Esik eső karikára

2012.08.04. 13:18

A XXX. nyári olimpián a magyar csapat várakozáson felül nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel zárt. Kövesse percről percre a londoni olimpia utóéletét!

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A magyarokkal azonos csoportban szereplő román férfi vízilabda-válogatott négygólos vereséget szenvedett a montenegrói csapattól szombaton, így ha a Kemény Dénes vezette címvédő együttes este győz a britek ellen, akkor biztosan továbbjut a negyeddöntőbe.

    Montenegró - amely kedden 11-10-re verte a magyarokat - az első három negyedet megnyerve, magabiztosan győzött a Kovács István szövetségi kapitány irányította román együttes ellen és ezzel a sikerrel biztosította helyét a legjobb nyolc között. (MTI)

  • Tudjon meg mindent a kosárlabdáról

  • A hétpróbázó Farkas Györgyi a 25. helyen áll öt szám után. Az első nap után 29. Farkas távolugrásban 5,88 méterrel kezdett szombaton, majd másodikra csak 5,45 m következett, de harmadikra sikerült hat méter fölé kerülnie, a 6,07-es ugrásért pedig 846 pontot kapott. A 27 éves sportoló ennél jobbat korábban csak egyéni versenyen tudott.

    Fotó: Kollányi Péter / MTI

    Farkas öt szám után 4367 ponttal előrelépett a 25. helyre. A hétpróbázókra a gerelyhajítás, majd az esti programban a 800 méteres futás vár.

  • Suzy Balogh, ausztrál színekben versenyez és Athénban aranyérmet nyert trap-lövészetben. Nagyapja magyar származású. Balogh volt az első ausztrál nő, aki lövészetben aranyérmet szerzett. Hitting Targets nevű vállalkozása fut, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatják magukat a lövészetben. A 2004-es aranyérmes maga tanítja az üzletembereket és a többi jelentkezőt. Gyerekek 12 éves kortól vehetnek részt a kurzusokon. A hatodik helyen áll Londonban.

  • Negyedik mérkőzésükön is kikaptak a brit férfi kézilabdások az A csoportban. A kézilabdás múlttal nem rendelkező házigazdák Tunézia ellen 34-17-re kaptak ki. Az utolsó fordulóban Izland ellen lépnek pályára a britek.

  • Az egyiptomi Halil Mahmúd Abir Abdelrahman mellkasára esik a súlyzó, miután elveszítette egyensúlyát a 2012-es londoni nyári olimpia női súlyemelésének 75 kg-os súlycsoportjában az ExCel központban 2012. augusztus 3-án. A súlyemelőnő 151 kg-ot próbált meg a levegőbe emelni a lökésnél, amikor a baleset bekövetkezett. A sportolót kerekesszékkel vitték el a súlyemelő csarnokból, sérüléséről nem érkezett információ.

    Fotó: Dominic Ebenbichler / Reuters
  • „Ennél jobb eredményre számítottam az első olimpiámon, de sajnos nagyot estem az egyik kanyarban. A nálam rutinosabb versenyzők a gyakori iramváltásokkal szétrángatták a mezőnyt, így nem is volt esélyem felérni az élmezőnyre a bukásom után. Pedig biztos voltam benne, hogy a mezőny első harmadában végezhetek. Mivel a kerékpár nem rongálódott meg, folytattam a versenyt, de úgy voltam vele, csak biztonságosan érjek végig. A futásnál is fájt a lábam. Sajnálom, hogy ennyi sikerült" - mondta az MTI-nek a nők triatlonversenyén 51. helyen végzett Kovács Zsófia.

  • Rebecca Adlington valakire nagyon hasonlít, persze nem emiatt lett kétszeres bronzérmes az olimpián.

  • „Nagyon ideges voltam ma reggel. Mindenkinek köszönöm a támogatását. Vegyes érzelmeim voltak. Ez a legcsodálatosabb élmény”- idézi a Telegraph Pistoriust, aki az első dupla amputált lábú futó, aki az olimpián és a paralimpián is versenyez. A 400 méteres távot 45,44-es időeredményével a második helyen végzett.

  • A könnyűsúlyú kétpárevezősök között érdekelt Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős ötödik lett szombaton a B döntőben, így összesítésben a 11. helyen fejezte be az olimpiát. A magyar duó féltávnál, 1000 m-nél még a negyedik pozícióban haladt utolsó pályáján, a hajrában azonban nem tudott erősíteni és visszaesett.

