Csillával, új házasság, és egy új csoda. Megszületett a második házasságomból a második lányom. Csak röviden mondom, jött az újabb válás, újabb gyász, új szerelmek, szakítások, de úgy tűnik, most végre révbe értem.

    Bharat ugyanis több mint egy éve szeretett bele Kiss Virágba, akivel egy közös munka kapcsán találkoztak először tavaly januárban. Mint kiderült, az azonnali szimpátiából szerelem lett, amelynek az sem állta útját, hogy a színésznő 17 évvel fiatalabb kedvesénél.

    Mellette újból átélhetem a szerelem csodáját. Soha nem tudatosan választottam társat, így voltam Virággal is. Minden kapcsolatban benne van nyilvánvalóan a veszteség is, de nem lehet úgy belemenni, hogy csak akkor, ha életre szóló garancia van. Nincs garancia, de nekünk nagyon jó együtt. Virág 52 éves, volt már férjnél, én kétszer voltam nős, tudjuk, milyen házasságban élni, tervezzük, hogy összekötjük az életünket, de semmi nem sürgős

    idézte a Story Joshi Bharat szavait, aki szerelmével hamarosan Indiába látogat majd.

  • Nehéz időszakon vannak túl a feleségével.

    DSC8172
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Rubint Réka és Schobert Norbert a TV2 Titkok Ramónával című műsor legutóbbi vendégei voltak. A sztárpár ugyan hosszú évek óta a hazai fitneszvilág legismertebb alakjainak számítanak, de mint kiderült, különösen nehéz időszakon vannak túl. Lékai-Kiss Ramóna műsorvezető azon kérdésére, hogy vannak, úgy feleltek, voltak már jobban, de rosszabbul is.

    „Lassan, de biztosan jövünk kifelé a gödörből” – fogalmazott Schobert, mire a felesége kijavította: „Nem, a pokolból jövünk kifelé, és most vagyunk a purgatóriumban”.

    Boldogok vagyunk most is, de rengeteg pofont kaptunk az élettől. Szerintem a 10–12 főből álló baráti körünknek is sok lenne együttesen az, amit mi az elmúlt három évben kaptunk. Tehát ez nem hogy két embernek sok, de 12-nek is

    – jelentette ki Rubint Réka. Mint fogalmaztak, az elmúlt három évük felettébb nehéz volt minden szempontból, fizikailag és lelkileg is. Rubint megjegyezte, idén lesz 47 éves, de úgy érzi, hogy a nyilvánosság elvárja, hogy egy deka felesleg se legyen rajta, valamint a fiatalosságát is meg kell őriznie, így a bőrén sem látszódhat meg a kora. Mindezt nőként nem egyszerű megélnie, de emellett érthetően feleségként és családanyaként is helyt kell álljon.

    Schobert beszélt a sztrókjáról, és elmondta, hogy az azt követő hosszú felépülése alatt, alatt elvesztette az uralmát a cége felett. Azóta a felesége munkájában segít, és tervei szerint Rubint személyes márkája sokkal „nagyobb” lesz, mint az övé valaha is volt. Arra a kérdésre, hogy pénzügyileg mindent elveszítettek-e, a fitneszguru így felelt: „A házat, hál' isten, nem, de az összes cash-ünket elvesztettük; betoltam a cégbe. Azt hittem, meg tudom menteni. Nem sikerült”.

    Otthon ültem a tévé előtt, antidepresszánst kellett szedjek – nem szedek már, de akkor kellett –, folyt a nyálam és néztem ki a fejemből. És Réka kint volt a garázsban. Hideg volt, tél volt, a garázsban csak 10 fok volt, és ő ott csinálta a videókat, hogy legyen valami kis megélhetésünk. Kijött a havi rezsi – 300 ezer forint a számlánk, ami nem kevés a mai szinten sem, szerintem –, és nem tudtuk, miből fizessük ki. Réka tornázta össze az árát. Hallottam, hogy tornázik a garázsban, és fogtam, eldobtam a gyógyszert. Azt mondtam magamnak, »Te hülye fasz! Itt ülsz, itt sajnálod magad, a nő meg ott tornázik kint? Nem! Állj fel, és legyél férfi!« És sikerült. Ez volt a fordulópont

    idézte a 24.hu Schobert Norbert szavait.

  • Videón a különleges találkozás.

    Április 23-án elstartol Katy Perry aktuális turnéja, amely ősszel Budapesten is állomásozik majd. Az énekesnő a Lifetimes fantázianévhez hűen karriere minden nagyobb mérföldkövéről megemlékezik a show alatt, és a jelek szerint hasonlóan tesznek koncertről koncertre rajongói is.

    A popsztár legutóbbi Instagram bejegyzése is erről árulkodik: a Monterrey-ben készült videóban annak lehetünk szemtanúi, hogy egy nézőt a színpadra segítenek a biztonsági örök, miután Katy Perry felinvitálta maga mellé. Nem véletlenül szúrt szemet neki a fiatal lány, rajongója ugyanis már-már megtévesztésig hasonlított rá, különösképp, hogy Perry 2015-ös SuperBowl halftime show-s jelmezének tűpontos másolatát viselte.

    A nő örömködve lépett a világot jelentő deszkákra, majd játékosan odadobta felfújt gumilabdjáját is kedvencének, aki végül egy hatalmas ölelést is adott a lánynak. Sőt, később a One That Got Away című száma alatt csörgővel is végigkísérhette az énekesnőt.

    Sose felejtsd el, ez az egésznek a lényege

    – írta videójához Perry.

  • Videót posztolt kettejükről a rappernő.

    Nemazalány16465 Okkicsi
    Fotó: RTL

    Halastyák Fanni, alias Nemazalány és Fenyvesi Barna tavaly áprilisban adott először közös interjút, felvállalva szerelmüket. Viharos és hullámvölgyekkel teli kapcsolatukban volt mosolyszünet, sőt eljegyzés is: az egykori valóvilágos a Sztárbox öltözőjében tette fel a nagy kérdést a rappernőnek, aki bár akkor igent mondott, pár héttel később mégis zátonyra futott a románcuk.

    Fenyvesi később egy podcastműsorban azt állította, hogy az énekesnő többször is megcsalta őt, ráadásul párkapcsolatban, házasságban élő emberekkel. Utólag a valóságshow-szereplő ezen állítását megbánta, és arra kérte a nyilvánosságot, hogy hagyjanak fel az exét célzó bántó üzenetekkel. Az egykori szerelmeske egyébként feltehetően nem neheztelnek egymásra, hiszen együtt szerepelnek majd az Exek csatájában.

    Most azonban Nemazalány közösségi oldalára posztolt egy videót, amelyben már az új szerelmével láthatóak. Az új választottja arca viszont ki van takarva, így csak találgatni lehet a férfi kilétéről.

    Jó nagy köcsögöknek lettünk beállítva, de ahhoz képest mi szép kis vázák vagyunk együtt

    – olvasható Halastyák videójában.