Most végre kiszállhatnak

2008.03.30. 11:30
Felbosszantotta és egységbe kovácsolhatja a szabad demokratákat Gyurcsány Ferenc szombati bejelentése, miszerint közös jelöléssel új egészségügyi minisztert akar Horváth Ágnes helyére. Az SZDSZ erről azonban egyelőre hallani sem akar, és 2004-ben egy hasonló ügyben már megbukott egy miniszterelnök. Ráadásul az SZDSZ-nek egyre kevesebb oka van a koalícióban maradni, a kilépéshez kitűnő az alkalom.

"Most akkor bejelentem, hogy önök miniszterek maradnak" - mondta a népszavazás utáni első parlamenti napon a kormánytagok felé tekintve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, mivel Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető azt vizionálta, a kormányfő az elveszített népszavazás miatt nagy kormányátalakításba kezd, le fog váltani egy csomó embert, hogy kormányfő maradhasson, hogy meghosszabbítsa a hatalmát. Gyurcsány akkor azt is mondta, ezzel az elmélettel bakot lőtt az ellenzék.

Nem telt el három hét, máris megvan az első minisztercsere terve. A kormányfő - a szocialisták SZDSZ-ellenes nyomásának engedve - az MSZP szombati pártértekezletén bejelentette, azt javasolja az SZDSZ-nek, "hogy jelöljünk közösen egy új egészségügyi minisztert." Azt is elmondta, döntéséről tájékoztatta Kóka János pártelnököt és Horváth Ágnes egészségügyi minisztert is, akik érthető okokból nem voltak boldogok a tervtől.

"Még mielőtt a politológusoknak eszébe jutna, hogy 2004-ről beszéljenek, 2004-ben egy szabad demokrata miniszter leváltása környékén fagyott meg a levegő az akkori miniszterelnök körül. Jól mondom? Én már olyan sok összehasonlítást láttam Medgyessy Péter és énközöttem 2004 és 2008 között, olyan sok remekbe szedett politológiai elemzést, hogy már most mondom, arra kérem az elemzőket, ezért semmiképpen ne vegyenek fel tiszteletdíjat, nyugodtan írják meg, hogy ezt tőlem hallották mindjárt legelőször, és mindjárt tegyék hozzá: nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni" - mondta a kormányfő.

Márpedig Gyurcsány most lehet, hogy tényleg ugyanabba a folyóba lép bele. Egy olyan, az SZDSZ számára kulcsfontosságú minisztérium vezetőjét akarja ugyanis egyoldalúan leváltani, akit az SZDSZ vezetői hétről hétre megerősítenek a posztján, akinek a piszkálása is árulózáshoz vezethet. Legutóbb kedden az SZDSZ csonka ügyvivői testülete - a frakcióval kiegészülve - állt ki egyhangú szavazással az egészségügyi átalakítás folytatása, illetve személy szerint Horváth Ágnes mellett.

A 2004-es folyó

De elevenítsük fel, mi történt 2004 nyarán. Medgyessy Péter akkori, jelentősen gyengülőfélben lévő miniszterelnök - szintén az MSZP nyomására - úgy döntött, egyoldalúan leváltja a liberálisok gazdasági miniszterét, Csillag Istvánt. Az SZDSZ-nek ez (főként az egyoldalúság) annyira nem tetszett, hogy kihátrált Medgyessy mögül, akit végül meg is buktattak.

Az tény, hogy Horváth Ágnest nem tartják jó miniszternek. A népszerűtlen döntések miatt a közvélemény-kutatási listák sereghajtója, szinte nincs olyan szakmai szervezet (igaz, ezek sok esetben inkább politikaiak, mint szakmaiak), aki elfogadná, az egészségügyi változásoknak csak egy szűk réteg örül. De az SZDSZ legfontosabb területének számító egészségügyben jól állta a sarat, pedig nem volt könnyű dolga.

Az erős akaratú, öntörvényű és emiatt az MSZP-t őrületbe kergető Molnár Lajost leváltó Horváth Ágnes részt vett a ciklus legvitatottabb egészségügyi döntéseinek előkészítésében, meghozatalában. Hónapokig tartó koalíciós civakodás után sikerült kétszer is elfogadtatni az MSZP-vel és a parlamenttel az egészségügyi törvényt, ami fokozatosan beengedné a magántőkét az egészségbiztosítás finanszírozásába, üzemeltetésébe.

