A XXX. nyári olimpián a magyar csapat várakozáson felül nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel zárt. Kövesse percről percre a londoni olimpia utóéletét!
Rebecca Adlingtonnak nem sikerült a tökéletes 84. születésnapi ajándékot adnia nagyapjának, a hazai pálya ellenére sem tudta megismételni pekingi bravúrját, ahol 400 és 800 méteres gyorsúszásban egyaránt aranyérmet nyert, de büszke az elért eredményeire.
Adlington Twitterén mindenkinek megköszönte a támogatást. Nagyon örül annak, és még mindig nehezen hiszi el azt, hogy négy olimpiai döntőbe tudott bejutni. Bevallotta Twitterén, hogy nyilvánvalóan kicsit csalódott még amiatt, hogy nem sikerült a pekingi bravúrt véghezvinnie, de nagyon büszke az elért eredményére.
Csak pénteken 15 egyéni csúcs született az atlétikai stadionban, és a hétpróbázó Jessica Ennis 100 gáton beállította a világcsúcsot is. A jó eredmények a speciális pályaborításnak és a légáramlatok trükkös irányításának is köszönhetők, állítják a tervezők.
A pálya minden eddiginél hatékonyabban adja vissza az energiát, még a kislábujjra és a lábfej oldalára kifejtett erő is hasznosul a lendület megtartásában. A pálya anyaga lágyabb, mint Pekingben volt, és egy speciális, rombusz alakú elemeket tartalmazó alsó réteget húztak. A tetőzet kialakításával pedig igyekeztek teljesen kizárni a szelet, hogy a turbulenciák ne akadályozzák a jó eredmények elérést.
Doppingolás miatt nem indulhatott Amin Lalu, a jelenlegi legjobb marokkói férfi 1500-as futó a szám pénteki előfutamában.
A 30 éves atlétának a július 20-án rendezett monacói Gyémánt Liga-versenyen adott mintájában a furoszemid nevű vízhajtó nyomaira bukkantak a szakemberek. Az afrikai ország így kénytelen volt visszaléptetni a középtávfutót, aki éppen a Monacóban elért 3:30.54 perces idejével áll az idei világranglista hatodik helyén.
Laluhoz hasonlóan egy hete a legjobb női marokkói 1500-ast, az idei legjobb eredménnyel rendelkező Mariem Alaui Szelszulit kellett doppingolás miatt visszaléptetni: a női világranglistát vezető 28 éves sportoló a július 6-ai párizsi Gyémánt Liga-viadalon akadt fenn a teszteken, szintén vízhajtóval. (MTI)
„Jön a szuper szombat" - írta Twittterén Lord Coe, utalva arra, hogy a mai napon huszonöt aranyérmet osztanak majd ki. Coe azt is reméli, hogy a brit csapat minél többet szerez majd meg ezekből.
Két aranyat és két ezüstöt nyert eddig az olimpián Ryan Lochte, aki egy beszélgetős műsorban elárulta, hol tartja érmeit.
„Az ágyam matraca alatt vannak az olimpiai faluban. Zárva tartjuk az ajtókat, mert többen is a faluban rejtegetik az érmeiket" - mondta az amerikai úszó.
Phelps Eminemtől a Till I Collapse, Ushertől a Burn, a G-Unit Smile-ját hallgatja, illetve az Outkast Rosest. Ryan Lochte két Lil' Wayne (Sky Is The Limit, Shine, egy Drake (Made) dalt említett, illetve a French Montana Pop Thatje is a kedvencei közé tartozik. A többiek a linken.
„Titokban ír vagyok. Jamaica ugyan csak a rumról szól, de amikor nem edzek és ihatok egyet, akkor egy korsó hideg Guinesst döntök magamba" - árulta el világ leggyorsabb embere, Usain Bolt a Daily Mailnek.
A sprinter arról beszélt, hogy leginkább Ruud Van Nistelrooy sportolói karrierjét irigyli, aki két kedvenc klubjánál, a Manchester Unitednél és a Real Madridnál is nagyot tudott alkotni.
