Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Pokoli rokonok forgatásáról meséltek a főszereplők.

    Egy Budáról vidékre költözött, jómódú családot alakít a Pokoli rokonok című új, készülő RTL-es sorozat főszereplőiként Árpa Attila, Adányi Alex, Pásztor Virág és Dobó Kata. Utóbbi számára a munka részben biztonsági játék volt, hisz partnerét már többször is Árpa keltette életre a vásznon. 

     „Árpa Attilá­val már sokadik alkalommal játszunk férj-feleséget, komfortosan vagyunk egymással. Nagyon kíváncsi voltam a ’gyerekeinkre’, és azt kell, hogy mondjam, tökéletesen sikerült a casting! Már az elejétől kezdve éreztük, hogy tényleg tudunk családként együttműködni, vesszük egymás humorát, de ennél mélyebben is tudunk együtt rezegni. Nagyon tehetséges, kéményen dolgozó fiatal színészek, örülök a közös munkának.”

    A jó dinamikáról a két testvért játszó Adányi és Pásztor is hasonlóan vélekedett.

    Virággal már többször dolgoztunk együtt, Dobó Katával és Árpa Attilával viszont ez az első közös munkánk. Mindketten nagyon alázatosak, profik, lenyűgöző munkamorállal dolgoznak, és azt kell mondanom, hogy hamar kiderült: jól működünk együtt családként 

    – mesélt tapasztalatairól Adányi, szavait pedig kolléganője is igazolta.

    „Tényleg ott vagyunk egymásnak, számíthatunk a másikra a nehéz helyzetekben, és adunk egymás véleményére. De ha a szituáció megengedi, akkor persze húzzuk egymás agyát. Mintha tényleg testvérek lennénk. Dobó Kata az első naptól kezdve olyan, mintha a mentorom lenne. Az élet minden területén számíthatok a tanácsaira.

    Árpa Attila is vérbeli profi, ugyanakkor nagyon figyel ránk, az egyik forgatásra például nyakba akaszthatós ventilátorral lepett meg minket, nehogy bajunk essen a kánikulában.

     Hálás vagyok, hogy velük forgathatok, jó lenne ellesni tőlük azt a profizmust, amivel minden helyzetben helytállnak” – idézte a Story magazin Pásztor Virágot, akit az sem zavar, hogy a legforrób nyári napokon kell kamerák kereszttüzében állnia, a feszített tempó ellenére is minden másodpercét élvezi a munkának.

  • Lékai-Kiss Ramóna vendége volt Ördög Nóra a TV2 Titkok Ramónával című műsorának, ahol a műsorvezető többek között arról kérdezte kolléganőjét, szokott-e hozzászólásokat nézegetni bejegyzései alatt.

    „Elolvasom. Nyilván van köztük olyan, ami megérint, azért nagyon nem mindegy, hogy honnan jön. Ha több ember szóváteszi ugyanazt, akkor lehet elgondolkodom rajta, hogy mi az, ami nem látszik a teljes képből és félreérthető” – kezdte a tévés, hozzátéve: azzal viszont nem tud mit kezdeni, ha valaki csak annyit ír be posztjai alá, hogy ronda vagy, azt pedig nem szeretné, ha a tévéműsorokban látott, több óráig készült sminkje és haja lenne az etalon követői számára.

    „Mert hétköznapokon én sem így nézek ki, nyilván. Úgy nem nagy művészet, ha a legprofibb szakemberek órákig csinálják ezt. Tehát reggel úgy nézek ki, ahogy kinézek. Én szeretem a sminkeletlen arcomat, nem zavar, mert szépnek érzem magam, amikor ki vagyok sminkelve. Azt tudom, hogy sminkeletlenül nem vagyok feltétlenül egy matyóhímzés, de én a sminkeletlen arcomat is szeretem” – mesélte Ördög, aki amennyire félt fiatalon smink nélkül mutatkozni, most annyira felszabadítja őt, ha nincs kifestve az arca.

  • Hiába a sztárparádé, óriásit hasat a Borderlands.

    Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a Borderlands videójáték filmadaptációja – sőt, a sci-fi gyakorlatilag csak negatív kritikákat kapott, a mozik vendégeit pedig kifejezetten hidegen hagyta. Az IGN szerint 110-120 millió dollárból készült film két hete premierezett, de mindössze 21 millió dollárt hozott eddig vissza, és valószínűleg ez nem is fog drasztikusan megemelkedni, a forgalmazó ugyanis úgy döntött, 21 nappal a bemutató után leveszik a filmszínházak kínálatából, és augusztus 30. után inkább online próbálnak vele szerencsét. Egyelőre nem streamingen lesznek elérhetőek, hanem például az Amazon és az Apple TV+ kínálatában, ahol különdíj ellenében lesz kibérlhető, bár a Borderlands várhatóan így sem fogja tudni még a gyártási költségeket sem visszahozni.

    Pedig húzónevekből nem volt hiány, Cate Blanchett főszereplése mellett Kevin Hart, Jamie Lee Curtis és Ariana Greenblatt is fontos karaktereket keltettek életre, csak sajnos borzasztó kivitelezés mellett, és elég gyatra módon – a filmről írt bővebb kritikánkatitt olvashatják.

  • 76094191
    Fotó: Doug Peters / Northfoto

    Londonban romantikázott Doja Cat és Joseph Quinn, szúrta ki a DeuxMoi oldal. A róluk készült árulkodó fotó és videó szerint barátságnál jóval gyengédebb szálak fűzik egymáshoz az énekesnőt és a színészt, ami azért is vicces, mert a popsztár már két éve szemet vetett a férfira.

    Mint ismert, Doja Cat a Stranger Things 4. premierje után üzenetet küldött Instagramon Noah Schnappnek, hozza már össze sorozatbéli kollégájával, mire az akkor 17 éves fiú közzétette az interneten kettejük beszélgetésének képernyőképét. Doja Cat másnap élő adásban borult ki emiatt, mindennek lehordva a szerinte őt hátba szúró tinédzsert. Végül a sztárdráma Scnapp virtuális győzelmével ért véget, a netezők ugyanis nemcsak a srácnak adtak igazat, de tömegesen ki is követték a szerintük feleslegesen hisztiző énekest.

    Hosszú távon viszont úgy tűnik, fordult a kocka: a kéz a kézben sétáló, egymást simogató páros nem tudni, mióta lehet együtt, ahogy az sem ismert, végül hogyan találtak egymásra. Mindenesetre a kommentelők máris kikiáltották a manifesztáció királynőjének Doját.

    „Dojának valóra vált az álma. Vágyott rá a kezdetek óta!”

    „Biztos elmondott egy varázsigét ezért.”

    „Nem a semmiért veszett hát össze egy gyerekkel!”

    „Szeretjük az olyan nőt, aki megy, és megszerzi, amit akar! Hölgyeim, vágytok arra a pasira? Akkor szerezzétek meg!” – fogalmaztak a kommentelők.