    A másik magyar evezős egység, a kormányos nélküli kettesben indult Simon Béla, Széll Domonkos duó már hétfőn befejezte szereplését Londonban, 13. lett úgy, hogy egyetlen riválist sem sikerült megelőznie.

  • Az 51. helyet szerezte meg Kovács Zsófia a női triatlonosok versenyében.

    A magyar korábban kerékpárral bukott az egyik vizes kanyarban.

  • 46.17-et ért el. A hét futamból az első három jut a középdöntőbe, és a három legjobb idő. Deák Nagy azonban nincs az utóbbiak között, kiesett.

    Fotó: Kollányi Péter / MTI
  • Az Eb- második atléta a címvédő LaShawn Merrittel indul egy futamban. A nyolcas pályát kapta, ami nem túl szerencsés, mert az utolsó kanyarig, mivel mindenki mögötte indul, nehéz érzékelni az ellenfeleket.

  • Svájci aranyérmet hozott a női triatlon, miután Nicola Spirig szoros versenyben verte meg a svéd Lisa Nordent. A célfotó döntette el a versenyt, a bírák hosszas mérlegelés után döntöttek.

  • Zsinórban harmadik mérkőzésüket nyerték meg a francia kosarasok az olimpián, ma délelőtti mérkőzésükön 73-69-re verték Tunézia válogatottját.

    A győztes csapat legjobbja ezúttal is Tony Parker volt, aki 22 ponttal járult hozzá csapata győzelméhez, de Batum is 19 pontot szórt.

    A franciák első meccsükön még 98-71-rekikaptak az Egyesült Államoktól, azóta viszont az argentinokat, a litvánokat és most a tunéziaiakat is megverték.

  • Az előfutamában a második lett 45.29-cel, a lőtt sérülésekből felépülő amerikai.

  • Alan Campbell evezőst rögtön a 2000 méteres egyéni evezése után kapta el a BBC riportere. A Huffington Post szerint levegőt, nem mikrofont kellett volna a sportolók szája elé nyomni. A bronzérmet nyert britnek, John Inverdale riporter egy szusszanásnyi időt sem hagyott.

    Az ingatag, remegő lábakkal kijövő Campbellt, a visszavonult brit evezőslegenda Steve Redgrave segítette a parton, leültette, de a riporter máris odament, és azonnal elkezdte kérdezgetni arról, hogy hogyan érez most.

  • A Telegraph tudósítója szerint nem tisztelték a nőket a tegnapi 10 ezer méteres futás döntőjében.

    „A hangszórókból hangos zene szólt, a közönség pedig éppen hullámzott, ezzel tiszteletlenek voltak a döntő résztvevőivel szemben" - írta Paul Kelso Twitterén.

    Úgy látszik a versenyen kis híján keresztülfutó, aranyérmét ünneplő lengyel Tomasz Majweski produkciója fel sem tűnt neki.

  • A dél-afrikai sprinter 45.44-et futott. Második helyével a 24-es elődöntőbe jutott.

    Pistorius rajtja
    Pistorius rajtja
    Fotó: Dylan Martinez / Reuters
  • Az amputált lábú sprinter a 400 méteres síkfutás első előfutamában indul.

    Fotó: Gallo Images / Europress / Getty
  • A britek sprintere, Dwain Chambers szeretné a londoni olimpián végleg lezárni a doppingos múltját, és megmutatni, tisztán is képes szép eredményeket elérni.

    „Túl sok kárt okoztam, sok hidat égettem fel. Megbántottam a szüleimet, a barátaimat, a családomat" - mondta a 34 éves sprinter. „Nemcsak magamnak, hanem a fiataloknak is szeretnék bizonyítani azzal, hogy itt vagyok."

    Chambers a 2003-ban kiropbbant THG-botrány első lebukott versenyzője volt. A szigorú brit sporttörvény miatt eredetileg a két évre szóló eltiltása mellett az olimpiákról végleg kizárta hazája. Mostani szereplése azután vált lehetségessé, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság nem találta jogszerűnek az alapbüntetés melletti olimpiai kizárást. A 100 méteren induló Chambers kiemelte azt is, hogy egy álma vált valóra, hogy indulhat a londoni olimpián. A klasszikus szám versenyei szombaton kezdődnek meg Londonban, a döntőt vasárnap este rendezik. (MTI)

  • Gemma Gibbons dzsúdós ezüstérmet nyert Londonban. A brit Twitterén osztotta meg a rossz hírt, ugyanis kiderült, hogy eltört az ujja és a héten megműtik. Gibbons elmondta, ettől még ez marad életének legcsodálatosabb hete - írta a Telegraph.

