III/III-ast fogtak a kupaszerdán

2014.02.05. 19:00

FEL FOGJÁK FÜGGESZTENI SIMON MENTELMI JOGÁT

Simon Gábor szerdán sem állt a nyilvánosság elé, az MSZP elnökhelyettese csütörtökön fog megszólalni. Ettől függetlenül róla szólt a nap.

  • A legfőbb ügyészség szóvivője bejelentette, a legfőbb ügyész a tavaly november óta folytatott nyomozás eredményeként adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt délután indítványozta a házelnöknél Simon Gábor MSZP-s képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
  • Az osztrák pénzpiaci felügyelettől kapott adatok alapján indult el a nyomozás még tavaly novemberben. Az Ausztriában értékpapírszámláin elhelyezett pénzek az eddigi adatok alapján nem származhattak Simon szocialista elnökhelyettes bevallott és adózott jövedelméből. Simon több mint 50 millió forint adót nem fizetett be.
  • De ki az a Simon Gábor? A hosszú vezetői ciklus ellenére a mostani bukáson kívül nem sok emlékezetes maradhat meg róla a szocialista párttársaknak, a többség ugyanis menthetetlenül unalmasnak, önállótlannak tartotta még akkor is, amikor államtitkár, majd pedig pártelnökhelyettes lett belőle. >>>> Portrénk errefelé

ITT A JOBBIK-LISTA, A FIDESZÉ IS SZIVÁROG

Bemutatta országos listáját a Jobbik, amely február 15-én tartja országos kampánynyitó rendezvényét. Miniszterelnök-jelöltként Vona Gábor pártelnök vezeti a listát, az első öt helyen Vona Gábor után Balczó Zoltán, Volner János, Dúró Dóra és Sneider Tamás áll. 

Február 16-án lesz Orbán Viktor évértékelője és egyben a Fidesz kampánynyitója a Millenárison. A pártlista állítólag így fog kinézni: Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László, Rogán Antal, Harrach Péter, Lázár János, Kósa Lajos, Navracsics Tibor, Varga Mihály, Balog Zoltán. 

BALOLDALI KÉTHARMADRÓL BESZÉL AZ MSZP-KAMPÁNYFŐNÖK

A kampányról tartott konferenciát a Republikon Intézet a demokratikus pártok részvételével szerdán Budapesten, Karácsony Gergely, Molnár Zsolt és Schiffer András vitázott. Az első kérdés az volt, hogy le lehet-e győzni a Fideszt. Annak fényében, hogy az előző napi adatok szerint a kormánypárt az összes szavazó körében 17 százalékkal vezet a baloldali összefogás előtt (39-22), ami kétharmados győzelmet vetít előre, Molnár Zsolt kijelentette, hogy a baloldal kétharmados győzelmét se tartja irreálisnak. Később arról beszélt, hogy a (jelenleg 50-52 százalékosra becsült) részvétel 70 százalék körül fog alakulni, mert aktivizálódnak a demokratikus ellenzék szavazói.

ÖSSZEFOGTAK A KISEBBSÉGI PÁRTOK A VAJDASÁGBAN

Koalíciós megállapodást írt alá a vajdasági magyar, horvát és bosnyák nemzeti kisebbség öt kisebb politikai pártja, amelyek közösen indulnak a március 16-i előre hozott szerbiai parlamenti választásokon. A pártok a közös választási listát, a Nemzeti Közösségek Listáját szerdán mutatták be szabadkai sajtótájékoztatójukon. Céljuk az, hogy három képviselői helyet szerezzenek a 250 fős belgrádi parlamentben.

A koalíció tagjai:

  • Magyar Remény Mozgalom
  • Magyar Polgári Szövetség
  • Magyar Egység Párt
  • Bosnyákok Demokratikus Közössége
  • Horvátok Demokratikus Közössége

LETARTÓZTATÁSOK PHILIP SEYMOUR HOFFMAN HALÁLA MIATT

Három férfit és egy nőt tartóztattak le kedd este, mert közük lehet Philip Seymour Hoffman halálához. A rendőrök a letartóztatottaknál 350 olyan zacskót találtak, amilyenekben heroint szoktak tartani, ilyenből ötvenet találtak a vasárnap meghalt színész lakásán is. 

A STUXNETNÉL IS DURVÁBB KIBERFEGYVER BUKKANT FEL

Emlékeznek a Stuxnet vírusra, ami iráni atomlétesítményeket tett tönkre, és évekkel vetette vissza az ország nukleáris kutatási programját? Na, a most felfedezett új digitális kártevő állítólag még keményebb és kifinomultabb. A hétvégén nemzetközi antivírus-konferencián mutatják be, mi összeszedtük, amit eddig tudni lehet róla.

HAMAROSAN VIZSGÁLJA BRÜSSZEL A PAKSI BŐVÍTÉST

Hamarosan vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság (EB) Paks II. ügyében. A Hvg szerint a kormányt meglepte, hogy már ebben a fázisban vizsgálnák a beruházást. Korábban Lázár János, a Miniszterelnökség államtitkára arról számolt be, hogy az EB illetékes képviselőit több alkalommal is tájékoztatták, de ők semmilyen észrevételt nem fogalmaztak a tervezett beruházással összefüggésben, és nem volt szó arról sem, hogy vizsgálat indul a kérdésben.

SÉRTHETI AZ UNIÓS JOGOT A KISKERESKEDELMI KÜLÖNADÓ

Az Európai Bíróság egy döntése kimondta, hogy felveti a hátrányos megkülönböztetés lehetőségét a bolti kiskereskedelem árbevételére kivetett magyar különadó. A testület ugyanakkor a magyar bíróságra bízta annak a vizsgálatát, hogy a magyar piacon a hátrányos megkülönböztetés megvalósult-e.

JÖHET A FELTÖRHETETLEN TITKOSÍTÁS

Kroptográfiai áttörés, egy kutató az MIT-n gyakorlatban is megalkotta azt, amit csak elméletben sikerült eddig: a megkülönböztethetetlen összezavarást. Elég bonyolult dolog, de azért megpróbáljuk elmagyarázni, erre tessék.

ELLOPTÁK A VÍZILABDA-BAJNOK AUTÓJÁT

Decker Attila vízilabda-világbajnok hétfő délután az Egyesült Államok elleni mérkőzésre készült, az autóját eközben a Komjádi uszoda elől lopták el. A pólós pénzjutalmat ígér a megtalálónak.

HÁROM MECCSRE ELMESZELTÉK C. RONALDÓT

A hétvégén az Atletic Bilbao ellen játszott a Real Madrid, az aranylabdást egy kakaskodás után kiállították. A spanyol futballszövetség emellett még három meccsre eltiltotta, mert szerintük gúnyosan mosolygott.

BESÚGÓ VOLT A 78-AS VÁLOGATOTTBAN

Kereki Zoltán, 37-szeres futballválogatott a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályának titkos megbízottja volt, rendszeresen beszámolt a válogatotton belül uralkodó hangulatról és az argentínai világbajnokságon tapasztaltakról. Takács Tibor történész szerint a Kőszegi fedőnévre hallgató ügynök három évig jelentett.