Az amerikai válogatott negyedik mérkőzését is megnyerte a női kosárlabdatornán, Csehországot verték 88-61-re.
A csoport:
Horvátország-Angola 75-56
Törökország-Kína 82-55
Egyesült Államok-Csehország 88-61
B csoport:
Ausztrália-Oroszország 70-66
Kanada-Brazília 79-73
Franciaország - Nagy-Britannia 80-77 - hosszabbítás után
A címvédő német válogatott 5-2-re nyert az indiai csapat ellen a londoni olimpia férfi gyeplabdatornájának pénteki, harmadik fordulójában.
A csoport:
Ausztrália-Argentína 2-2 (2-0)
Nagy-Britannia - Pakisztán 4-1 (2-0)
Spanyolország - Dél-afrikai Köztársaság 3-2 (1-1)
B csoport:
Hollandia - Új-Zéland 5-1 (3-1)
Németország-India 5-2 (4-1)
Belgium-Koreai Köztársaság 2-1
A címvédő brazil válogatott ötszettes csatában nyert a kínai csapat ellen a női röplabdatorna pénteki, negyedik fordulójában.
A csoport:
Oroszország-Japán 3-1 (25, 17, -20, 19)
Dominikai Köztársaság - Nagy-Britannia 3-0 (9, 18, 19)
Olaszország-Algéria 3-0 (11, 12, 17)
B csoport:
Brazília-Kína 3-2 (16, -20, 18, -28, 10)
Törökország-Koreai Köztársaság 3-2 (16, -21, 18, -19, 12)
Egyesült Államok-Szerbia 3-0 (17, 20, 16)
Unokáit, Vilmos és Harry herceget is meglepte II. Erzsébet brit királynő azzal, hogy "Bond-lányként" szerepet vállalt a londoni olimpia megnyitójára készült filmjelenetben. „Hogy őszinte legyek, mi is sötétben tapogatóztunk, akkora volt a titkolózás" - mondta a BBC közszolgálati adónak pénteken adott interjújában Vilmos herceg. Öccse, Harry viccelődve hozzáfűzte: a királynő „olyan jó alakítást nyújtott, hogy felkérték, játsszon a következő Bond-filmben. Szóval örülök neki". Károly trónörökös herceg fiai a július 27-i megnyitó előtt csak pletykákat hallottak az uralkodó "fellépéséről". „Beszéltünk is róla, de végül arra jutottunk, hogy minden bizonnyal nem fog megtörténni" - mondta Vilmos. A királynő azonban rácáfolt a várakozásokra, és saját magát alakítva feltűnt Daniel Craig oldalán egy hatperces, mini Bond-filmben. A hercegek meglepődtek nagyanyjuk "eddig ismeretlen" hobbiján. „Az ember nem vár ilyet a királynőtől, de úgy vélem, ez (a színjátszás) igazán jó sport lehet neki" - tréfálkozott Harry. (MTI)
Kikapott Norvégiától, és ezzel a csoportkör után biztosan búcsúzik a korábbi háromszoros olimpiai bajnok dán válogatott a női kézilabdatornától.
A B csoport pénteki, negyedik fordulójában rendezett mérkőzést Karoline Dyhre Breivang a lefújás előtt 12 másodperccel dobott góllal döntötte el Norvégia javára. A dánok eddigi négy mérkőzésükből hármat elveszítettek, így nincs esélyük a negyeddöntőbe jutásra.
Az A csoportban az orosz válogatott négy góllal nyert a brazil csapat ellen a negyedik fordulóban. (MTI)
Nem változtatják meg a Joao Havelange Stadion nevét, ahol 2016-ban az atlétikai versenyeket rendezik majd a riói olimpián. Az arénát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnökéről nevezték el. A 96 éves sportvezetőről azonban kiderült, hogy a FIFA vezetőjeként többször is csúszópénzt fogadott el. „Amit tett, azért megbűnhődött, Havelange a brazil sport legendája" - jelentette ki Leonardo Gryner, a 2016-os nyári játékok szervezőbizottságának az elnöke. Brazíliában a botrány óta többször is tüntetők tiltakoztak az ellen, hogy Havelange nevét viselje a sportlétesítmény.
