Kulcsár Edina olyan előtte-utána fotókon mutatta meg fogyását, amelyek „nem Instagram-kompatibilisek”
„Szeretem megmutatni azt is, ami nem feltétlenül Insta-kompatibilis” – kezdte hétfő délután közzétett bejegyzésében Kulcsár Edina, aki azt mutatta meg követőinek előtte-utána felvételeken, mennyit fogyott és mennyit változott a teste egy hónap leforgása alatt. Az egykori szépségkirálynő október végén, majd november végén örökítette meg magát ugyanabban a pózban és edzőszettben, így jól látható a változás.
„A kezdet néha nehéz, de a folyamatos dicséret, amit a környezetedtől kapsz, mindent feledtet és erőt ad a folytatáshoz!” – árulta el Kulcsár Edina, aki tavaly augusztus elején adott életet negyedik gyermekének, Dionnak, ám állítása szerint szándékosan nem közvetlenül a szülés utáni alakjáról készítette az első felvételt.
Ha valakinek jólesik, akkor nyugodtan írjon az alakomra akár csúnya jelzőt. Ezt a fotót azok kedvéért szerkesztettem össze, akik várták tőlem, hogy 1 hónap alatt milyen eredményt lehet elérni és szándékosan nem szülés után fotóztam le magam. Nem azt akartam előtte képnek, hiszen abból természetes módon is fogytam. De innen már meg sem mozdult a súlyom. Ezért kő keményen megdolgoztam a csapatban!
– magyarázta a négygyermekes édesanya, akinek előtte-utána fotói ide kattintva érhetőek el. Hozzátette, az említett időszakban naponta végzett edzéseket a szétnyílt hasizmára, ami mellett heti három alkalommal teljes testre edzett, de elmondása szerint sokat segített neki a helyes táplálkozás is, ám nem éheztette magát.