Janics nyugalomban csodákra képes
További Sport cikkek
- Hárommilliós pénzbírság és hároméves kitiltás a párizsi olimpián demonstráló férfinak
- Cristiano Ronaldo és Tom Brady is kikapott egy rajongójától az egyik youtuber videójában
- Weöres Szabolcs hátránya már közel 7400 kilométer a földkerülő versenyen
- Újabb kontinens került képbe a 2036-os olimpiai rendezéssel kapcsolatban
- Bíróság elé áll az Ingebrigtsen fivérek édesapja, saját gyermekei jelentették fel
Kedden hivatalossá vált, hogy Kovács László veszi át az ország legeredményesebb kajakosnője, Janics Natasa edzéseinek irányítását. A hatvanegy éves, szegedi Kovácsot váratlanul érte a felkérés, titkon sem számított rá, de örült.
“Az ajánlkozás nem az én stílusom” - válaszolt arra, hogy talán túlzottan kézenfekvőnek is tűnt a szerződtetése, azért nem jött eddig létre.
Kovácstól azt kértük, hogy hasonlítsa össze apját és lányát, hiszen Milan Janics a nyolcvanas évek elején került hozzá, csatlakozott Szegeden Petrovics Kálmánhoz, Csapó Gézához.
“Világbajnokok csapatához csatlakozott Milan, alig ismerte a nyelvet, de szorgosan tette a dolgát. Többször fel akarta adni, sokszor hallottam tőle, ha a következő napot még kibírom, akkor maradok, ha nem, akkor fájó szívvel, továbbállok. Azt hiszem, Natasa is ilyen. Ahogy hallottam, ő is többször fel akarta adni, de egyszer sem tette” - magyarázta Kovács, akit meglepett Milan Janics gyors sikere, mert mindjárt az első évben a legjobb lett a világon.
A balkáni válogatottak - bolgár, szerb, horvát - mellett ténykedő szakember úgy véli, hasonlóság apja és lánya közt, hogy mindketten érzéki emberek, ha nyugalom van köröttük, akkor csodákra képesek, akár egy hajót is képesek javulni, ha nem, akkor viszont esetenként megadják magukat. Ezért is hangsúlyozta, hogy Janicsnál a nyugalom a legfontosabb.
“Mindketten, apja és lánya is vízre születtek, a Duna-parti bácskapalánkai házban. Hihetetlen érzékük volt és van a kajakozáshoz. Milannak talán nehezebb gyerekkora volt, mert ő már tizenkét évesen homokot hordott pénzért az egyik partról a másikra hajóján, ezzel segítette családját.
Bár, ha azt veszem, hogy Natasa világsztárok közé került tizenhét évesen, és a nyelvet sem ismerte, viszont nagyon szigorúan fogta őt Fábiánné, akkor mégis azt mondom, ebben is egyeznek. Mint ahogy a stílusukban is, igaz, akkor még szélesebbek voltak a hajók, és másfélék a lapátok."
Kovács az edzéseket még csak most tervezi, az elmúlt évek edzésnaplóit mostanában tanulmányozza. Természetesen nem kérte el Fábiánnétól, hanem Janics elmondására és jegyzeteire hagyatkozik. Fábiánnét ismeri, hiszen ugyanahhoz a korosztályhoz tartoznak, de neki nem sikerült kijutnia az 1968-as mexikói olimpiára.
Kovács úgy gondolja, hogy Janics olimpiai bajnok társa, Kovács Katalin fair play-díjat érdemelne az olimpia előtti időszakban mutatott magatartásért, amiért és ahogyan kiállt Natasa mellett. “Lehet, ő is szegedi lesz, így a párosuk sokkal könnyebben tud majd edzeni” - összegzett.