Átlagon felüli magassága miatt nem talál rá a szerelem a fiatal nőre
Egy közel két méter magas nő nemrég elárulta, hogy szabályosan elijeszti a partnerjelöltjeit, amikor azok az első találkozáskor meglátják, milyen magas. A Los Angelesben élő 36 éves Jacki Jing tartalomkészítő már fiatalon megtapasztalta, hogy milyen az, ha a magassága miatt bántják, majd felnőttként a randizás is rémálommá vált számára. A fiatal nő kezdetben öt évig volt egyedülálló, és bevallása szerint küzdött azzal, hogy randipartnert találjon.
Jing úgy gondolja, élete nagy részét azzal töltötte, hogy megpróbálta magát kisebbnek mutatni, elhalványítani a testi adottságait, hogy ne ijedjenek meg tőle az emberek, és megkedveljék. Manapság már ez nem így van. Rengetegszer randizik nála alacsonyabb és magasabb férfiakkal, akiket elsősorban a személyiségével próbál megnyerni.
„Soha nem törődtem a magassággal, randiztam akár olyan srácokkal is, akik az átlagnál is jóval alacsonyabbak voltak. De határozottan úgy gondolom, hogy a magasságom megijesztett és elbizonytalanított néhány férfit. Azt hiszem, a múltban küzdöttem az önbizalomhiánnyal a magasságom miatt, de most már nem” – jelentette ki.
![](https://kep.index.hu/1/0/5525/55251/552511/55251145_8caf0c67f03c951267844a59231fe90d_wm.jpg)