Óriási égés: a Vidi kizuhant az EL-ben

2013.07.11. 14:50
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az AS csütörtöki címlapján közöl egy fotót, a legenda szerint a kép a Realtól származik, Bale neve látható rajta egy 11-es számmal ellátott Real Madrid-mezen.

    Nemrég arról artak a spanyol lapok, hogy a Real nem próbálkozik tovább a Tottenham szélsőjének megszerzésével, aki a napokban már a Spurs új mezét reklámozta, az üzlet tehát elég valószínűtlennek tűnik.

  • Santa Cruz marad Málagában

    A korábbi Bayern-játékos, a 31 éves Santa Cruz viszont marad Málagában, ahol három évre írt alá. A csatár az elmúlt szezont a Manchester City kölcsönjátékosaként töltötte a Bajnokok Ligájában újoncként negyeddöntőig menetelő gárdában. A következő idényben a Málaga nem indulhat európai kupasorozatban, mert az európai szövetség (UEFA) pénzügyi problémái miatt kizárta.

  • A Tottenham csatára, Emmanuel Adebayor a török Besiktashoz igazolna, ugyanakkor akad probléma, ami zavarhatja az ügyletet. Adebayor korábban kijelentette, hogy mindenféleképp szeretne olyan csapatban futballozni, amely a BL-ben, vagy az EL-ben szerepel. A Besiktast viszont egy évre kizárta az UEFA, mivel a törökök megsértették az európai szervezet pénzügyi szabályait.

  • Nyári szupertorna futballsztárokkal

    A Valencia és az AC Milan július 27-i európai meccse után az Egyesült Államokban folytatódik a Guinness International Champions Cup, amelyen hét európai klub és a Los Angeles Galaxy vesz részt. A Valencia és a Milan a Mestellában találkozik. Július 31-én, San Franciscóban Juventus–Everton meccs lesz, augusztus elsején pedig Phoenixben a Real Madrid és a Los Angeles Galaxy találkozik. A csütörtöki bejelentés nem szólt a Chelsea–Inter találkozó időpontjáról és helyszínéről, arról viszont igen, hogy a csoportelsők lépnek pályára a kupagyőzelemért, továbbá a harmadik, az ötödik és a hetedik helyért is játszanak. A tornáról 151 országban lesz tévéközvetítés.

  • Az első 11 szakaszon még sem francia, sem olasz, sem spanyol győztes nem volt. 1926-ban az első 13 etapon csak belga és luxemburgi nyertesek voltak, míg végül a 14.-en az olasz Bartolomeo Aimo jött be első helyen. A 218 kilométeres Fougeres és Tours között szakaszon sem valószínű, hogy megtörik a rossz sorozat, a sík terep a sprintereknek kedvez, és az eddig látottak alapán leginkább német (Greipel, Kitte) vagy brit (Cavendish) győzelemre lehet számítani.

  • Egy Suarezre tett 30 millió fontos ajánlat már lepattant a Liverpoolról, az Arsenal viszont nem adja fel, a következő körben még több pénzt adnának érte, írják angol lapok.

    Az uruguay-i csatár nemrég azt mondta, két-három lehetőség közül válogathat, a Liverpoolt mindenképp el akarja hagyni, hogy a BL-ben játszhasson.

  • Az Formula One Management úgy döntött, nemcsak a versenyekre, hanem az összes F1-es eseményre kitiltják a tévés stábokat a boxutcákból, így az edzéseken és az időmérőn sem tartózkodhatnak majd operatőrök, újságírók a garázsok közelében.

    A hét elején még arról volt szó, hogy a boxutca faláról filmezhetnek majd a stábok, de ezt most tovább szigorították. Az intézkedést azért hozták, mert a hétvégi Német Nagydíjon Mark Webber autójáról elgurult a jobb hátsó kerék, és eltalált egy operatőrt, aki bordatörést, kulcscsonttörést és agyrázkódást szenvedett. A döntés már a Magyar Nagydíjra érvényes.

  • Sorsoltak a férfi és a női kézilabda NB I.-ben. A nőknél szeptember 1-én kezdődik a bajnokság és rögtön egy rangadóval, a Ferencváros a Népligetben fogadja a BL-győztes Győrt. A férfiak egy héttel később kezdenek, a 10. fordulóban Szeged–Veszprém meccs lesz.

