Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Imádja az internet népe annak az idős párnak a szerelmi történetét, akik a 80-on túl döntöttek úgy, hogy házasságot kötnek. Sosincs késő szerelmesnek lenni, vallják.

    A most 89 éves Joyce Lambert és a 85 éves Norman Giller öt évvel ezelőtt ismerkedett meg, melyhez a gyerekeiknek is köze volt. Szoros barátságot kötöttek, melyből akkor lett szerelem, amikor 14 órán át álltak sorban, hogy leróják tiszteletüket a néhai brit uralkodónő, II. Erzsébet királynő előtt.

    Lambert és Giller a hat héttel ezelőtti eljegyzésük után pedig a napokban meg is ejtették esküvőjüket az angliai Southend-on-Sea településén. Úgy érezték, nincs értelme tovább várniuk arra, hogy kimondják a boldogító igent, pedig nem gondolták volna, hogy túl a 80-on talál rájuk a szerelem.

    Ez egy nagyszerű érzés, főleg, hogy egyikünk sem számított rá, hogy kialakul. Olyanok vagyunk, mint a gyerekek. A körülöttünk élők is érzik, hogy szeretjük egymást. Mintha virágporként szórnák szét maguk körül

    – mesélte az idős férfi, aki hálás azért, hogy ennyi idősen ilyen boldog életet élhet.

    (via Daily Mail)

  • Október elején véget ért az Árulók – Gyilkosság a kastélyban második évada, amelyet sokak nagy megdöbbenésére Hadas Kriszta, Muri Enikő és Url Izabell nyert meg, miután kiejtették a játék utolsó gyilkosát, a legelejétől mesterien alakító Hevér Gábort.

    Hadas Kriszta riporternőt egyébként tévés valóságshow-ban eddig még nem is láthattuk, mégis sikerült a végsőkig eljutnia. Ezúttal a Meglepetés magazinnak adott interjút, melyben elmondta: kezdetben maga sem hitte, hogy nyerhet, számára a játék egy igazi önismereti kaland volt.

    „Értek sikerélmények és csalódások, magammal kapcsolatban is voltak meglepetések, például az, hogy nem voltam meghatározó, domináns személyiség, nem tudtam kellőképp képviselni a véleményemet, ami nem jellemző rám. Amikor az ember felvállalja az esendőségét, ahhoz néha nagyobb bátorság kell, mint iron lady-nek mutatkozni” – mondja derűsen Hadas.

    Hozzátette, érdekes szituáció volt, mennyire más energiák működtek odabent, mint a való életben. Hadast különösen meglepte, hogy mennyire erősen hat az emberre a csapat dinamikája.

    Szétszálazós típus vagyok, magamban mindig kiértékeltem a történteket és a hibáimat is, fontos számomra az önreflexió. Kitartásban hosszútávfutó vagyok, és nagy érzelmi amplitúdóval működöm, de kiventilálom, és utána gyorsan összeszedem magam. Nem volt könnyű játék, hogy bezárva, izolálva voltunk, de meghatározó élmény volt, és minden konfliktust el tudtam engedni. Mindenkire szeretettel gondolok vissza. Az érzelmességem a szakmámban jól jön, de a játékban nem feltétlenül volt előny.

  • Nem a színészkedés szerepel az első helyen az életében.

    Nem kizárt, hogy Zoe Saldana hamarosan önként maga mögött hagyja a hollywoodi cirkuszt, a színésznő legalábbis arra utalt legfrissebb nyilatkozatában, hogy élete fontossági sorrendjében nem a karrier szerepel az első helyen. A 46 éves filmsztárnak az a legfontosabb, hogy anyaként helyt tudjon állni. 

    Saldana három gyermek büszke anyja: 9 éves ikreit, Cy-t és Bowie-t, valamint a 7 éves Zent férjével, Marcus Peregóval közösen neveli. Minden más csak utánuk jöhet. Állítása szerint az sem érdekelné, ha többet nem kapna olyan filmes munkákat, mint legutóbbi szerepe azEmilia Perez  című filmben.

    Ha nem is kapnék többet ilyen szerepet, akkor is boldog lennék, hiszen anya vagyok. Minden más csak második helyen állhat. Minden, amit most teszek, annak az örökségnek a része, amelyet rájuk hagyok.

    – fogalmazott Saldana a Hello! magazinnak. 

    (via Female First)

  • Hátborzongatóan néz ki a színésznő.

    Anne Hathawayt idén mondhatni idő előtt elkapta a halloweeni láz, s csaknem egy héttel az eredeti ünnepnap, azaz október 31. előtt magára is öltötte jelmezét. A Neveletlen hercegnő című filmek sztárja az Instagram-oldalán mutatott fotókat hátborzongató sminkjéről és jelmezéről, amelyet a New York-i Szabadság-szobor ihletett. A szelfiken azonban elsőre nem mindenki ismerte fel a 41 éves színésznőt, de nem csupán a szőke paróka miatt.

    Hathaway lapozható bejegyzését eddig több mint 1,2 millióan lájkolták.

    (via Daily Mail)