Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szakít a karácsonyi hagyományokkal az üzletember.

    DSC5754
    Fotó: Kaszás Tamás / Velvet

    A Cápák között befektetője, Balogh Petya nem tartozik azok közé, akik hatalmas családi összejöveteleket tartanak karácsonykor. Mint kiderült, a sikeres üzletember kifejezetten törekszik rá, hogy családjával a hagyományos szokások megtartása helyett minőségi időt töltsenek együtt.

    „Arra jöttünk rá, hogy jó, jó a bejgli, a pörkölt és a halászlé, de azért egy egész ünnepi szezont végigenni nem is egészséges, meg nem is szeretjük. Mozaikcsaládban szoktunk utazni a nagyobb utakra” – árulta el a Fókuszban Balogh, aki úgy látja, nagyon elanyagiasodott ünnep lett a karácsony.

    Szerintem túl sok, túl anyagias ünnepünk van, amikor ahelyett, hogy együtt lennénk és egymásra figyelnénk, ehelyett sokat eszünk, és drága, fölösleges holmikat vásárolunk… Mennyivel jobb lenne, ha a boltokban töltött időt ilyenkor azzal a személlyel töltenénk. Hátha megismernénk jobban az életét, és utána már könnyebben mehetne egy ajándékozás is. De szerintem tárgyból túl sok van az életükben, élményből pedig túl kevés

    – magyarázta Balog Petya.

    (via nlc)

  • PAP 0401
    Fotó: Papajcsik Péter / Index

    Demcsák Zsuzsa 46 évesen tökéletesen meg van elégedve az életével, hiszen sikeres szakmailag és a magánéletében is. Bár nem híve a plasztikai beavatkozásoknak, viszont nagyon zavarta a nyaka, ezért úgy határozott, hogy idén nyáron kés alá fekszik. Most erről őszintén mesélt a TV2 Mokka című műsorában. Szabó Zsófiéknak elmondta, hogy igazából ez nem toka, hanem csak egy megereszkedő bőr, ami már egy ideje zavarta.

    „Nulla fájdalom van! Műteni kell nyilvánvalóan, csak a bemetszések vannak, mert valahol be kell jutni, de azon kívül semmit nem érzel. Ezt a kompressziós arcmaszkot kell hordani, na az szörnyű. Kicsit ilyen szadomazó feelingje volt otthon, amikor így, ebben járkáltam. De azon kívül semmi nincsen. Az igazi látványos eredmény fél év után kezdődik. Tehát akkor kezdi el kifejteni a hatását, utána is nagyon látványos, utána is nagyon érzed, hogy mi történt, de szemmel látható a változás. Akkor érzed azt, hogy megérte” – idézi a Bors Demcsákot, aki ugyan alávetette magát egy plasztikai beavatkozásnak, viszont a korával teljesen ki van békülve.

  • Nem csak haja, bajsza is volt.

    Nosztalgiázós kedvében volt a minap Stanley Tucci, aki egy egészen pontosan 42 évvel ezelőtt készült képpel jelentkezett be az X-en. A nemrég hatvanadik életévébe lépett színészre nem egyszerű ráismerni a fotón, már-már védjegyévé vált kopaszsága ugyanis akkor még a levegőben sem lógott, dús haja mellett még bajszot is viselt.

    Azt kívánom, hogy valahogy megmutathassam a fiataloknak, milyen nagyszerű volt gyereknek lenni a 80-as, 90-es években, mielőtt berobbantak a mobilok, az internet és a közösségi oldalak

    – fogalmazott Tucci bejegyzésében.

    (via 24.hu)

  • Kitett magáért a felesége 50. születésnapján.

    gaspar gyozo es bea asszony
    Fotó: TV2

    Gáspár Bea ezen a nyáron 50. születésnapját ünnepelte, a jeles napot férje, Gáspár Győző pedig többféle módon szeretett volna felejthetetlenné tenni. A Gáspárék csütörtök esti adásából kiderült, hogy a showman egy hatalmas meglepetésbulit szervezett Bea asszonynak – írja a Blikk.

    Gáspár Bea egy gyönyörű, vörös estélyi ruhát kapott ajándékba, amit kifejezetten erre az alkalomra csináltattak, valamint nem kevesebb mint ötven szál vörös rózsát, ami különösen meghatotta őt. Emiatt azt is megbocsájtotta a férjének, hogy a szülinapi tortáját összetörte, miután azt egy autó tetején hagyták, ami elindult. 

    „Na jó, megbocsátom, nem is kell nekem torta! Ennek örülök” – mondta Gáspár Bea, amikor megpillantotta Győző kezében a közel százezer forintba kerülő csokrot.

    Igen, vannak olyan dolgok, amik boldoggá tudnak tenni. Ilyenkor azért nem kérdőjelezem meg, miért mentem hozzá. Tud ő, ha akar... Az ötven szálból álló rózsacsokor megrendelve, megkaptam, köszönöm!