Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A kétszeres olimpiai bajnok úszó minimum egy fiúra és egy lányra vágyik.

    Milák Kristófnak határozott elképzelései vannak a jövőjét illetően. A kétszeres olimpiai bajnok úszó, aki az utóbbi időben a medencén kívül is jókora hullámokat vetett maga körül, amellett, hogy az úszás utáni vagy épp melletti jövőjére is gondol, hiszen az Óbudai Egyetem gazdálkodás-menedzsment szakán tanul, néhány éven belül már családos apukaként látja magát.

    Gazdálkodás és menedzsment szakon tanulok, de olyan dolgok is érdekelnek, amelyek nem igényelnek elővégzettséget. Feltétlenül szeretnék gyerekeket, lehetőleg már a húszas éveim végén. (...) Egy lány és egy fiú minimum

    – mondta korábban a 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartója, akinek szavait a story.hu idézte.

  • 11 éve nem tartják a kapcsolatot.

    Tom Cruise Katie Holmesszal közös lánya, a 18 éves Suri magánegyetemre ment: a pennsylvaniai Pittsburghben található Carnegie Mellon Egyetem hallgatója lett, s a kollégiumba való költözést is vállalta, ahová a napokban anyja kísérte el. Bár a képzés költséges, a tandíjat mégsem Surinak kell állnia: azt a színész csengeti ki annak ellenére is, hogy hosszú évek óta nincsenek jó viszonyban.

    A CMU éves tandíja 65 ezer dollár (22,8 millió forint).

    Tom Cruise-nak azért kell kifizetne a magánegyetem költségeit, mert amikor 2012-ben, hat év házasság után elvált Holmestól, úgy döntöttek, hogy neki kell fedeznie a lány teljes iskoláztatását. A színész és Suri már 11 éve nem tartják a kapcsolatot, sőt: a lány híres apja nevét is megtagadta. Inkább anyja középső nevét, a Noelle-t használja.

    A Mission: Impossible című filmek sztárja az orvosi, fogorvosi, biztosítási, oktatási, főiskolai és egyéb iskolán kívüli költségeket is fizeti Surinak, akivel a színész számára oly fontos szcientológia miatt nem foglalkozik.

    (via MarieClaire)

  • Ennyit tudott kicsikarni gyermekei anyjaitól. 

    Képernyőkép 2024-08-24 113936.png
    Fotó: TV2

    Szegedi Ferencnek, azaz Fecsónak két nőtől három fia született: Edward a Vasvári Viviennel köttetett házasságából, Elliot és Evron pedig Géczi Beatrixtól, vagyis Blondietól. Az üzletembernek eltökélt szándéka volt, hogy gyermekeinek különleges nevet adjon, ám abba az édesanyáknak is volt beleszólása. Szegedi Fecsó ezt a TV2 Szerencsekerék műsorának sztárvendégeként árulta el péntek este.

    Mindhármójuknak 'E' betűvel kezdődik a keresztneve. Most próbálok emlékezni... (nevet) Edward, Elliot és Evron. A harmadik neve pedig mind a háromnak Ferenc. Tehát Szegedi Edward Ferenc, Szegedi Elliot Ferenc és Szegedi Evron Ferenc. Végigvittem ezt a sormintát

    – büszkélkedett el az édesapa, mire a műsorvezető, Kasza Tibi megjegyezte:

    „Nagyon ilyen uralkodóknak hangzik, de jól hangzik. Jó ötlet!”

    Szegedi Fecsó ezt követően arról beszélt, ha egyedül hozott volna döntést, biztosan mindhárom fiát magáról nevezi el.

    Nem tudtam behozni első keresztnévnek. Ha rajtam múlt volna, mind a három Szegedi Ferenc, Szegedi Ferenc, Szegedi Ferenc lett volna. Nem ment először sem, mondták, Ferenc az nem lehet! Ma világban már ez is csoda, hogy második név lehet.

    (via 24.hu)

  •  Szürreális videó következik.

    Képernyőkép 2024-08-24 121859.png
    Fotó: TikTok

    Futótűzként kezdett el terjedni egy videó az interneten, amelyet egy járókelő készített a német haditengerészet londoni látogatásáról. A felvételen az látható, ahogy a Braunschweig F260-as német hadihajó a Temzén a Tower Bridge felé haladva a Star Wars-filmek birodalmi indulóját játssza hangszóróin. A videó alatt többen meg is jegyezték, hogy a németeknek bizony van humorérzékük.

    Mint ismert, John Williams ikonikus Imperial March című alkotása maga Darth Vader indulója lett. 

    @thetelegraph

    ⚓️ A German navy vessel traveled down the River Thames blasting out Imperial March, a song associated with the arrival of Darth Vader. For more from The Telegraph, click the link in our bio. 🔗 #starwars #riverthames #germany240821_German boat Darth Vader_VERT

    ♬ original sound - The Telegraph

    A felvétel kapcsán később a német haditengerészet szóvivője a BBC-nek elárulta, hogy a parancsnok szabadon választhatja meg a zenét a hajón, és hogy ennek nem volt mélyebb üzenete, jóllehet a korvett parancsnoka nagy Star Wars-rajongó, és John Williams zenéit is kedveli.

    Úgy tudni, a korvett a brit Királyi Haditengerészettel közös hadgyakorlatra érkezett Londonba.

    (via 24.hu)