Óriási égés: a Vidi kizuhant az EL-ben

2013.07.11. 10:25
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Lázad az Újpest az MLSZ ellen

    Nyílt levélben fordult az NB I-es csapatokhoz az Újpest, hogy együtt lépjenek fel az MLSZ-nél a következő idénytől kötelezően bevezetésre kerülő szurkolói kártya ellen.

  • A Győri ETO FC a július 17-i Maccabi Tel Aviv FC elleni UEFA Bajnokok Ligája mérkőzésére az ellenfél biztonsági szakembereivel közösen kialakított preventív jellegű biztonsági intézkedéscsomagot állított össze azért, hogy az idén tavasszal megrendezett Magyarország – Izrael nemzetközi felkészülési mérkőzés alatt tapasztalt incidensek ne ismétlődhessenek meg.

    Írja a BL-selejtező előtt álló magyar bajnok honlapja. A zászlókat, transzparenseket ellenőrzik, kétkörös beengedés lesz, a szurkolói csoportokkal pedig egyeztetni fog a klub.

  • Egy évvel meghosszabbították a szerződését a Miami Heat-nél Chris Andersonnak. A tetoválásairól is ismert center remek kiegészítő ember volt a NBA-bajnoknál. Agresszív stílusával jól tartja és szerzi meg a labdákat, bár 15 percet sincs a pályán, áltagban dob öt pontot és szerez négy lepattanót.

  • Múlt héten kisebb botrányt okozott a korábbi dortmundos, hogy a bayern münchenes bemutatóján Nike pólóban lengette az Adidas által szponzorolt Bayern-dresszt, most ha nem is annyira, durván, de ismét megcsinálta ezt egy szponzori eseményen.

  • A Manchester Cityből a Juventusba igazolt támadó azt mondta, nem tudja ledolgozni a közúti vétség miatt kapott 250 órás büntetését, mert külföldre igazol. Végül mindössze háromezer font fejében távozhatott, mert már 28 órát már teljesített. A Mirror kiszámolta, a Citynél nagyjából fél óra alatt keresett ennyit.

  • A Cadena Cope rádió szerint Pep Guardiola meggyőzte a barcás Thiagót, hogy ne a Manchester Unitedet válassza, hanem igazoljon az általa irányított Bayern Münchenhez.

    Az edző állítólag kisebb szerkezeti átalakítással csinálna helyet a fiatal játékosnak a kezdőcsapatban, Javi Martinezt tenné vissza a hátvédsorba. Thiago a hírek szeritn tisztában van azzal, hogy a Unitedben többen játszanak a pozícióján, a szintén érdeklődő Real Madridot pedig azért utasította vissza, mert nem akarja kizárni, hogy egyszer visszatérjen a Barcelonába.

    A rádió információi szerint az üzletet már csütörtökön bejelethetik.

  • A Los Angeles Lakersszel kétszeres bajnok Lamar Odom annyira berágott egy paparazzira, hogy szétverte annak felszerelését, tombolt kicsit az utcán, aztán mintha semmi sem történt volna, együtt fotózködött egy rajongóval.

    A jelenleg a Los Angeles Clippersben kosarazó Odom később elhajtott a helyszínről.

  • A spanyol másodosztályba kiesett Zaragoza több meghatázozó játékosát is elengedi a következő szezon előtt, köztük Pintér Ádámot is, írja a Diario Aragones.com. Pintért 2010-ben vette meg a Zaragoza az MTK-tól, szerződése 2014-ig szól, azonban a spanyol csapat vezetőedzője, Paco Herrera nem gördít akadályt a távozása elé, rajta kívül Hélder Postiga, Luis Garcia és Glenn Loovens is eligazolhat.

  • Az ESPN bostoni szakértője szerint a New England Patriots által leigazolt vallásos NFL-irányítónak maximum huszonöt százalék esélye van, hogy bekerüljön a végleges keretbe, és a Patriotsnál húzza le a szezont.

  • Az Independent szerint Wayne Rooney továbbra is célpont a Chelsea-nél, bármit is mond a Manchester United és új edzője, David Moyes.

    A londoni klub el fogja adni Fernando Torrest, az is lehet, hogy Damba Bát is, ezért Mourinhónak támadóra lesz szüksége, ezért hoznák Rooneyt. Olyannyira akarják, hogy állítólag az angol válogatott játékos lett a Chelsea első számú célpontja.

