Nap

Óra

Perc

Érdekel
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Teljesen új helyzetben próbálta ki magát Dér Heni, amikor igent mondott a Farm VIP-ben való szereplésre. Az énekesnő számára azonban korántsem volt egyszerű a döntés, mert kisgyermekes édesanyaként komoly kihívást jelentett számára, hogy hosszabb időre elszakadjon férjétől és két kisgyermekétől. Számára mindig a család az első, ezért mielőtt elvállalta volna a felkérést, otthon is alaposan átbeszélték, mit jelentene a műsorban való részvétel. A forgatás ugyanis nem csupán egy új szakmai kalandot jelentett, hanem azt is, hogy hetekre kiszakad a megszokott családi életből.

    eva-7964
    Fotó: TV2

    „Volt bennem némi megtorpanás az elején, mivel két pici gyerkőc vár otthon, és hát nem is kérdés, hogy nálam a mérleg nyelve mindig a család felé billen. Ráadásul a Farm VIP esetében nem arról volt szó, hogy az ember minden este hazamegy, és otthon alszik a családdal, hanem pont az volt a nehézsége, hogy teljes izolációban éltünk” – mesélte a hot! magazinnak az énekesnő.

    A Farm VIP nomád körülményei és a tanyasi feladatok természetesen alaposan próbára tették a versenyzőket. Dér Heni számára azonban nem feltétlenül a fizikai megterhelés jelentette a legnagyobb kihívást. Sokkal inkább azzal kellett megküzdenie, hogy hosszú időre távol legyen az otthonától: „Nekem az volt a legnehezebb, hogy ezt a hosszas távollétet lemeccsel­jem a férjemmel, Gergővel, és a saját lelkivilágommal, és hogy sikeresen megoldjuk az új helyzet miatt előálló logisztikai problémákat. Nagy kérdés volt, hogy képes vagyok-e hetekre kiszakadni az otthoni életből” – vallotta be, a döntést azonban utólag már egyáltalán nem bánta meg.

    Sőt, úgy érzi, hogy a különleges helyzetből a lehető legtöbbet hozta ki magából, miközben férje, Gergő is maximálisan helytállt otthon. Dér Henit korábban sokan szigorú édesanyaként képzelték el, ő azonban nem tagadja: Beni és Blanka egyetlen pillanat alatt képesek meglágyítani a szívét.

    Hiszem, hogy az anyasággal rengeteg minden együtt jár, és ezzel kapcsolatban anyukám példáját hoznám fel. Sokáig azt gondoltam, hogy a nők gyengék, és én nem akartam az lenni; mindig édesapámra szerettem volna hasonlítani, aki szigorúbb volt, és látszólag kevesebb szeretetet adott.

    Az évek során azonban megváltozott a véleménye. Rájött, hogy édesanyja nem gyengeségből volt gyengéd, hanem éppen ez az erő tette lehetővé számára, hogy támogassa és formálja a családot.

    Dér szerint egy édesanyának akkor is meg kell húznia a határokat, ha emiatt a gyermeke egy adott pillanatban nem ért vele egyet. Úgy gondolja, a szülő feladata nem az, hogy mindenáron népszerű legyen a gyerekei szemében, hanem hogy hosszú távon az érdekeiket tartsa szem előtt.

    Nem fogok kétségbeesni, ha a fiam a makacs tinédzser korszakában a fejemhez vágja, hogy nem vagyok jó anya. Ha az ő érdekét szolgálja, hogy meghúzzam a határokat, kénytelen leszek megtenni, bízva abban, hogy előbb-utóbb ő is rájön: ezzel is a javát szolgálom

    idézte a Bors az énekesnőt.

  • Imádja Magyarországot a kétgyermekes apuka.

    70315407 808cf8d0d135d8897570bbfe54afbd0e wm
    Fotó: TV2

    Gombos Edinát hosszú ideje nem láthatták tévéképernyőn a magyar nézők, hamarosan azonban az Ázsia Expressz realityben szerepelnek majd férjével, Albertóval. Ezenfelül a páros YouTube-csatornáján rendszeresen beszámolt immáron 11 éve tartó amerikai életükről.

    A kubai származású Albertónak, aki IT- és biztonságtechnikai szakemberként dolgozik, nem először kellett beilleszkednie új közegbe.

    „Nagyon fiatal, huszonhárom-huszonnégy éves voltam, amikor Magyarországra érkeztem, ami, legyünk őszinték, nem tartozik a legelfogadóbb országok közé. Nem várja tárt karokkal az idegeneket. De vagy én voltam szerencsés, vagy valami másnak köszönhető, de úgy érzem, engem elfogadtak” – kezdte Vujity Tvrtkónak adott interjújában a kétgyermekes apuka, hozzátéve: 

    És amikor elkezdtem tanulni meg érteni a nyelvet, akkor éreztem meg, hogy ez az én helyem. Itt szeretnék élni, tanulni, és ide szeretnék beilleszkedni. Sajnos soha nem lehetek száz százalékban az a magyar fiú, aki akartam volna lenni. Ez nem lehetséges.

