Horváth Tamás nyíltan vállalja, hogy soha nem akart gyereket: „Valami mással van nekem dolgom”
Feleségével 11 éve boldogok, de közös gyermeket nem terveznek.
Horváth Tamás és felesége, Péterfi Andrea ritkán nyilatkoznak magánéletükről, pedig kiegyensúlyozott házasságuk titkára sokan kíváncsiak lennének. A Csillag születik felfedezettje immár 11 éve boldog a nála 7 évvel idősebb Andreával, akinek korábbi kapcsolatából született fiát, Dávidot közösen nevelik, és jó ideje az énekes zenei karrierjét is együtt építik. Közös gyermeket azonban nem terveznek – elmondásuk szerint így érzik kereknek az életüket.
Én azon nem is gondolkodtam soha, hogy szeretnék gyereket. Andi előtt sem láttam magam előtt, hogy egyszer születik egy kis Tomi vagy Timi. Úgy éreztem, hogy valami mással van nekem dolgom. Nem biztos, hogy ezt meg tudom magyarázni, de úgy érzem, van egy fajta elhívásom, üzenetem a világ felé, amiben ezt nem láttam soha
– magyarázta a Palikék Világa by Manna Ilyen az élet című műsorának legújabb epizódjában az énekes, aki számára egyértelmű volt, hogy párja gyermekét a sajátjaként neveli majd.
Nem érzem, hogy valami még hiányozik az életemből, hiszen olyan kerek ez az egész
– vallotta be a Sztárban sztár korábbi győztese. Nem Horváth Tamás azonban az egyetlen híresség, aki úgy döntött, hogy nem alapít családot: ide kattintva olyan sztárokról olvashat, akik nyomós okból döntöttek a gyermekmentes élet mellett.
Péterfi Andrea ennek kapcsán elárulta: gyermeket csak akkor vállalnak, ha mindketten vágynak rá.
Eddig még nem jött el ez a pont. (...) Jelenleg egyikükben sincs ez meg, de ha véletlenül úgy hozná az élet, akkor biztos, hogy megtartanánk.
Az énekes a műsorba a nevelt fiáról, Dávidról is beszélt.
„Az egyik barátja kérdezte tőle, hogy Dávid, figyelj már, tök jóképű srác vagy, miért nem csajozol? Erre azt mondta a fiunk, hogy ő nem az a csajozós típus akar lenni, hanem olyan kapcsolatra vágyik, mint amilyen az édesanyjának van velem.”