Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A modell szerint nem ez az első alkalom, hogy a felnőttek elsétáltak a segítségre szoruló személy mellett.

    Görög Zita igazán büszke lehet tinédzser fiára, aki a minap mentőt hívott egy utcán rosszul lett személyhez. Erről a modell Instagram bejegyzésében számolt be, a poszt fennhangja azonban kicsit sem volt vidám, hiszen mint kiderült, egy korabeli srác kivételével mások gond nélkül elsétáltak az intézkedő gyerekek és a segítségre szoruló ember mellett.

    „Hello felnőttek! Mi van veletek? Ez idén már a sokadik alkalom, hogy a gyerekeim nyújtanak segítséget valakinek, miközben a felnőttek lépteiket lassítva, kíváncsiskodva elmennek mellettük. Most a fiam egy másik fiatal sráccal várta a mentőt, nemrég a lányom riasztotta őket egy teli vonaton. Ott néhány felnőtt megbeszélte a feje felett, hogy a kislány már intézi!” – kezdte Görög, hozzátéve: nem szidni kéne a kamasz-generációt, hanem sokkalinkább példát venni róluk.

    „Kicsit kapjuk már össze magunkat! Tavasszal mellettem ment el kb. 20 autó amikor segítséget próbáltam kérni. Pontosabban egy korty vízre lett volna szükségünk. Nem is sorolom tovább. Semmi gond.

    Így is lehet élni. Elsétálni a probléma mellett és nyugodtan készülni a karácsonyra.

    Nekem azért tisztább így a lelkiismeretem, hogy nem hagyunk embereket az út szélén. A tudatos gyermeknevelésnek az is része, hogy ilyen szitukra felkészítjük őket! Büszke vagyok minden gyerekre, kamaszra, felnőttre, aki mer segíteni! A gyerekeimre kifejezetten! De a nap hősei akkor is a mentősök! Köszönet nekik– szúrta ki a24.hu.

  • A 27 éves színésznőt azért kezdték ki az internetezők, mert a napokban bikiniben kapták lencsevégre őt a lesifotósok.

    Hatalmas port kavartak az interneten azok a lesifotók, amelyek Sydney Sweeneyről készültek a napokban. Az Eufória című sorozat sztárját Florida Keys-i otthonánál örökítették meg, amint egy lila bikiniben szívta magába a napsugarakat, az internetezők azonban nem is igazán azon akadtak ki, hogy olyan felvételeket hoztak nyilvánosságra a 27 éves színésznőről, amelyekre ő nem adott engedélyt, hiszen az otthonánál leskelődtek utána, hanem a külseje miatt. Sweeney-t pontosabban azért kritizálták, mert nem éppen úgy néz ki a felvételeken, ahogy a filmekben vagy a vörös szőnyegen megszokhatták. Többen „slamposnak”, „vaskosnak”, „elhízottnak” nevezték, sőt, volt olyan is, aki megjegyezte: úgy néz ki, akár egy négygyermekes édesanya.

    A rosszindulatú, testszégyenítő kommenteket a jelek szerint maga a színésznő is látta, aki nem várt sokáig azzal, hogy reagáljon a történtekre. Sweeney az Instagram-oldalán vágott vissza azoknak, akik bántó jellegű megjegyzéseket tettek az alakjára: egy videót tett közzé, amelyhez kiválogatta a kommenteket, majd bevágta azokat a felvételeket is, amelyek edzés közben készültek róla.

    S íme a kommentháborút kiváltó bikinis lesifotók:

    Sydney Sweeney a videójában hamarosan megjelenő filmjére is utalt: ő játssza Christy Martint az egykori profi ökölvívóról szóló életrajzi filmben, ezért volt része annyi kőkemény edzésben.