Kényelmetlen ágyakra, büdös mellékhelyiségekre és unalomra panaszkodtak a londoni olimpiára kivezényelt katonák, amikor meglátogatta őket Boris Johnson polgármester. A katonák egy ideiglenes táborban várják, szükség lesz-e a segítségükre a játékok során. Amikor a londoni városvezető felkereste őket, és a hogylétük felől érdeklődött, elkezdtek panaszkodni. Az ideiglenes tábor szerény körülményei mellett azt is nehezményezték, hogy egyetlen sporteseményre sem kaptak belépőt. (MTI)
Fontos mérkőzés vár a magyar férfi kézilabda-válogatottra, amely negyedik csoportmeccsén a spanyol csapattal játszik a londoni olimpián. Az összecsapásnak külön pikantériát ad Nagy László személye, egy ideig ugyanis úgy tűnt, hogy az elmúlt tíz évben Barcelonában játszó jobb átlövő éppen a spanyol csapatban szerepel majd a játékokon, ám végül a magyar nemzeti csapat mellett döntött. Mocsai Lajos együttese egy győzelemmel és két vereséggel áll.
A címvédő férfi vízilabda-válogatottra kötelező feladat vár: a csoport leggyengébb együttese, a brit csapat lesz a szombati ellenfele. A nyolcaddöntő vár a kétszeres világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Káté Gyulára, aki az ökölvívók 64 kg-os kategóriájában a harmadik helyen kiemelt Vincenzo Mangiacapréval meccsel.
Az úszók utolsó napi versenyein a pénteken országos csúcsot elérő férfi 4x100 m-es vegyesváltó lesz már csak érdekelt, és szombaton versenyez majd az egyetlen Londonba jutott magyar triatlonos, Kovács Zsófia is. Az atlétáknál Hellebrandt Máté a férfi 20 km-es gyaloglásban rajtol, s a hétpróbázók második napi számaiban szerepel majd Farkas Györgyi. Mellettük a férfi 400 méter Európa-bajnoki ezüstérmese, Deák Nagy Marcell lesz még érdekelt az előfutamban.
Az olimpia után a jelenleg 17-szeres bajnok visszavonul, ezt egyik legnagyobb ellenfelével, a dél-afrikai Le Closszal fogja megünnepelni. (200 méter pillangón Le Clos nyert, Phelsp második, 100 pillangón pedig fordított volt a sorrend.) A két úszó azt tervezi, hogy a dél-afrikai Fokváros partjainál, ketrecekben merülnek a tengerbe, ahol óriási fehér cápák is úszkálhatnak. Állítólag nagyon biztonságos a dolog, még akkor is, ha a ketrecekre rontanak a halak.
A két olimpiai bajnok még egy programot kieszelt, a FIFA-játékon is megküzdenek egymással, egyelőre ezzel az a probléma, hogy Phelps X-boxon, Le Clos Playstation-on edződött.
Az Egyesült Államok mindig sikeres volt az ökölvívásban, legalább egy érmet minden olimpiáról hazavittek. Londonban azonban már egy versenyzőjük sincs versenyben, a tíz lehetséges számból kilencben kvalifikáltak, de a négy győzelem után kilenc vereség következett, bokszolóik még nemhogy a négybe, de a legjobb nyolcba sem jutottak.
Az etióp Tirunesh Dibaba 600 méterrel a vége előtt nyitott hajrájával megvédte címét női 10 ezer méteren. A második helyen a kenyai Sally Jepkosgei Kipyego ért célba, a harmadik pedig honfitársa, Vivian Jepkemoi Cheruiyot lett. (MTI)
Az olimpiai játékokat Amerikában közvetítő NBC tévécsatorna már eddig is óriási felháborodást keltett azzal, hogy késleltetve és össze-vissza adja a sporteseményeket, most pedig két újabb, súlyos hibába szaladtak bele. Először női tornászok egyéni összetettjében aranyérmet szerző, fekete bőrű Gabrielle Douglas győztes gyakorlata után vágtak be egy olyan reklámot, amelyben egy majom hajt végre egy gyűrűgyakorlatot, legutóbb pedig a kivételesen élőben adott japán-brazil nőifutball-meccs kulcsfontosságú góljánál vágtak be egy reklámot.
