Ennél gyatrábban még nem kezdtünk olimpiát

Véget ért az olimpia nyolcadik játéknapja, lement a huszonkilencedik nyári játékok programjának a fele – magyar aranyérem nélkül. Itthon és Pekingben is egyre inkább érezhető a pánikhangulat, a kétségbeesés, hogy az olimpiákon olyannyira aranycentrikus ország elsőség nélkül marad. Különösebb önhittség nélkül kijelenthető, egészen rendkívüli helyzet kellene ahhoz, hogy ez megtörténjen.

Az azonban már nyilvánvaló, ennyit még nem kellett várni arra, hogy magyar sportoló első helyet szerezzen olimpián. Pontosabban egyszer, 1932-ben a tornász Pelle István a kilencedik napon győzött, vagyis a pekingi teljesítménnyel a holtversenyes első hely már biztosított.

A másik véglet, az első napos arany eddig kétszer jött össze, legutóbb 1992-ben Egerszegi Krisztina győzelmével; a szintén úszó Halmay Zoltán 1904-ben nemcsak a magyarok, hanem az egész olimpia első aranyát szerezte meg. A legtöbbször – eddig hatszor – már a második napon megszületett az első sikerünk; az elmúlt két alkalommal is így történt.

Athénban és Sydneyben egyaránt Nagy Tímea győzött a párbajtőrözők között, a kétszeres bajnok most nem jutott ki, de nem az ő távolléte miatt maradt el az annyira várt első siker. Hogy miért, ahhoz érdemes figyelmen kívül hagyni az igazságtartalommal mindenképp bíró, de az elbukott selejtezők, negyeddöntők után kevéssé elegánsnak tűnő érvelést, miszerint nincs pénz a magyar élsportra, lehetetlen volt a felkészülés. Ugyanis a célokat és elvárásokat a helyzet ismeretében határozták meg azok, akik, és egy-egy verség után amúgy is terelésnek tűnik ez a magyarázat.

Az egyik legfőbb ok mégis egy külső körülmény: Michael Phelps. A háromszoros ezüstérmes Cseh Lászlót egyedül az olimpiák történetének legeredményesebb sportolója tudta megverni. Phelps Pekingben egy lépésre került attól, hogy nyolc aranyat szerezzen, és az egy játékokon begyűjtött elsőségek számában is csúcstartó legyen.

Máshol nem mutogathatunk ilyen kiemelkedő és tényleg legyőzhetetlen sportolóra. Többen a csúnya pofára esés kategóriát szállították eddig. Nem lehetett egyértelmű aranyvárományosnak kikiáltani a kerékpáros Bodrogi Lászlót az időfutamban, de világbajnoki másodikként az esélyesek közé tartozott. A mezőnyversenyt be is áldozta a számért, végül 27. lett. Hasonlót kell mondanunk a legmagasabban jegyzett teniszezőnőnk, Szávay Ágnes szereplésére is. Éremért érkezett Pekingbe, aztán az egyesben és párosban is az első fordulóban fejezte be a szereplését.

A skeetes Igaly Diánával kapcsolatban túlzás lenne a csúnya kudarc emlegetése, ugyanis az elmúlt években az is gondot okozott neki, hogy edzéslehetőséget találjon. Ő nem fogta a körülményekre azt, hogy címvédőként a döntőbe sem jutott, és végül 13. lett.

A vívók is jócskán a reményeink alatt szerepelnek, az Athénban ezüstérmes kardozó Nemcsik Zsolt az egyesben már az első fordulóban búcsúzott, és a többiek is alig jutottak messzebb. A párbajtőrözők az aktuális világ-, illetve Európa- bajnokkal, valamint a nagy formában lévő Boczkó Gáborral érkeztek. Az előbbiek gyorsan búcsúztak, utóbbit a francia Jeannet verte az elődöntőben, majd a bronzmeccset is elbukta. A csapattól Schmitt Pál MOB-elnök az első pekingi aranyat várta, de a világranglistát vezető hármas a kiábrándító ötödik helyen végzett. A női tőrözők közül egyedül Knapek Edina ért el a legjobb nyolcig egyéniben, a csapat hihetetlen befejezéssel bukta el a döntőt. A női párbajtőrözőknél Mincza-Nébald Ildikó az elődöntőig menetelt, ott egy tussal kapott ki a román Branzától, a bronzért nagyot küzdött. A küldöttségből egyedül ő dicsérhető.

A cselgáncsozók elnöke Peking előtt két érmet várt, sőt aranyat is remélt.Érem sem lett belőle, sőt, a magyar dzsúdósok pontot sem szereztek ezen az olimpián. A birkózóknál még csak a kötöttfogásúak fejezték be, a szövetség elnöke, Hegedűs Csaba összesen három aranyat tartott elképzelhetőnek az egész csapattól Pekingben. Az esélyesnek tartott Módos Péter betegsége miatt el sem utazott, az elődöntőig villogó Bácsi Péter a legfontosabb pillanatokban hibázott, ötödik lett.

A végül ezüstérmes és az olimpia eddigi legváratlanabb magyar sikerét hozó Fodor Zoltán eredménye már az elmaradt meglepetésarany kategóriájába tartozik. Ahogyan Schmitt is kalkulált, a nagy esélyes sportolók mellett van mindig egy-egy olimpikon, aki nagyszerűt teljesít és nem várt dicsőséget szállít. Ilyen lehetett volna Fodor is, akin a döntő utolsó fél percében vitték be az első akciót az egész versenyen, és akinek a szereplése így is Peking egyik leglelkesítőbb momentuma a számunkra. A szintén birkózó Lőrincz Tamás is lehengerlő formában volt, messzire juthatott volna, a későbbi olimpiai bajnok akció nélkül ejtette ki.

Az elmaradt meglepetés kategóriába tartozik még a titkon aranyesélyes, nem is olyan titkon éremre várt Kovács Emese szereplése. 200 pillangón hat másodperccel maradt el a legjobbjától, a középdöntőbe sem jutott be. Az Athénban feltűnő és ezüstérmes Gyurta Dániel hiába úszott sokkal jobbat, mint négy éve, ez most csak az ötödik helyre volt elég. Igaz, még mindig csak 19 éves.

Nyolc nap, négy ezüst, egy bronz ,és sajnos a következő napokban sem számíthatunk több sikerre. Vasárnap a kalapácsvető Pars Krisztián döntőjét vívják, győzelme annak ellenére meglepetés lenne, hogy a legjobb eredménnyel jutott tovább. A férfi kardcsapatban két hete még bíztunk, de fölösleges volt.

Hétfőn még ennyibe sem kapaszkodhatunk, a kajakosok ugyan megkezdik a versenyeket, de természetesen az előfutamokkal. A kedd sem kecsegtet semmivel, szerdán még magyar érdekeltségű versenyt is alig fogunk találni.

Csütörtökön már érdemes reménykedni, a férfi öttusaverseny mellett a szabadfogású birkózók is szőnyegre lépnek, és ha eljutnak odáig, a már a négy közé jutott női pólósok is akkor játsszák a döntőt. Pénteken a női öttusázó Vörös Zsuzsa címvédéséért szoríthatunk. A hét végén akár lapátolhatjuk is a reménybeli aranyakat: szombaton és vasárnap rendezik a kajak-kenu, a női kézilabda, valamint a férfi vízilabda döntőit.