Péntekig csak egy rendőr kért poligráfos vizsgálatot Zsanett-ügyben

2007.05.25. 13:14
Az őrizetbe vételük után még úgy volt, hogy mind az öten alávetik magukat a hazugságvizsgálatnak. Az egyik ügyvéd védence lelkiállapotával indokolja a visszalépést, a pszichológus szerint a zaklatottság nem befolyásolja a poligráfot, amit csak a kémek, a pszichopaták és a nagyon alacsony intellektusú emberek verhetnek át.

A 21 éves Zsanett megerőszakolásával, illetve bűnsegédlettel gyanúsított rendőrök védői közül ketten a május 17-i őrizetbe vétel után úgy nyilatkoztak, hogy mind az öt rendőr hazugságvizsgálatot kér, hogy kiderüljön a teljes igazság.

A lányt állítása szerint május 4-én rendőrök erőszakolták meg egy budapesti mellékutcában. A támadóit a május 17-i szembesítésen ismerte fel, a rendőrök a Rendészeti Biztonsági Szolgálat kötelékébe tartoztak. Az őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba vett rendőrök tagadják, hogy erőszakot követtek el.

videó: juj.hu

A Fővárosi Főügyészségen péntekig csak egy bűnsegédlettel, tehát nem erőszakkal gyanúsított rendőr védője kezdeményezte a poligráfos vizsgálatot, mondta Morvai Attila szóvivő. Azt már korábban tudni lehetett, hogy az egyik, erőszakkal gyanúsított rendőr védője visszakozott. Soltészné Nagy Katalin szerint védence jelenlegi lelkiállapotában nem lenne célszerű és eredményes az eljárás.

Egy, magát ártatlannak tartó, meghurcolt, zaklatott embernek ezek szerint nem célszerű alávetnie magát a hazugságvizsgálatnak? – kérdeztük Kis György pszichológust. A lelkiállapotnak nincs köze a poligráfos vizsgálat sikeréhez, válaszolta.

Eleve gyanús, ha valaki nem vállalja a poligráfos vizsgálatot, bár ennek ellenkezője is előfordul. A móri mészárlás egyik gyanúsítottját, Kaiser Edét például az ügyvédje beszélte le a hazugságvizsgálatról, pedig akár már akkor más fordulatot vehetett volna az ügy. (Az emberölési és egyéb nagy ügyek zömében élnek a poligráfos vizsgálat lehetőségével – ha a gyanúsított beleegyezik.)

A magánszféra is használja
Magyarországon három magáncég, illetve a Nemzeti Nyomozó Iroda és a BRFK saját laborja végez hazugságvizsgálatot. A magáncégek ügyfelei ma már fele-fele arányban kerülnek ki az állami (jellemzően rendőrség, ügyészség) és a magánszférából. Egy vizsgálat ára 40-80 ezer forint.
A cégek az ismétlődő munkahelyi lopások és más kisebb bűncselekmények felderítésére, az új munkatársak felvételénél kockázatelemzésre használják a poligráfos vizsgálatot.

A 3-10 millió forintba kerülő gépekkel az alany fiziológiai eltéréseit vizsgálják. Az alapgépeken a mellkasi és hasi légzést, a vérnyomást, a pulzust, a mikroizzadtságot, a fejlettebb, az öt vagy többcsatornásokon az izommozgást, a hangtónust is. A 3-4 órás vizsgálatot egy ingerszegény szobában, fallal szemben végzik. A kérdéseket előre megadják, a gyanúsított megtagadhatja a választ.

Bírói szakban már nem lehet elrendelni a poligráfos vizsgálatot, annak eredményét azonban a bíróság értékelheti – a tapasztalatok szerint 90 százalékban értékelni is szokta. A Magyarországon 1985 óta a büntetőeljárásban használt poligráfos vizsgálat nem perdöntő, az csupán egy a bizonyítékok sorában, vagyis a vizsgálattal ellentétes ítélet is születhet. (Az Egyesült Államok néhány államában perdöntő is lehet, de van olyan állam is, ahol az eljárás rendőri, ügyészi szakaszában sem megengedett.)

A 95-98 százalékban eredményes hazugságvizsgálatot ki lehet játszani, de az előzetes letartóztatásba helyezettek az idő rövidsége és a körülmények miatt képtelenek lennének elsajátítani a technikát. Napi több órán, hónapokon keresztül szakember felügyelete mellett kellene gyakorolni. A Rebisz rendőrei kizárt, hogy ilyen kiképzést kaptak volna, a titkosszolgálatoknál viszont elsajátítható ez a tudás.

A magasan képzett ügynökökön kívül a pszichopaták és a nagyon alacsony intellektusú emberek tudják, akaratukon kívül, megtéveszteni a poligráfot. A Rebisz rendőrei a felvételkor pszichológiai alkalmassági vizsgán estek át, így elképzelhetetlen, hogy e két csoport valamelyikébe tartozzanak.