    Gemma Gibbons az ezüsttel
    Gemma Gibbons az ezüsttel
    Fotó: Franck Fife / AFP
  • Bejutott a férfiak páros tollaslabda-versenyének döntőjébe a világranglista második Caj Jun és Fu Hajfeng duó, miután a malajziai Koo Kien Keat-Tan Boon Heong párosát verték az elődöntőben ma reggel.

    Hajfeng 2005-ben a világ leggyorsabb ütését produkálta egy mérkőzésen, 332 km/h-val csapott, ezt múlta felül mostani elődöntős ellenfele Tan Boon Heong egy sportszergyártó tesztjén 421 km/h-val, igaz ez nem számít hivatalos rekordnak.

  • Nem csak méreteiben, hanem értékében is a londoni olimpián kiosztandó aranyérmek a legnagyobbak az olimpiák történetében.

    Az Arany Világtanács szakemberei kiszámolták, hogy a mostani olimpiára készített aranyérmek megközelítőleg 76 dollár (azaz kb. 16ezer forint) értékben tartalmaznak aranyat. Ez közel a háromszorosa a 2008-as pekingi aranyérmeknek, részben mert a globális pénzügyi
    válságban az arany ára jelentősen emelkedett. A WGC kimutatása szerint a 2000-es sydneyi játékok aranyérme - az arany árához mérten - 80, a 2004-es athéni aranyérem 155, míg a 2008-as pekingi aranyérem pedig 215 dollárt ért.

    Fotó: Kovács Anikó / MTI

    A mostani első helyezettek 85 mm átmérőjű, 10 mm vastagságú, 412 g súlyú aranyérmet kapnak. Az aranyérem csupán 1,34 százalékában tartalmaz igazi aranyat, a többi ezüst (több mint 90 százalékban) és réz (több mint 6 százalékban).

    (MTI)

  • A londoni olimpiának otthont adó metropolszról szól majd az augusztus 12-én sorra kerülő záróünnepség.

    „A világot lenyűgöző, július 27-i megnyitóval szemben a záróceremónia témája kizárólag London lesz" - árulta el Es Devlin rendező. A korábban olyan ismert személyiségekkel, együttesekkel mint Lady Gaga vagy a Take That együtt dolgozó, 40 éves művész elárulta, hogy a főváros inspirálta, amelyet a saját szemszögéből szeretne bemutatni.

    Ahogy fogalmazott: "észbontó" műsor lesz, de teljesen más, mint amilyen a Danny Boyle-féle megnyitó volt.

  • A nők triatlon versenyén többen is buktak kerékpárral abban a vizes kanyarban, ahol Kovács Zsófia elesett korábban.

  • A női triatlonosok versenyén a Kovács Zsófia az egyik kanyarban bukott kerékpárjával, a vizes talajon csúszott meg és vesztette el az irányítást kerékpárja fölött. A bukás után felkelt és tudta folytatni a versenyt.

    Fotó: Kovács Tamás / MTI

    A magyar 46. helyen állt az úszás után.

    Kovács Zsófia sérülése
    Kovács Zsófia sérülése
    Fotó: Spiller István / MTI
  • Tudjon meg mindent a röplabdáról

  • Az amerikai kosárcsapat Nigéria fölött aratott 156-73-as győzelme után Mike Krzyzewski edző igyekezett gondoskodni arról, hogy játékosai ne szálljanak el, és a litvánok ellen is végig koncentráljanak szombat délután- írja az ESPN.

    LeBron a levegőben a Tunézia elleni mérkőzésen
    LeBron a levegőben a Tunézia elleni mérkőzésen
    Fotó: Ezra Shaw / Europress / Getty

    A litvánok nyolc éve már legyőzték az Egyesült Államok csapatát az olimpián, a csoportmeccseken 94-90-re verték az Allen Iveronnal, LeBron James-szel és Tim Duncannel felálló csapatot.

    „Csak folytatni akarjuk az eddigi jó szereplésünket és koncentrálni a célunkra, ami az aranyérem. Tudjuk, hogy meccsről-meccsre egyre nehezebb dolgunk lesz" - nyilatkozta a csapatból Kevin Love a litván meccs előtti estén.

  • Tudjon meg mindent az atlétikáról