Szeretett volna már láthatatlan lenni? Rövidesen ezt megteheti
Egy brit startup cég szerette volna a láthatatlanság szuperképességet valósággá tenni, amely megvalósításához már rettentő közel állnak. A londoni székhelyű Invisibility Shield Co. nemrég egy közel két méter magas plexit, valamint egy hordozható, feltekerhető ponyvalapot dobott piacra, amelyek fényes nappal is képesek elrejteni személyeket és tárgyakat. – írja a brit Metro.
A csapat, amely nemrég indította el Kickstarter gyűjtését, azt mondja, hogy négy évet töltöttek az optikai álcázási technológia kifejlesztésével és tesztelésével, amely átütő siker lett. Az Invisibility Shield tervezője, Tristan Thompson szerint a lehetőségek végtelenek, de ami a legfontosabb, ezek a „pajzsok” nagyon szórakoztatóak, hatékonyak, és izgalmas volt elkészíteniük őket.
„Ki akartuk próbálni, hogy meddig tudjuk ezt a technológiát fejleszteni. Egy valódi, működő láthatatlansági pajzs, amit csak fel kell tekerni és a válladra akasztani? Két évvel ezelőtt senki sem gondolta, hogy ezt bárki is meg tudja csinálni.” – mondta Thompson.