  • A Manchester United csapatkapitánya sérülés miatt nem lehet ott csapata nemzetközi túráján, míg a csapat Thailföldre utazott, a 31 éves védő derékbántalmak miatt kezelésekre jár

  • cikkünk a témában:

    Felemás magyar szereplés az Universiaden

    Gercsák Tamás 2:03:95 perces idővel elődöntőbe jutott 200 méteres vegyesúszásban a Kazanyban zajló 27. nyári Universiade csütörtöki versenynapján. A cselgáncsozók csapatversenyében a mieink a 16 között 4-1-re verték a cseheket, majd ugyanilyen arányban kaptak ki Dél-Koreától. A férfi párbajtőrcsapatnak már a nyitófellépés kiesést hozott, mivel a Hanczvikkel, Peterdi, File összeállítású válogatott 45-42-re vereséget szenvedett a kínaiaktól. Zsivóczky-Farkas Györgyi, aki a női hétpróbázók mezőnyében négy szám után 3614 ponttal az 5. helyen állt, a csütörtöki folytatásban is remekelt: 6,32 méteres egyéni csúccsal teljesítette ötödik számát, a távolugrást, és jelenleg a harmadik.

  • A Daily Star szerit a Manchester City mindenkire rá akar ígérni, hogy megszerezzék Cristiano Ronaldót, szezononként 19 millió eurós fizetést adnának neki.

    Ronaldo a napokban jelentette ki, nem akarja elhagyni a Realt, jól érzi magát a klubnál, Bajnokok Ligáját és bajnokságot akar nyerni a következő szezonban.

  • cikkünk a témában:

    Ismét elhalasztották a 31. Balaton-átúszást

    A várhatóan kedvezőtlen időjárási körülmények miatt ezen a hétvégén sem rendezik meg a 31. Balaton-átúszást, amelyet a jövő szombatra halasztottak. Amint arról a szervezők csütörtökön tájékoztatták az MTI-t, a siófoki obszervatórium meteorológusainak szakmai előrejelzése szerint Révfülöp és Balatonboglár térségében szombat késő délelőtt megélénkülő szélre és a vele járó hullámverésre kell számítani, amik nem teszik lehetővé mindenki számára a táv biztonságos teljesítését. A tervezett új időpont július 20., szombat. A versenyt eredetileg múlt szombaton rendezték volna meg, ám a rossz időjárási kilátások miatt a szervezőbizottság akkor is a halasztás mellett döntött.

  • Augusztus 11-én jön a BL-győztes Bayern München Győrbe. A klub hivatalos honalpja szerint az alábbi jegyárakon lehet megnézni a helyszínen a meccset.

    Vendégszektor: 8000 forint
    Keleti és nyugati oldal, emelet: J, O, N, S szektor: 12000 forint
    Keleti és nyugati oldal, földszint: A, B, H, I szektor: 12000 forint
    Keleti és nyugati oldal, emelet: K, L, M, P, Q, R szektor: 15000 forint
    Keleti és nyugati oldal, földszint, C, D, E, F, G szektor: 18000 forint

  • Igen, szeretnénk őt megszerezni, de még nem tudjuk biztosan, hogy mi lesz. A klubnál már beszéltem Karl Heinz Rummeniggével és Matthias Sammerrel. Thiago már meggyőzött engem játékosként. Igazi szuperjátékos, több pozícióban is tud játszani, nagyon jó egy az egy ellen is, ismerek az erősségeit

    Nyilatkozta a Bayern-edző Pep Guardiola csütörtökön Thiago-ügyben. Azt is hozzátette, már csak Thiagóra lenne szüksége, másra nem. A volt Barca-edző a Manchester United elől viheti el a játékost.

  • A klub hivatalos honlapja szerint a 25 éves Hervé Tchami és a 26 éves Ivancsics Gellért szabadon igazolható vált, a Honvéd nem tart igényt a két futballista szolgálataira. Tchami a legutóbbi szezonban 12 meccsen 3 gólt lőtt. Ivancsics ezen mutatói 19 meccs és egyetlen gól.

  • Több száz gördeszkás vonul fel Budapest belvárosában, július 15-én, késő délután a Deszkás Piknik rendezésében. A „deszkás Critical Mass” most attól lesz különleges, hogy a vonulást amerikai profi deszkások vezetik majd, köztük igazi világsztárok: a Supra csapat tagjai.

