Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A színészt az egyik kolléganőjével hozták hírbe.

    Hugh Jackman válása a fél világot sokkolta, hiszen a színész a nála 13 évvel idősebb feleségével, Deborra-Lee Furnesszel 27 év házasság után döntöttek úgy tavaly szeptemberben, hogy külön utakon folytatják tovább életüket. A jelek szerint azonban A legnagyobb showman és a Deadpool & Rozsomák című filmek sztárja nem kesereg: úgy hírlik, ismét rátalált a szerelem.

    Az 56 éves ausztrál filmcsillag a PageSix információi szerint egy 49 éves amerikai színésznővel, Sutton Fosterrel alkot egy párt, bár románcukat igyekeztek titkolni a nyilvánosság elől.

    Minden szabadidejüket együtt töltik. Száz százalék, hogy együtt vannak, szerelmesek, és együtt szeretnék tölteni az életüket. Mindent megtesznek azért, hogy titokban tartsák, de ez már köztudott

     – súgta meg a lapnak egy bennfentes. A PageSix korábban is hírbe hozta már Fostert és Jackmant, akik 2021 decemberétől 2023 januárjáig együtt játszottak a The Music Man című Broadway-darabban.

    Mint írják, Foster 10 év házasság után úgy döntött, elválik Ted Griffintől, az Ocean's Eleven forgatókönyvírójától, akivel egy örökbefogadott gyermeket nevelnek közösen. Múlt héten beadta a válókeresetet.

  • Egy 24 éves skót nő büszkén vállalja, hogy korán őszülni kezdett, s másokat is arra biztat, hogy ne szégyelljék az öregedés jeleit.

    A Glasgowban élő Lauryn Caldwell 16 éves volt, amikor észrevette első ősz hajszálait, ám akkoriban szülei még nem engedték meg neki, hogy befesse a haját, hiába könyörgött. Az első hajfestésére 18 éves koráig kellett várnia, onnantól fogva pedig 3 hetente festette feketére, ami nagy önbizalmat adott neki. Húsz évesen megunta a dolgot, s eldöntötte, inkább lenöveszti a fekete tincseket, s megtanulja elfogadni, hogy teljesen megőszült. Instagram-oldalán másokat is arra buzdít, hogy ne költsenek hajfestékre, a pozitív gondolkodás és az önszeretet ennél szerinte sokkal fontosabb.

    Mindenkiben van valami szép, ami egyedivé teszi, ezeket nem szabad rejtegetni. Az őszülés miatt sok nőt beskatulyáznak, én magam is egy vagyont költöttem hajfestékre, arra pedig rengeteg időm ment el, hogy egyesével tépkedtem ki az ősz hajszálaimat.