    A színésznő nemrég őszintén vallott a hírnév árnyoldaláról, vagyis arról, hogy a lesifotósok folyton a nyomában vannak. Azt nyilatkozta, hogy már a saját otthonában sem érzi biztonságban magát, hiszen megesik, hogy a paparazzók órákig várnak rá, s azt mondják neki, hogy addig nem hagyják békén, amíg ki nem megy a hátsó kertbe egy szál bikiniben, mert mindenáron úgy akarják megörökíteni őt.

    (via LadBible )

  • Németh-Szikriszt Zita annak idején nagy Barátok közt-rajongó volt, de sosem gondolta volna, hogy pont Németh Kristóf lesz a férje, hiszen akkoriban nem találta szimpatikusnak, amikor még ment a sorozat.

    Képernyőkép 2024-12-16 121352.png
    Fotó: RTL

    Németh Kristóf és felesége, Németh-Szikriszt Zita annak apropójából vendégeskedtek hétfő reggel az RTL Reggeliben, hogy ők nyerték meg a Nyerő Páros különkiadását,  amelyben a Barátok közt színészei és párjaik vetekedtek. A házaspár kiemelte: imádták a feladatokat, de már alapból úgy mentek oda, hogy ezt a szériát ők fogják megnyerni, sőt: a gyerekeik is így engedték el őket a forgatásra. Ötéves kisfiuk, Levente azzal motiválta a szülőket, hogy olyan varázstetoválást készített nekik, amelyet a sorozat ihletett.

    A színházigazgató a műsorvezetőknek, Peller Mariann-nak és Szondi Vandának elárulta: a forgatás olyan volt számára, akár egy osztálytalálkozó, felesége azonban jóformán csak a tévéképernyőről ismerte a játékosokat. Zita elárulta: annak idején nagy Barátok közt-rajongó volt. 

    Bevallom őszintén, kicsit hiányoltam a saját generációmat vagy az idősebbeket. Amikor bekerültem a Barátok köztbe, a legfiatalabbak egyike voltam 20-21 évesen […] itt meg korelnök voltam. Furcsa ezt megélni, ha belegondolok, hogy 22-23 évig ment a Barátok közt. Tulajdonképpen felnőttem a sorozatban

    – fogalmazott Németh, mire felesége nevetve rávágta:

    Én meg rajtad!

    Zita ezt követően arról beszélt, hogy a sorozatot még a nagymamájával nézte, akinek kedvenc karaktere Kertész Géza volt, akit történetesen a férje, Németh Kristóf alakított a sorozatban.

    Zitának nagyon szimpatikusak voltak a szereplők, egybe még kicsit szerelmes is volt: Rékasi Karcsiba!

    – hangsúlyozta kikerekedett szemekkel a színész, mire Peller Mariann hozzátette, megérti Zitát, mondván, mindenkinek volt olyan korszaka, amikor Bartha Zsoltért rajongott.

    Mindenkinek volt egy Zsolt-korszaka, és egyvalaki volt, aki mindig antipatikus volt: a rókaszemű Németh Kristóf…

    – tért vissza a témához a színész, majd felesége elárulta, akkor változott meg a véleménye, amikor személyesen is megismerte Némethet.

    Szimpatikus volt, de álmomban nem gondoltam volna, hogy a férjem lesz, és itt fogok ülni vele…

  • Lányával, Nórival azt vallják, a karácsonyi díszítés nem tud sok lenni.

    Ahogy tavaly decemberben, Várkonyi Andrea idén is megmutatta a közösségi oldalán a karácsonyfájukat, otthonuk ugyanis immár teljes ünnepi díszben pompázik. Az egykori tévés nem bízta a véletlenre a dolgot: a fát már advent harmadik vasárnapján feldíszítette Bochkor Gáborral közös lányával, Nórival.

    Jó, eddig bírtuk… Ma feldíszítettük a fát. Imádjuk a csillogást, a csilingelést, és Nórival azt valljuk, hogy a karácsonyi díszítés nem tud sok lenni

    jegyezte meg Várkonyi Andrea.