    Itt lesz Chad Muska, akit nemrég beválasztottak minden idők legbefolyásosabb gördeszkása közé, a szintén élő legendának számító Erik Ellington és Jim Greco, valamint Terry Kennedy is. Utóbbi nemcsak az X-Games és a Street League oszlopos tagja, de a Street Dreams film egyik főszereplője is. (Az említett versenyek a gördeszkázásban olyanok, mint a teniszben a WTP turné vagy az atlétikában a Golden League.) A vonulók között lesz angol Tom Penny is, aki a kilencvenes évek közepén forradalmasította a gördeszkázást.

    A felvonulás 17 órakor indul a Síp utcából, hogy a belváros több pontját érintve a deszkások eljussanak az Erzsébet téri pályáig, ahol 18 órától tartanak két órás bemutatót a külföldi profik.

  • A korábban NB I.-es játékvezető Bede Ferenc az MLSZ NB III.-as bírói keretében sem kapott helyett

    Talán a Budapesti Igazgatóság negyed-ötöd osztályában még ellenőrizhetem a fiatalokat, de az is elképzelhető ezután, hogy azt sem engedi meg az MLSZ

    A magyar első osztályban rekorder Bede a csakfoci.hu-nak beszélt a történtekről.

  • Andrew Bynum a Cleveland kosarasa lett

    Andrew Bynumot, a legutóbbi szezont térdsérülése miatt kihagyó, kétszeres bajnok centert szerződtette két évre a Cleveland Cavaliers. A kiváló képességű, ám szinte állandóan sérült, 25 éves játékos az első évben 6 millió dollárt (1,3 milliárd forint) fog keresni, s ha megfelelően teljesít, a következő szezonban már 12 milliót kap majd. Bynum eddig profi karrierje során csak a Los Angeles Lakers színeiben játszott, mellyel 2009-ben és 2010-ben nyert bajnokságot. A középjátékos tavaly nyáron került a Philadelphia 76ers-hez, ám sérült térdei állapota nem javult, sőt, a szezon közben egyre rosszabb állapotba került, így egyetlen mérkőzésen sem játszhatott.

  • A USAToday információi szerint a katariak a következő kilenc évben 150 milliárd eurónak megfelelő összeget költhetnek majd arra, hogy minden készen álljon a 2022-es világbajnokságra.

    A lap a Deloitte becslésére hivatkozik, mely szerint az összeg hatvan százalékát a tömegközlekedés fejlesztésére költik majd, új metróvonalak, utak, repülőterek épülnek majd, hogy a többszázezres szurkolói rohamot állni tudják.

    Szállodákra és a turisták ellátására 35 milliárd euró közeli összeg mehet el. A katariak korábban vállalták, hogy az extrém meleg nyári időjárás ellen légkondicionált stadionokat építenek.

  • Az Orica GreenEdge már a Tour első szakaszán az érdeklődés középpontjába került, mert beszorult a csapatabuszuk a célkapu alá. Aztán nemcsak szakaszokat nyertek, hanem a sárga trikót is megszerezték. És mindeközben még bolondozni is maradt idejük, az ausztrál csapat természetesen egy ausztrál klasszikust, az AC/DC-t idézte meg felfújható gumigitárokkal klipjében, amiben még a legendás Eddy Mercxk is penget, de a legőrültebb kerékpárcsapat korábban a Call Me Maybe slágert is elintézte.

  • Még egyet igazolna a Győri ETO

    Három labdarúgót igazolt nyáron a magyar bajnok Győri ETO FC, és további egy megszerzését tervezi még. Az első szerzemény a 24 éves Leandro Martinez volt, a csatárt tavasszal szerződtette a Budapest Honvéd, ahol 11 meccsen 6 gólt szerzett. A másik új játékos a 28 éves Rafe Wolfe nyolcszoros jamaicai válogatott hátvéd, aki az MTK Budapesttől érkezett a Győrbe. A legfrissebb igazolás Patrick Mevoungou védekező középpályás, aki előbb a Sturm Grazban, majd az Admira Wackerben szerepelt Ausztriában. A 27 esztendős, egyszeres kameruni válogatott futballista 2010-ben tagja volt a vb-re készülő keretnek, de Dél-Afrikába már nem utazott el.

