Valakit felpofoztak, mégis Gyurcsánynak fáj igazán

2014.09.12. 19:40 Módosítva: 2014.09.12. 20:08

GYURCSÁNYÉK HOPPON MARADTAK ÓBUDÁN

Helybenhagyta a III. kerületi helyi választási bizottság határozatait a fővárosi választási bizottság pénteken, így öt egyéni választókerületben nem indulhat a Demokratikus Koalíció jelöltje az októberi önkormányzati választáson. Vagyis Gyurcsány Ferencéknek Óbudán nem lehet listája, egy körzetben pedig egyáltalán nem lesz a baloldalnak jelöltje.

Meghalt Sztankay István

Hosszan tartó betegség után, családja körében meghalt Sztankay István. A Kossuth-díjas művész, a nemzet színésze 78 éves volt.

NAGYON KLASSZ A KÖZFOGLALKOZTATOTTAKNAK

A közmunkások többsége nagyon elégedett a közfoglalkoztatási rendszerrel, egyetlen bajuk van, kevés a pénz. Ezt az eredményt hozta ki az ország egyik legnagyobb kutatása. A Belügyminisztérium-Századvég duó 183 ezer érintettel töltetett ki kérdőívet.

VALAKI ÜTÖTT VALAMIÉRT MISKOLCON

Atrocitás történt Miskolc Martin-kertvárosi részében csütörtök este egy lakossági-választási fórumon, a rendőrség garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. A történtekről homlokegyenest mást mond a Fidesz és a Jobbik.

PISTORIUS BŰNÖS

Gondatlanságból ölt embert, ez derült ki a műlábú futó ítélethirdetésének 2. napján. Azt még nem lehet tudni, milyen büntetést kap, a dél-afrikai jogrendszer szerint maximum tizenöt évet, minimuma nincs, ez elsősorban a bírónőn múlik, akár felfüggesztett börtön is lehet. A pontos ítélet kihirdetése október 13-án várható, Pistorius addig szabadlábon lesz.

MEGJELENT A DEVIZAHITELES CSOMAG

A bankoknak az összes deviza, devizaalapú és forinthitel-szerződést újra kell számolniuk az eredeti feltételek szerint. Az egyoldalú módosítások és egyéb, tisztességtelennek minősülő feltételek miatt felvett pénzt vissza kell fizetniük, és másfél évig nem változtathatnak a hitelszerződéseik 2014 júliusi kamat- és díjtételein. A devizahitelek forintosítása az elszámoltatás miatt egy időre háttérbe szorul. A bankokkal nem konzultáltak, ám Rogán Antal szerint az intézkedés nem fogja visszavetni a hitelezési kedvet.

LEBUKTATTÁK A TELEKOCSIST A NAVOSOK

Teleautót hirdetett és indított egy feketéző sofőr, aki mielőtt az irányt Bécsbe vette volna utasaival, megbukott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzésén. A vállalkozás papíron sem létezik, adószáma nincs, ráadásul a fuvardíjról se számlát, se nyugtát nem adott, sőt az alkalmi sofőrtársa bejelentéséről is megfeledkezett.

CZEIZEL VITAMINT JELENTETT BE A LEUKÉMIÁVAL KÜZDŐ CZEIZEL ENDRE

Dr. Czeizel Endre, a leukémiával küzdő híres orvos-genetikus péntek délelőtt a Szent Margit Kórházban bejelentette a Dr. Czeizel magzatvédő multivitamint. Két készítmény kerül piacra, az első a várandóság 12. hetéig, a második a 13. héttől ajánlott. A bejelentés sajtótájékoztatója elég szürreális volt.

Czeizel Endre

OKOSKANÁLGYÁRTÓT VETT A GOOGLE

A Google nem részletezett összegért felvásárolta a Lift Labs nevű céget, ami a világ legmodernebb kanalával, a 295 dolláros (kb. 70 ezer forint) Liftware-rel lett híres. A kanál neurodegeneratív betegségekben, például Parkinson-kórban szenvedő betegeknek szánt segédeszköz.