Voksán Virág megosztotta a hosszú házasság egyik titkát
Csak halkan megjegyezte.
Közel tíz éve alkot egy párt Voksán Virág és Valentényi László, akik nem tagadják, két gyermekük, Beni és Vivi érkezése sok mindent megváltoztatott kapcsolatukban. A lemezlovas és a generálkivitelező azonban, akiket a nézők a Nyerő Páros hetedik évadában láthattak együtt, kitartanak egymás mellett, az otthoni teendőket pedig megosztják.
Mint kiderült, mindketten rendmániásak.
Nekem és Lacinak is fontos, hogy az otthonunk szép és rendezett legyen, hogy minket tükrözzön, így ha kell, naponta tartok a gyerekeknek hegyi beszédet
– árulta el a Story magazinnak Voksán, akinek szavait az nlc.hu idézte.
A kétgyermekes édesanya arról is beszélt, hogy míg a takarítás neki jut, a főzés többnyire a párja dolga.
A takarításért meg persze én felelek. Sokan meglepődnek, amikor kiderül, nincs bejárónőnk, de nekünk ez a komfortos. Nem szeretnénk egy idegent a házban, például ezért nincs bébiszitterünk sem. És a férjem nagyon rendes, általában ő főz, szóval arra nincsen gondom. Fő a munkamegosztás, és csak halkan jegyzem meg, ez a hosszú házasság egyik titka!
– jelentette ki a lemezlovas, aki korábban arról is beszélt, hogy szerinte egy párkapcsolat megsínyli, ha a nő nem szexi szülés után.