Kevés kínosabb videó létezik annál, mint amiben Demi Moore teljesen levegőnek nézi Kylie Jennert
A róluk készült felvétel már több mint 2 milliós megtekintésnél jár.
Demi Moore vasárnap este átvehette élete első Golden Globe-díját, amelyet A szer című filmben nyújtott alakításáért érdemelt ki. A 62 éves színésznő a legjobb női főszereplő vígjáték, illetve musical kategóriában tarolt, jóllehet meg volt győződve arról, hogy nem kap elismerést a Los Angelesben megrendezett díjkiosztó gálán. A szakmában eltöltött több mint 45 éve alatt ugyanis azt tapasztalta, „popcornszínésznőként” könyvelték el.
A díjnak végül nemcsak Moore, hanem lányai is örültek – sőt szinte tomboltak –, a színésznő családja azonban nem a helyszínen, hanem a tévé előtt követte a gála közvetítését. Moore-nak aztán a rendezvényen sorban gratulált mindenki, többek között Elle Fanning is, akit a színésznő meg is ölelgetett, amikor az asztalukhoz ért. Arról, hogy Fanning gratulált Moore-nak, egy videó is felkerült a TikTokra, ám ez a felvétel nem is igazán a két színésznő miatt kezdett el futótűzként terjedni, hanem az asztalszomszéd Kylie Jenner miatt.
A sminkmogul Fanning mellett ült, s bár nagyon igyekezett felkelteni Moore figyelmét azzal, hogy közbevágva ő is gratulált, az láthatóan figyelmen kívül hagyta, s visszafordult Fanninghoz, miután gyorsan megköszönte a kedves szavakat. A színésznő ugyanakkor a Kardashian klán tagjának párjánál, Timothée Chalamet-nál többet időzött, és Moore a gratuláció fogadásaként meg is érintette a színész kezét. A helyzetet az tette igazán kínossá, hogy Jenner mindkét esetben elfordult, és elővette telefonját, hátha akkor nem tűnik fel senkinek, mennyire kellemetlenül érezte magát. A rajongók szerint legalábbis rendkívül kínos pillanatokat örökített meg az alábbi TikTok-felvétel.
@goldenglobes Spotted 👀 Demi Moore celebrating her win at the #GoldenGlobes ♬ original sound - Golden Globes
(via Page Six)