  • A Borussia Dormund rekordigazolása, Henrih Mhitarjan gólt lőtt és gólpasszt adott a német klub FC Basel elleni, 3-1-re megnyert felkészülési meccsen. Az örmény futballista 27 millió euróért igazolt a Sahtartól a BL-döntőshöz.

    Basel Vs Borussia Dortmund 1:3 ● All Goals and Highlights ● 10/07/13 ||HD||
  • A Juventus hivatalosan is bejelentette a városi rivális, a Torino védőjének, Angelo Ogbonnának az átigazolását, aki csütörtökön már az orvosi vizsgálatokon is átesik. A Juve 12 millió eurót, plusz 3 millió bónuszt fizet a hátvédért.

  • Gerard Deulofeu a következő idényben az Everton játékosa lesz. A Barcelona több játéklehetőséget biztosítana 19 éves tehetségének, ezért a Premier League-be küldte erősödni. Több klub is szívesen vitte volna a két meccsen már a felnőttek között is bemutatkozott futballistát, a lista: Sevilla, Borussia Dortmund, Tottenham Hotspur és Liverpool.

  • Christian Benteke nagyon szeretne az Aston Villából a Tottenhambe igazolni. A klub sem zárkózik el a dologtól, 20 millió font körüli pénzt adnának a 22 éves csatárért, és az Aston Villa még válogathatna is négy játékos közül.

    A Benoit Assou-Ekotto, Scott Parker, Jake Livermore and Tom Huddlestone négyesből legalább egy futballistát kérhetnének a Spurstől a pénz mellett.

  • Szerdán a katalán Sport már tényként állította, hogy a Barcelona és a PSG megegyezett Thiago Silva leigazolásáról, de a párizsiak brazil játékosa mást állít.

    A játékos és az ügynöke azt mondta egy olasz lapnak, semmit nem tudnak az egészről, nem igaz, amit a lapok írnak.

  • cikkünk a témában: NHL

    Rask nyolc évre a Bostoné

    A Stanley Kupa-döntős Boston néhány alapemberét már elveszítette, Jaromir Jagr, Rich Peverley, Nathan Horton és Tyler Seguin is máshol kezdi a következő idényt. Így aztán fontos volt a fantasztikusan védő Tuukka Rask megtartása, aki végül nyolc évre, 56 millió dollárért marad Bostonban. Játékost cserélt a St. Louis és az Edmonton. David Perron ment az Oilershez Magnus Paajarviért és egy 2014-es draftjogért cserébe. Nagy kérdés még, hol köt ki Jaromir Jagr, most a legfrissebb hírek szerint a Carolina lesz a befutót. A New York Rangers Carl Hegelinnel és Justin Falkkal hosszabbított, előbbi két évre, 4,5 millióért írt alá. A Nashville enrty-level megállapodást kötött a most draftolt Seth Jones-szal. A Philadelpia Oliver Lauridsennel, a Calgary Mikael Baklunddal hosszabbított 2-2 évet. Marek Zidlicky újabb egy évig hokizik a New Jerseyben.

  • „Nem vártam el Józseftől, hogy az első naptól kezdve mindent megértsen, amit mondok neki. Ha belelendülök, akkor az észak-keleti akcentusomban beszélek. Időnként meg kell állnunk a foglalkozás közben, hogy megmutassuk, mit várunk tőle. Sokszor kergeti a labdát, mert nagyon gyors, ezt a jobb játékosok kihasználhatják, bejátszhatják azt a területet, amit szabadon hagy, ezért fegyelmezettebbnek kell lennie a pályán."

    Idézi az angol Northern Echo Tony Mowbray-t, a Middlesborough menedzserét, aki a Debrecentől hozott magyar válogatott játékosról, Varga Józsefről beszélt.

  • Bár David Rudisha térdsérülése jó ütemben gyógyul, edzője úgy gondolja, hogy nem lesz már ideje a kenyai középtávfutónak arra, hogy rendesen felkészüljön a moszkvai világbajnokságra. Rudisha a New York-i Central Parkban, kocogás közben sérült meg. A sérülését Németországban kezelik. Címvédőként kvalifikáció nélkül is indulhata a vb-n.