    A férfi bevallotta, a mai napig rajong a magyar konyháért, ehhez az országhoz kötődik a leginkább, így a riporter ezután arról kérdezte, visszaköltöznének-e Floridából, vagy esetleg másik országban látják magukat tíz év múlva.

    „Erre mindig azt válaszoltam, csupán egy a lényeg, hogy együtt legyünk. Persze van ez az álmom, hogy visszamegyünk Magyarországra, haza… Helló, tudom, hogy az nekem Kuba! De most még itt, Amerikában élünk, dolgozunk. Számunkra az a legfontosabb, hogy jól neveljük a gyerekeinket, és hogy együtt legyünk” – jelentette ki.

  • Kiparodizálták a mesterek, de nem hagyta szó nélkül.

    Hétvégén indul a Megasztár, ezúttal új zsűrifelállással: Herceg Erika és Marics Peti mellé T. Danny és Puskás-Dallos Bogi csatlakozott a tehetségkutatóhoz mesterként. A négyes meg is idézte a válogatón a korábbi évad zsűritagját, Tóth Gabit, aki TikTokon reagált a rajta viccelődő előzetes videóra.

    „Gyerekek, ne küldjétek el a megasztáros short videókat, én is látom, hozzám is eljut, de lesz.rom” – kezdte bejelentkezését az énekesnő.

    Viccesnek találom, hogy ott sem ülök, és még mindig velem foglalkoznak, mert úgy látszik, hogy így tudják eladni a műsorukat, úgyhogy innen is csak annyit üzenek, szívesen! És még pénzt sem kellett adnotok érte!

    Ezután kitért Puskás-Dallos Bogi megjegyzésére is, aki őt imitálva azzal viccelődött, elmegy leérettségizni.

    „Úristen, még sosem hallottuk! A zsűripultban nagyon nagy szükséged lesz az érettségire. Nem, oda tehetség, meg hangra meg dalokra van szükség. De legalább neki van érettségije.”

    Tóth ezután kijelentette, ő saját mentoriskolájára koncentrál, nem érdekli már, hogy újra és újra ő a téma a tévében.

    „Lesz.rom, hogy mit mondanak rólam. 20 évig folyamatosan hülyét és bohócot csináltam magamból, hogy megfeleljek ezekben a műsorokban. Felvettem mindenféle szerepet, karaktert, hogy ott legyek, és állandó megfelelés volt bennem. Az a szabadság, hogy ez nincs”

    – jelentette ki, búcsúzásképp pedig ironikusan még hozzátette: 

    Nézzétek a Megasztárt, tök jó lesz, olyat fogtok látni, amit még soha! Jönnek a hülyék, lehet röhögni, Tóth Gabiba még belerúgunk százat! Én meg megyek, aztán fejlődök tovább.

    @tothgabiofficial

    Na akkor én is beprómózom még a maradék 1 szabad helyre az Őszinte hang mentorsulimat😅😅❤️

    ♬ eredeti hang - GABILLA🌙🌞🌕
  • A férj legjobb barátnője okozott feszültséget.

    Képernyőkép 2026-09-03 100138.png
    Fotó: TV2

    A Házasság első látásra szerda esti epizódjában Laci és Maya is összekötötte az életét. A pár között rögtön nagy volt a szimpátia, az első hitvesi csókot is megejtették az oltárnál, a lagzin mégis látogatást tett a zöld szemű szörny: a 38 éves vendéglátós barátai és rokonsága furcsállva nézték Laci és legjobb barátja, Erika kapcsolatát, akit először a bensőség viszony miatt a testvérének néztek. A helyzet csak fokozódott, amikor a férj oda is ült párszor a nő mellé az este folyamán, például, miután Erika nagy nevetésben tört ki.

    „Engem most ez érdekel, hogy a barát-barátnővel mennyire jó a kapcsolata. Kicsit feltűnő volt ez a figyelemfelhívás. Felhívta magára a figyelmet, a Laci meg szaladt oda beszélgetni” – magyarázta Maya barátnője a köré gyűlt családtagoknak.

    Ez aki röhögcsél? Mindjárt kitépem a haját

    – jelentette ki a feleség keresztanyja, akit a többiek csitítgattak. 

    „Na, nem kell! Mayának is van férfi barátja” – nyugtatta a kedélyeket a Maya édesanyja. Végül az ifjú pár még az asztalnál megbeszélték, csak akkor féltékenyek, ha a másik okot ad rá, de az, hogy mindkettőjüknek van ellenkező nemű barátja, egyáltalán nem probléma a számukra.

    „Szerintem létezik nő és férfi között barátság. Ezt abból is gondolom, hogy nekem is van férfi barátom” – mesélte az ara.