A lengyel Tomasz Majewski megvédte címét férfi súlylökésben pénteken. A második, mindössze három centiméterrel mögötte, a német David Storl lett, míg a harmadik helyen az amerikai Reese Hoffa végzett.
férfiak, súlylökés:
1. Tomasz Majewski (Lengyelország) 21,89 méter
2. David Storl (Németország) 21,86
3. Reese Hoffa (Egyesült Államok) 21,23
ATLÉTIKA:
férfi súlylökés: Kürthy Lajos 21.
női hétpróba: Farkas Györgyi 29. helyen áll négy szám után
férfi kalapácsvetés: Pars Krisztián az 1. helyen jutott a döntőbe
férfi 3000 m akadály: Minczér Albert előfutamában a 11. lett, nem jutott tovább
CSELGÁNCS:
férfi +100 kg: Bor Barna 7.
MŰUGRÁS:
női 3 m: Gondos Flóra 22., Barta Nóra 25.
SPORTLÖVÉSZET:
férfi kisöbű szabadpuska, fekvő: Sidi Péter 11.
ÚSZÁS:
női 800 m gyors: Kapás Boglárka 6.
férfi 1500 m gyors: Gyurta Gergely 12., Kis Gergő 19.
női 4x100 méteres vegyesváltó: a Verrasztó Evelyn, Sztankovics Anna, Jakabos Zsuzsanna, Dara Eszter összeállítású négyest kizárták
férfi 4x100 méteres vegyesváltó: a Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik összeállítású négyes 7. helyen döntős
VITORLÁZÁS:
Laser: Berecz Zsombor 23. nyolc futam után
VÍZILABDA:
nők, 3. forduló: Magyarország-Spanyolország 11-13
(MTI)
A brazilok után a házigazda brit női fociválogatott is búcsúzott, a negyeddöntőben Kanadától kaptak ki 2-0-ra.
Az elődöntőben Kanada-Egyesült Államok és Franciaország-Japán mérkőzéseket rendeznek.
A műsorvezető a Szilágyi Áron aranyérmét közvetítő Horváth Mariann lelkesedését kritizálta élő adásban. „Én azért nem hatódtam meg, mert annyira meghatódott a műsorvezetőnő, hogy már zavart... Ez iszonyat volt!... Ott lettem volna, izé, mikrofonnak megnyomom a köhögő gombját, két pofon, és elengedem, na, most beszélhet..."
Horváth Mariann egykori vívótársai közleményben álltak ki a riporternő mellett. "A fenti mondatok az egyik kereskedelmi rádió reggeli műsorában hangzottak el, egy „sztárriporter” szájából. Ha Bochkor Gábort bármi is befolyásolja abban, hogy egy magyar aranyéremnél elérzékenyüljön, az az ő dolga. De hogy egy hatszoros világbajnokot pofonnal némítana el, amikor kommentátorként meghatódottan közvetít, azt felháborítónak és visszataszítónak tartjuk!"
A teljes közlemény itt olvasható.
Tegnap még csak beérte, ma már meg is előzte az Egyesült Államok Kínát az éremtáblázat élén.
Az amerikaiak 21 arannyal míg a kínaiak 20 arannyal állnak jelenleg.
A britek nagy reménysége, Rebecca Adlington a hazai pálya ellenére sem tudta megismételni pekingi bravúrját, ahol 400 és 800 méteres gyorsúszásban egyaránt aranyérmet nyert; utóbbi távon ráadásul világcsúcsot úszott. Londonban ugyanebben a két számban csak bronzra futotta a huszonhárom éves úszónőtől.
Andy Murray 7:5, 7:5-re verte Novak Djokovicsot a tenisztorna elődöntőjében. Döntőbeli ellenfele Roger Federer lesz.