    A lap arról is ír, hogy a fiatal Lukaku mindenképp marad a keretben, ő az előző szezonban jól szerepelt kölcsönben a West Bromban.

  • Július 11., csütörtök:

    M1

    17.20: Labdarúgás, Európa Liga-selejtező, 1. forduló, visszavágó: Mladost Podgorica-Videoton FC

    20.15: Labdarúgás, Európa Liga-selejtező, 1. forduló, visszavágó: Budapest Honvéd-Celik Niksic

    Sport 2

    11.00 és 16.00: Tenisz, Hungarian GP, Budapest

    Eurosport 1

    10.00: Universiade, műugrás, női 3 m szinkron, Kazany

    11.45: Universiade, műugrás, férfi 10 m szinkron, Kazany

    14.00: Kerékpár, Tour de France, 12. szakasz

    17.45: Labdarúgás, női Eb, csoportmérkőzés, Norvégia-Izland

    20.00: Labdarúgás, női Eb, csoportmérkőzés, Németország-Hollandia

    Eurosport 2

    7.00: Universiade, úszás, Kazany

    11.00: Universiade, röplabda, Kína-Ausztrália, Kazany

    13.00: Universiade, röplabda, Egyesült Államok-Koreai Köztársaság, Kazany

    16.00: Universiade, röplabda, Lengyelország-Brazília, Kazany

    18.00: Universiade, úszás, Kazany

    18.30: Universiade, atlétika, Kazany

  • Az angol lapok szerint a Manchester City és a Manchester United egymással fut versenyt, hogy megszerezze a fiorentinás Stevan Joveticset. A montenegrói játékost vitte volna a Juventus, az Arsenal és a Chelsea is, de a a City állítólag már megtette ajánlatát, ezt igyekszik most überelni a United.

  • A brazil Atlético Mineiro lesz a paraguayi Olimpia ellenfele a Libertadores Kupa idei döntőjében. Az Atlético az elődöntő első meccsén 2-0-ra kapott ki az argentin Newell’s-től, a visszavágón pedig ugyanilyen eredmény született, így hosszabbítás, majd 11-esek jöttek. A tíz büntetőzőből ö is hibázott, stílszerűen a döntőt érő 11-est Ronaldinho lőtte be. Az Atlético Mineiro és az Olimpia július 18-án játssza az első meccset, a visszavágót egy héttel később rendezik.

    Atlético-MG 2 (3)x(2) 0 Newell's Old Boys - Melhores Momentos - Semifinal - Libertadores 2013
  • Nem hibáztak a kiemeltek Newportban

    Az 520 ezer dolláros tenisztornán Isner és Lleyton Hewitt is továbbjutott.

    A kiemeltek közül az amerikai John Isner, a holland Igor Sijsling és a korábbi világelső ausztrál Lleyton Hewitt is bejutott szerdán a negyeddöntőbe az egyesült államokbeli Newportban zajló, 519 775 dollár összdíjazású, füves pályás férfi tenisztornán.

    Nyolcaddöntő:

    Isner (amerikai, 2.)-Mannarino (francia) 6:0, 7:6 (9-7)

    Sijsling (holland, 3.)-Szugita (japán) 6:3, 6:4

    Hewitt (ausztrál, 4.)-Amritraj (indiai) 6:2, 6:1

    Przysiezny (lengyel)-Ram (amerikai, 8.) 2:6, 7:5, 6:3

    Hernych (cseh)-Sock (amerikai) 6:3, 4:6, 6:4

    Russell (amerikai)-Kuznetsov (amerikai) 6:3, 6:4

    Mahut (francia)-Smyczek (amerikai) 6:2, 6:4

    Karlovic (horvát)-Pospisil (kanadai) 6:4, 1:6, 6:3

  • cikkünk a témában:

    Tibolya Péter elkezdte az edzéseket

    Elkezdte az edzéseket Tibolya Péter világbajnok öttusázó, aki június végén fáradásos lábközépcsont-törést szenvedett, így nem vehet részt a lengyelországi Drzonkówban ma kezdődő Európa-bajnokságon. Az UTE versenyzője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy nem sokkal a műtét után - amely során platinadarabbal rögzítették a csontot - elkezdett erősíteni és úszni. Az első orvosi vélemények szerint felépülése négy-hat hetet vesz igénybe, ám Tibolya bízik benne, hogy hamarabb visszanyeri régi formáját, és részt vehet az év legfontosabb versenyén, a tajvani világbajnokságon.