Dugó? Piha!

2013.12.17. 19:21

A LEGJOBB MÓDSZER A DUGÓ KIKERÜLÉSÉRE

Kell hozzá egy hangzatos nevű magánalapítvány, hogy az adózók sírva ajánlják fel az egy százalékaikat. Kell az alapítványnak egy mentőautó, de ne legyen túl sok dolga, hogy ráérjen a módszer kifejlesztőjét furikázni. Buszsávon, villamossínen, keresztül a városon. Az utas: Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnöke.

Saját mentőben kerüli ki a dugót a Gyermekrák Alapítvány elnöke

3 SZÁZALÉKRA CSÖKKENT AZ ALAPKAMAT, JÖN A LASSÍTÁS

A várakozásoknak megfelelően 0,2 százalékponttal 3,00 százalékra vágta az irányadó rátát a jegybank. A hazai monetáris politika mozgástere a Fed eszközvásárlási programjának kivezetése körül kialakult helyzet miatt egyre szűkebb, viszont a hazai inflációs folyamatok azon irányba mutatnak, hogy az elvi lehetőség továbbra is adott a kamatvágásra. Az elemzők a következő kamatdöntő ülésen már csak 0,1 százalékpontos csökkentésre számítanak, amire egyébként most először a jegybank is utalt. Az MNB szerint az infláció kisebb, növekedés viszont nagyobb lehet, mint eddig várni lehetett.

ELFOGADTÁK A 2014-ES KÖLTSÉGVETÉST

Az Országgyűlés elfogadta kedden a 2014-es költségvetést, amelyben az államháztartás központi alrendszerének bevételi főösszegét 15 983 milliárd 668,7 millió forintban, kiadási főösszegét 16 968 milliárd 306,1 millió forintban, hiányát pedig 984 milliárd 637,4 millió forintban állapította meg. Az államadósság 2014 végén a tervek szerint 76,9 százalék lesz az idei 77,4 százalék után. Részletek. A Költségvetési Tanács szerint a hiánycél tartható.

TÖRVÉNYDÖMPING A PARLAMENT UTOLSÓ IDEI MUNKANAPJÁN

A nehéz idők és a nehéz feladatok nagy tetteket kívánnak a kormányoldal politikusaitól, és ők megint megfeleltek a kihívásnak. A rendkívüli ülésnap rendkívüli tempót hozott. A költségvetés és a rezsicsökkentés mellett a képviselők gyermekvédelmi, egészségügyi, igazságszolgáltatási, pénzügyi és büntetésvégrehajtási csomagot fogadtak el. De jutott idő a Nemzetbiztonsági törvény, a Ptk. és a népszavazási törvény módosítására is, és még számtalan egyéb törvényre. Megnézhetik magukat azok a törvények, amelyek most kimaradtak!

Pokorni rossznak tartja az új tankönyvtörvényt

JÓVÁHAGYTÁK A FŐGÁZ MEGVÁSÁRLÁSÁT

Jóváhagyta a Főgáz kisebbségi részesedésének megvásárlását az MVM mai közgyűlése – erősítették meg az Energiafocus.hu információit piaci források. A lap úgy tudja, a mostani tulajdonos német RWE az ügyletről már múlt héten megegyezett a magyar kormánnyal. A mára összehívott rendkívüli MVM közgyűlés döntésével így az állami energiaipari társaság 49 százalékos részesedést szerez a budapesti gázszolgáltatóban.

VISSZAVONULHAT AZ IDŐSEBBIK KLICSKO

Most a WBC vette vissza tőle az övét, mert Vitalij Klicsko bokszolás helyett inkább a politikára koncentrál, az ukrán ellenzék egyik vezetőjeként részt vett Kijevben a tüntetéseken, és a 2015-ös elnökválasztáson is indulni akar.

ÁLLAMOSÍTOTTÁK A NEO FM FREKVENCIÁIT 

Január 2. után a Kossuth és a Dankó Rádió adásai több hallgatóhoz juthatnak el, nő a területi és lakossági lefedettség is. Az új frekvenciák egy része a korábban a Sláger Rádió, illetve a Neo FM által használt frekvenciacsomagból került ki, kvázi „államosították” az országos kereskedelmi rádiós frekvenciákat.

ANGELA MERKEL HOSSZABBÍT

Németországot ismét nagykoalíciós kereszténydemokrata-szociáldemokrata kormány vezeti, a kormányt pedig harmadszor is a német politika nagyasszonya, a CDU 59 éves elnöke, Angela Merkel, akit ma választott kancellárrá a Bundestag. Ha kitölti a mandátumát, amire minden esélye megvan, Helmut Kohl és Konrad Adenauer mögött a háború utáni német politika harmadik leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfője lehet.

NEM TUDJUK, MI A SZERELEM, ÉS HOGYAN KELL PALACSINTÁT SÜTNI

Paul Walker színész, az Éjjel-Nappal Budapest, a Voice és Krasznai Tünde vezeti a Google idei magyar keresési toplistáit. Az cég közleménye szerint azt is a Google-ben nézzük meg, hogyan vehetünk olcsó repülőjegyet és telefont, de gyakori kérdés a „mi a szerelem" és a „hogyan kell csókolózni is", a legkeresettebb ételreceptek listáját pedig a palacsinta vezeti.

VIDEOREKLÁMOK JÖNNEK A FACEBOOKRA

A Wall Street Journalnek nyilatkozó források szerint a Facebookon a héten megjelennek a videoreklámok. A hirdetések a hírfolyamba kerülnek, ahol automatikusan elindulnak majd, attól függetlenül, hogy a felhasználó kattint-e. Azt nem tudni, milyen hosszú filmeket engedélyeznek a közösségi oldalon, de a korai tervekben legfeljebb 15 másodperces filmekről volt szó mobilon és weben is.

GENNARO, GENNARO, MIT TETTÉL?!

Igen, sajnos a 2006-os futballvilágbajnok olaszokat is elérte a bundázás szele. Gennaro Gattuso, ez kérlelhetetlen védekező középpályás a jelek szerint maga is benne volt a sportfogadással kapcsolatos manipulációkban. Az olasz rendőrök a lakását is átkutatták, négy embert letartóztatták, mondjuk őt pont nem. Az AC Milan 2010-es és 2011-es meccseiről van szó.