Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke ismét megvédte azt a döntést, hogy kizárták a riói olimpiáról az orosz sportolók egy részét.
"Ez biztosítja az egyéni igazságosságot, amelyre minden embernek szüksége van. A sportban sincs ez másképp, s az oroszokon kívül ezt mindenki megértette" - nyilatkozta Bach a Bild című német napilapnak.
A NOB elnöke szerint rengeteg, a sportolókkal, illetve a nemzetközi szövetségekkel kötött megállapodásra, valamit a NOB közgyűlés döntéseire is tekintettel kell lenni az eset kapcsán. A szervezett állami doppingolás miatt nem indulhattak az orosz atléták Rióban, a többi sportág versenyzői pedig egyéni elbírálás alapján állhattak rajthoz. A riói játékok hivatalos honlapja szerint így 286 orosz sportoló vesz részt az olimpián.
"Politikai felhangokat emlegettek, de itt nem erről van szó, hanem az igazságosságról" - emelte ki Bach. "Az ügy a riói olimpiával nem ért véget, további szankciók következnek majd" - hangsúlyozta a NOB elnöke.
Az orosz Julija Sztyepanova ügye kapcsán rámutatott, hogy szerinte meg kell fontolni a NOB alapszabályának módosítását és hasonló esetben lehetővé tenni a sportoló indulását. (MTI)
A Folha de S. Paulo című brazil lap a szervezőbizottságtól származó adatokra hivatkozva arról számolt be, hogy az 50 ezer jelentkező 30 százaléka nem látja el feladatát, de nincs vészhelyzet.
A legtöbb önkéntesnek az első három napon lett elege a munkájából, főként a dühös nézők szidalmai miatt. Az olimpia elején a segítők hiánya miatt adódtak közlekedési és ellátási problémák, a bejáratoknál is hosszú sorok alakultak ki. Az önkéntesek nem kapnak pénzt a munkájukért, de ingyen étkeznek és használják a tömegközlekedést.
A Folha de S. Paulo arról is írt, hogy mintegy száz segítő adta tovább másnak az akkreditációs kártyáját. (MTI)
Finnországban van előzetes letartóztatásban az a hat kubai röplabdázó, akiket nemi erőszak vádjával tartóztattak le júliusban.
A játékosok egy felkészülési tornán vettek részt, az incidensre egy tamperei hotelben került sor. A játékosok azóta vannak börtönben. Ha bűnösnek találják őket, két évet kaphatnak. A tárgyalás időpontja egyelőre nem ismert.
Kuba mind az öt csopotmeccsét elvesztette Rióban.