Az m1 egész évben adja Talmácsi futamait
További Sport cikkek
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
- Megvan, mikor és hol temetik el Keleti Ágnest
- A világ legmagasabb vulkánjához indul útnak négy magyar hegymászó
A 2009-es szezonban a Magyar Televízió közvetíti a gyorsasági motoros világbajnokság 17 versenyhétvégéjének valamennyi futamát. Az MTV ZRt. Közalapítványának kuratóriumi elnöksége április 15-én elfogadta az MTV 2009-es üzleti tervét, mely lehetővé tette, hogy a köztévé anyagi kérdésekben is megállapodhasson a jogtulajdonosokkal.
Az idei első futamot, a katarit a Dorna a három és fél éves együttműködés alapján, a nézők érdekében ingyen bocsátotta az MTV rendelkezésére, futam kiemelkedő nézettséget hozott a köztévének, 733 ezer néző volt kiváncsi rá. A Telesportot a teljes tévénéző lakosság 15,9 százaléka nézte, ezzel megelőzték a tv2-t is, de 18-49 éves korcsoportban (a reklámpiac ezt tekinti a releváns korosztálynak) az m1 alulmaradt.
Ismeretes, hogy a Magyar Televíziónak a tárgyalások kezdetén ajánlott, hat hónappal ezelőtti ár hatodáért sem kell a MotoGP-közvetítés, melyről a még futam előtt egy nappal sem született megállapodás.
Három hete a jogtulajdonos a saját szabályzata szerinti lehető legalacsonyabb árat ajánlotta a köztévének, mely euróban alacsonyabb (a rossz árfolyam miatt forintban több) a tavalyinál, az MTV megkapta volna mindhárom kategória jogait, ráadásul a kábeltelevízióknak továbbértékesíthette volna az adást.
A televízóban ezt sem fogadták el, az MTV válaszul nulla forintos ajánlatot tett. Információink szerint a tévé ennek az alacsony árnak az 50-60 százalékát ajánlotta, az egész idényre vonatkozóan néhány tízmilliós összegről van szó.
„Egyértelmű, hogy Talmácsi az egyik legnépszerűbb magyar sportoló, és nemcsak a motorozás, hanem a közszolgálati tévé hőse is” – fogalmazott Medveczky Balázs, az MTV ügyvezető alelnöke. „Talmácsi Gábor sikertörténete nálunk vált először ismertté, szeretnénk, ha nálunk is maradna, minél tovább. Most már csak a részletekben kell megállapodni a jogtulajdonossal, de ahogy eddig, ez most sem lesz probléma.”
„Talmácsi tudása, különleges gyári motorja, megszokott háttércsapata, komoly és megbízható szponzorai az élbolyba predesztinálják Gábort a 250-eseknél is” – mondta Schulek Csaba sportfőszerkesztő. „Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a lehetőségeinkhez mérten a legjobb műsort készítsük majd el. Együtt fogunk dolgozni Talmácsi menedzsmentjével azon, hogy a futamokon kívül mindig legyenek érdekes háttértudósítások is Gábor életéről, edzéseiről, utazásairól."
Első alkalommal több mint három és fél éve, 2005. július 24-én közvetítette a Moto GP 125 köbcentiméteres kategóriájának versenyét a Magyar Televízió a Donington Parkból. Talmácsi világbajnoki győzelemmel végződő, 2007. november 4-ei valenciai versenyét több mint másfél millióan nézték, idei második versenyét április 26-án, Motegiből közvetíti az m1.