Ne romboljuk le magunkat

A vasárnap befejeződő világbajnokság volt az első olyan esemény, amelyikre úgy készítette fel csapatát, hogy a bécsi Hypo vezetőedzője is egyben. Nem okozott ez nehézséget?

Ellenkezőleg. Inkább könnyebb volt így nekivágni a felkészülésnek, mert nem volt annyira feszített a programom, át tudtam gondolni mit szeretnék, mire marad idő, mire nem. Nem is vagyok olyan távol, hogy ne éljük együtt a hazai történésekkel. A felkészülés meglehetősen rövid volt, alig több mint egy hetet edzhettünk együtt, ami a formába hozatalt is alapvetően meghatározta.

Hogyan lehetne azt esetleg egy konkrét példával megvilágítani, miként zajlik a formába hozatal?

Arra nem lehet vállalkozni, hogy tizennégy vagy tizenhat játékos egyszerre legyen a topon, pedig a módszereket már régesrég kitalálták, egyértelmű recept azonban nincsen rá. Mindig rizikóval jár, ha mondjuk egy alapjában véve jó formában lévő játékosnak belenyúlunk a teljesítménybe. A világbajnokság előtt Tóth Tímea és Görbicz Anita is jó formában volt, a Bajnokok Ligájában vezetik a góllövőlistát, de egy héten maximum két komoly téttel bíró meccset játszottak, itt pedig hét nap alatt négyet is, ehhez pedig nincsenek hozzászokva. Őket megterheltük, hogy fizikai problémáik ne legyenek a hajrára, és szerintem nem is akadtak, igaz előbbi hullámzott, de ez egyébként is jellemzője a játékának. Ingadozó emberke, még nem kész klasszis, de azért Romániával szemben bebizonyította, hogy be tud lógni a világklasszis kategóriába. Önmagában a formába hozás jól működött, hiszen az oroszok ellen a csapat közel járt maximumához, képességei határához, emiatt csak örülhetek. Hogy veszítettünk, az bosszantó.

Visszanézte már a meccset? Talált már olyan pontokat, amelyek szerepet játszottak a vereségben?

Még nem néztem vissza, itt a nyakunkon a franciák elleni meccs, inkább őket vizsgáltam videón. Ha úgy kérdezi, egy napot aludtam rá, és miben látom az okot, akkor azt felelem: a védekezésünk nem volt olyan jó, mint a kapusunk, és talán több brahizást vállalhattunk volna, gondolok itt magamra is.

A kapuban a világ egyik, ha nem a legjobbja áll, Pálinger Katalin, mégis harmincat kaptunk a németektől, eggyel többet a románoktól, míg az oroszoktól harminchetet.

Ezzel csak megerősítette azt, amit magam is mondtam. A két évvel ezelőtti vb-n a kiállítások mennyiségét tekintve az utolsó helyre sodródtunk, egy év múlva az Eb-n már előreléptünk, de most ismét visszacsúsztunk. Nem voltunk kellően agresszívek, bátrak védekezésben, ha pedig igen, akkor azonnal büntették a bírók. Nem először mondom, de ezúttal is megteszem, valami nem működik jól otthon. A magam felelősségét sem elhárítva hangoztatom, hogy a szabály értelmezésénél gondok vannak, a játékosok helyenként többet engednek meg maguknak, mert nincsenek kordában tartva. Emiatt hibásak a kollégák, de a játékvezetők is. Ha valakit egyszer-kétszer kiszórtak volna piros lappal otthon, akkor elgondolkodom, hogy itt van-e a helye a csapatban. Nekem pár nap nem volt elegendő ahhoz, hogy ezt a rossz felfogást kiirtsam a lányokból.

Úgy véli, ez a legerősebb válogatott, amelyiket benevezett?

Szakmai körökből nem ért bírálat, azt pedig, hogy néhány szülő, vagy pár szurkoló másban látja a megoldást, azzal nem foglalkozhatok. Vagyis, ez a legerősebb csapat.

Reális a helyezésünk, hogy az éremcsatákat nélkülünk vívják? A négy legjobb csapat van az elődöntőben?

A négybe jutott három csapat ellen szereztünk három pontot, pozitív a gólkülönbségünk, hiszen a románokat legyőztük, a németek ellen döntetlen lett, az oroszok ellen minimálisan kikaptuk. Ezek a tények azt jelzik, hogy a négy környékén ott vagyunk, igaz most kiestünk a négyből. Magam is éremben reménykedtem, azt hittem, Párizs jó hely lesz. Tizenharmadikán játszottunk, a fiam születésnapján, ezt is jó jelnek gondoltam, de kikaptunk. Jelzésértékű viszont, hogy a gyengébbek ellen nem tudjuk tudásunk legjavát adni, a spanyolok ellen is pontot hullajtottunk el.

A motiváltságot, illetve annak hiányát többször kiemelte a sorozat alatt. Miként lehet az, hogy egy olimpiára pályázó csapat nem motivált?

Helyesbítenék. Nem extrán motivált.

