Törőcsik Franciskáék elmondtak, milyen érzés volt először maximális pontszámot kapni a DWTS-ban
Az adásban fel sem tudták fogni, hogy mi is történt.
Előző héten Törőcsik Franciska és Baranya Dávid az idei Dancing with the Stars során először kaptak maximális pontszámot. Kezdetben a versenypáros el sem akarta hinni, hogy ilyen nagy hatással voltak a zsűritagokra és a nézőkre, de mint kiderült, nagyon boldogok, amiért sikerült ilyen produkciót előadniuk. Most a TV2 kameráinak elmondták, miért nem látszott rajtuk elsőre ez a hatalmas öröm.
„Tehát az történt, hogy én belül így meghatódtam, még egy kicsit be is könnyeztem, aztán már el is kezdtem magam szégyellni, hogy ennyit arról, hogy megfogadtam, nem fogok sírdogálni” – kezdte a kisvideóban Törőcsik, majd így folytatta:
Majd visszanéztem a felvételt, és azt láttam, hogy ott áll két szomorú ember, főleg én! Nagyon tanulságos volt, mert színésznőként azt gondoltam, hogy a magánéletemben is képes vagyok annak megfelelően viselkedni, mint amit belül érzek. De itt élő adásban kiderült, hogy sajnos nem! Úgyhogy legközelebb megpróbálom úgy megélni az érzéseimet, hogy másoknak is úgy tűnjön, hogy úgy érzek, ahogy belül is érzek. Ettől függetlenül nagyon meghatódtam, még ha nem is így látszódott, de így volt!