Az SZDSZ 2002 óta több-biztosítós, verseny alapú egészségbiztosítást akar, ez szerepelt - például az adócsökkentés mellett - a párt 2006-os programjában is. A kompromisszumok árán elfogadott törvény csak részben teszi lehetővé a magántőke megjelenését (a túlzott puhítás miatt Molnár Lajos nem is akarta megszavazni), és most nagyon úgy tűnik, a szocialisták teljesen ki akarják irtani a befektetők bevonásának lehetőségét, de erről picit később.

Félreteszik a sérelmeket?

Nézzük meg, hogyan rántotta össze Gyurcsány keménykedése a szabad demokratákat. Az SZDSZ hónapokkal ezelőtt megbénult. A tavalyi elnökválasztásukról hetente derülnek ki újabb és újabb szabálytalanságok, emiatt az akkori két rivális, Fodor Gábor alulmaradt jelölt és Kóka János megválasztott pártelnök között megfagyott a viszony, nem is beszélnek egymással. A tisztázások érdekében kétkörös küldöttgyűlést fognak tartani, nyáron lehet tisztújítás.

A 2004-es fiaskó megmutatta, a liberálisok nem szeretik, ha a koalíciós partner rajtuk veri el a sikertelen kormányzás porát, és ha nélkülük akarnak dönteni a saját tárcájuk vezetéséről. Gyurcsány bejelentése után az SZDSZ közleményben jelezte, elfogadhatatlannak tartják Gyurcsány egyoldalú minisztercserés javaslatát, és újból megerősítették, teljes a bizalmuk Horváth Ágnes iránt. Többen nyomást gyakorolhatnak a meggyengült Kókára, hogy legyen tökös legény, és intsen be Gyurcsánynak, így a megosztott párt újra egységes lehet. Abban, hogy Gyurcsány ne velük szórakozzon.

Liberális forrásaink közül többen azt állították, a 2004-es forgatókönyv ismétlődhet meg, ha Gyurcsány Ferenc nem lép hátrább az agarakkal. Vagy a helyén hagyja Horváth Ágnest, vagy nincs koalíció. És most talán nem csak viccelnek. Ugyanakkor a szabad demokratáknál nincs pillanatnyilag testületi álláspont a kialakult helyzetre, mert Kóka János csak hétfőre hívta össze a párt és a frakció együttes ülését.

Életben maradni

A szabad demokraták tudják, ha 2010-ig az MSZP árnyékában kormányoznak, és főbb kezdeményezéseik (magántőkés egészségügy, érezhető mértékű adócsökkentés) karakterét is felvizezik, esélyük sem lesz bekerülniük a parlamentbe, miért is lenne. Ahhoz, hogy egy önálló liberális karaktert fel tudjanak építeni, kitűnő alkalom lenne a meggyengült, reformok elől megfutamodó kormányból és kormányfőtől eltávolodniuk. Persze az SZDSZ is sokszor fenyegetőzött már a koalícióból való kilépéssel, és könnyen lehet, hogy - mint 2004-ben - most is meg tudnak majd egyezni egy új miniszterelnökben, de aligha feltételezhető, hogy az MSZP ettől reformpártibb lenne, márpedig az SZDSZ-nek ez kellene az életben maradáshoz.

Egyes információk szerint nem kizárt, hogy Gyurcsány már hétfőn, esetleg a hétfői egyeztetések után, kedden kezdeményezheti Horváth Ágnes felmentését a köztársasági elnöknél. Az SZDSZ, ha addig kitart a felháborodásból adódó lelkesedés - ideiglenesen félretéve a belső ellenségeskedést - valószínűleg egy emberként áll majd ki Horváth Ágnes mellett. És ha Gyurcsány ragaszkodik a személycseréhez - nagyon ebből már nem tud kihátrálni -, tényleg szakadhat a koalíció. Pláne, hogy ez elmúlt egy hétben egyre több MSZP-s is a kisebbségi kormányzást és az SZDSZ kiebrudalását szorgalmazta.

És eközben Orbán Viktor - nyilván nehéz lehet - nagyon bölcsen hallgat, és hátradőlve nézi, ahogy a koalíció megbuktatja magát. Persze az is lehet, hogy Gyurcsány - minden mindegy alapon - direkt okoz kormányválságot, és talán már megvan a következő pozíciója.