Az is elég nagy baj, nem?

Ezek a meccsek teljesen más hangulatot követelnek, mint bármelyik más otthoni, mint bármelyik kupameccs, ezt említenem sem kell. Az eksztázis ugyanakkor hiányzott a lányokból, és igazolódott, ha nem felfokozott hangulatban várják a meccseket, akkor a papíron gyengébbek is meglephetnek bennünket. Figyelmeztető jel, hogy a sportágban halványul a belső verseny, egy-két poszton nem jönnek a dinamikus fiatalok, akik helyet parancsolnak maguknak, nincsenek potenciális utódok. A csapatnak ezek a fiatalok pár éve nyomást adtak. A fiatalok érkezése felpörgette a többieket, most viszont hiányérzetem van. Az oroszok elleni meccset követően kérdeztem a lányoktól, hogy a jobb átlövő posztján kit kellene szerepeltetnem. Mehlmann ugyanis elmaradt a várakozásoktól, nem tudta tehermentesíteni a többieket, ezért "behazudtuk" ezt a posztot, kényszerből játszott Görbicz és Tóth is balkezes helyen. Az volt a válaszuk, ugyan kit kellett volna meghívnom? Nincs helyette jobb.

Mehlmann csalódást okozott, padlóra is került ettől?

Nem látok a fejébe. Hogy maximálisan átérezte-e, mekkora szüksége lenne rá a csapatnak - nem a nyakába varrva a legjobb esetben is ötödik helyezést -, arra nem tudok válaszolni. Az esete mégis példaértékű, mert most már nyilvánvaló: nem tett jót neki a dániai légióskodás. Másokkal is előfordult már, mások is leépültek már ott, és senki sem fejlődött. Talán amiatt, mert napi egy edzés van, nem fogják olyan erősen a gyeplőt, mint nálunk. Azt hiszem, egy magyar játékost erős kézzel kell irányítani.

Hogyan motiválja a csapatot a franciák ellen? Az ötödik helyezés azért emészthetőbb otthon, mint egy nyolcadik.

Nem könnyű a helyzet. Az ötödik hely elvileg jelentheti azt, hogy olimpiai kvalifikációs tornát rendezünk, de a gyakorlat lehet, hogy teljesen mást hoz. Nincs világos szabály. Pedig az jelenthetne még többletet. Aztán lehet, ha ötödikek leszünk, akkor Ázsiába kerülünk, mert Dél-Korea és Japán lesz az ellenfelünk ezen az olimpiai kijutásról határozó versenyen. Azt mondtam ugyanakkor, hogy ne romboljuk le azt a képet, amit magunkról kialakítottunk a románok elleni meccset követően. Ezt ugyan sikerült a koreaiak elleni vereséggel erodálni, de az oroszokkal ismét építettünk valamit, és jó lenne, ha most már így is maradna. Amiatt nem aggódom, hogy engem a helyezés alapján ítélnének meg. Az alapcélt, az olimpiai selejtezős részvételt teljesítettük, tiszta a lelkiismeretem, tudásom legjavát adtam. Ezen még az sem változtat, hogy a szervezők az egyik meccs előtt nem tudtak videót adni nekünk.

A végére hagytam, de talán az egyik legfontosabb kérdés. Vezettünk az oroszok ellen, és hat gólt kaptunk zsinórban az első játékrészben, a második félidőben ötöt. Nem kedvelem a magyar átok kifejezést, de mindig történik valami.

Unalmas ez a felvetés, mert az egész világbajnokság arról szólt, hogy a csapatok első látásra komolynak tűnő hátrányt gyorsan eltüntettek, egyenlítettek, nem ritkán fordítottak. Magunk is megtettük a románok ellen. Hetven támadás van egy meccsen, felgyorsult a játék, az oroszok ellen a félidőben annyi volt az állás, ami pár éve még végeredménynek is simán beillett. Nem magyar betegség, mert a franciák is hét góllal fordultak a románok ellen, mégis veszítettek. Angola a németek ellen is feljött a végén, tudomásul kell venni, hat gól előny nem jelent sokat. Csak akkor lehet megnyugodni, ha tíz perccel a vége előtt tíz az előny, mert azt nem lehet eladni.

Mégis, miért van az, hogy egy ilyen előny gyorsan eltűnik? A megszerzése kiszívja az erőt?

Nem hiszem. Itt annyi történt, hogy az első félidőben Görbicz vétett két technikai hibát, ez a többieket is elbizonytalanította, visszahatott, hogy a vezér kétszer bakizott. Ez ellenben a riválist felhozta, illetve hátrányban olyan lövéseket is elvállalnak az ellenfelek, amelyeket máskor nem, megtehetik tét nélkül.

Újbóli tanulságként levonhatjuk, hogy a vezetés megtartása lehet a jövő nagy feladata?

Igen, de épp az előbb említettem, hogy a játék felgyorsulása nem teszi lehetővé, hogy az előnyre ráüljünk, nem lehet biztonsági megoldásokat bevetni, mert akkor óhatatlan a bukás.