„Nem szakítottunk, inkább most kicsit távolságot tartunk” – válságba került Varga Viktorék párkapcsolata
Megtörték a csendet a szerelmesek.
Varga Viktor és kedvese Zsembera Liliána négy éve alkotnak egy párt, ám kapcsolatuk az utóbbi időszakban válságba került. Mivel az énekes semmilyen szinten nem szereti a korlátokat, egy időben még a nyitott kapcsolattal is tettek egy próbát, de ez nem volt fenntartható, ugyanis szerelme nem bírta elviselni. A táncosnő már a csalásalapításban gondolkodna, ám ebben sincs egyetértés kettőjük közt, ugyanis párja még nem szeretne elköteleződni.
Hivatalosan nem mentünk szét, de jelenleg nem a legjobb időszakát éli a kapcsolatunk, ami abból is fakad, hogy Viktornak most rengeteg elfoglaltsága van, illetve nekem is ott van a kiskutyám, akivel nagyon sokat kell foglalkoznom, ezért csak ritkán tudunk találkozni. Ez a különlét hozta elő köztünk a mélypontot, kicsit eltávolodtunk egymástól
– nyilatkozta a Blikknek Zsembera, aki azt is bevallotta, hogy több dologban is máshogy gondolkoznak, ami sok konfliktust szül köztük. Hozzátette, mindig is viharos volt a kapcsolatuk, mivel nagyon más személyiségek, illetve mások a céljaik és a vágyaik.
Én már gondolkodnék a családalapításon, de Viktor még nem áll erre készen. Ő egy nagyon szabad szellem, ezért nála a párkapcsolat is nehézkesen működik, hiszen egy ilyen jellegű viszonyban elvárások és korlátok is vannak,amivel ő nagyon nehezen tud azonosulni. Számára az összeköltözés sem igazán opció, hiszen az is egyfajta elköteleződést jelent, én viszont nyilván vágynék arra, hogy hosszú távon tudjak tervezni.
Mint mondta, az énekes is próbál hozzá alkalmazkodni, de nem könnyű feladnia önmagát. Ezzel együtt szeretik egymást és nehéz elengedniük azt, ami köztük van, mindketten dolgoznak magunkon, de jelenleg a táncosnő nem tudja megmondani, hogy mit tartogat a jövő.
A lap utolérte Varga Viktort is, aki szintén elismerte, hogy válságba került a párkapcsolata:
Nem szakítottunk, inkább most kicsit távolságot tartunk, mert máshogy gondoljuk az életet
– fogalmazott szűkszavúan.